Vallás nélkül élni – felszabadíthat-e a hitetlenség?

A vallásosság a szexualitáshoz hasonlóan kényes téma, és legfőképp mindenki magánügye. Egyesek életének szerves részét képezi, hiszen ez az alapja a közösséghez való tartozás élményének, tájékoztatási keretként szolgál és egyfajta alapot ad az egzisztenciális kérdésekről való gondolkodásnak. De mi a helyzet a hitnélküli vagy hitehagyott emberekkel? Egy friss kutatásban érdekes eredményre bukkantak a vallásukat elhagyó emberekkel kapcsolatban.

A valláslélektan területének fókuszában a vallásosság okainak feltárása, az egyénen és közösségen belüli fejlődése és változási mechanizmusai állnak. A hit és a vallás rengeteg ember identitásának képezi fontos részét. A vallás egyfajta origóként szolgál, amely segít eligazodni a világban, és általa

megismerhetővé válik az élet valódi értelme.

Mivel a hívők életébe mélyen be van ágyazódva a vallás és a hit, magától értetődő, hogy az abban bekövetkező kiábrándulás vagy csalódottság igencsak feje tetejére állítja az addig felépített világot, jelentős pszichológiai következményeket okozva.

Ha van miben hinni, jobban is érezzük magunkat

A vallásosság és a lelki egészség kapcsolatát korábban Koenig és munkatársai vizsgálták, akik hét faktort azonosítottak, amelyek mentén a hit kifejti a hatását a lelki egészségre. Ezek döntően pozitív hatások, például a vallás a mindennapi életvitelre vonatkozó döntéseken keresztül csökkentheti a negatív életesemények és stresszkeltő körülmények előfordulásának valószínűségét. Többnyire az aktív problémamegoldást, majd egy adott ponton túl a probléma Istennek történő átadását támogatja.

A túlzottan merev vallási kereteknek azonban megvan ugyanúgy a maga árnyoldala is. Ilyen lehet a szabályoktól való túlzott függőség, a személyiség egyediségének és autonómiájának figyelmen kívül hagyása, a túlzott bűntudat, valamint az előítéletesség.

Hitehagyás – elveszettség vagy felszabadulás?

A maga pszichológiai veszélyei mellett általános vélekedés, hogy egy vallási alapokon nyugvó közösséghez tartozni még mindig sokkal több előnnyel jár, mint hit nélkül létezni. Erősen hithű emberek számára egyrészt elképzelhetetlen megtagadni vallásukat, másrészt az ezzel járó következményeknek főként a negatív aspektusait veszik számításba. Ilyen a megnövekedett distressz vagy a magányosság, elveszettség érzés. Ellenben egy határozottan ateista személy egyfajta felszabadulásként és spirituális megtisztulásként tekinthet a vallástól való feloldozásra.

Egy friss kutatásban szisztematikusan és longitudinálisan vizsgálták, hogy milyen pszichológiai hatásai vannak annak, ha valaki a hitét és vallását megváltoztatja/elhagyja. A három évig tartó kutatás során kérdőíveket vettek fel több mint hatszáz protestáns személlyel. Ezek a kérdőívek a személyiségüket, az értékeiket, a meggyőzödéseiket és egyéb pszichológiai jellemzőiket mérték. A három év alatt  a részvevők közel egyharmada tagadta meg a vallását, közülük nyolcvankét százalék vallotta magát hitetlennek, a többiek pedig új vallásokkal azonosultak, mint a katolicizmus, a buddhizmus vagy a taoizmus.

Nagyobb kontrollérzet az események felett

A kutatók azokra a pszichológiai különbségekre voltak kíváncsiak, amik a hitehagyott és hithű emberek között mutatkoznak. Személyiségbeli különbségeket nem találtak, azonban az értékek és meggyőződések már sokkal érzékenyebbek a változásokra. A vallásukat elhagyók között sokkal inkább megnövekedett a sors kontrollálhatóságában való meggyőződés. Azaz az abban való hit, hogy alapvetően sorsszerűen történnek az események, de mindenkinek van lehetősége beleszólni az irányításba. Továbbá – nem meglepő módon – ezek a személyek sokkal élesebben utasították el a vallásosságot.

A legkiugróbb és legszembetűnőbb eltérés azonban a mentális jólléttel kapcsolatosan mutatkozott a szilárdan hívő emberek és a hitüket elhagyók között. Azok a személyek, akik levetkőzték a protestáns identitásukat az esetek felében a depresszió és a szorongás mértékében csökkenést mutattak, az esetek másik felében azonban növekedés volt megfigyelhető.

A kutatásból arra következtetnek, hogy a mentális állapotban való eltérés hátterében a személyiség lehet a kulcstényező. Ha valaki extravertáltabb és több adekvát pszichológiai erőforrással rendelkezik, akkor a hitének elhagyása számos pozitív lehetőséget rejt magában.

Lehetőséget ad a növekedésre, a fejlődésre,

a reziliencia fejlesztésére. Azonban azok a személyek, akik alapvetően neurotikusabbak és mentálisan sebezhetőbbek, sokkal negatívabban élik meg a vallásuk elvesztését.

Isten helyett rajtad a felelősség

A hitüket elhagyók – valószínűleg az identitáskrízis eredményeként – alacsonyabb értékeket értek el az érzelmi stabilitás skálán, kevésbé mutattak bizalmat mások iránt, valamint alacsonyabb pontszámot értek el a konfomitást mérő skálán is. Ellenben magasabb értékeik voltak az önirányítás, hedonizmus és a hatalomra való törekvés skálákon. Ezek alátámasztják azt, hogy ha valaki képes meghozni egy olyan döntést az életében, hogy teljesen levetkőzi magáról korábbi meggyőződéseit, s valószínűleg az erős nyomásnak és a normáknak ellentmondva kilép egy adott vallási közösségből, hogy a maga útját járja, az a bizonytalanság és az emocinális hullámvasúton túl,

az önmagáról való rendelkezés egy magasabb szintjét is megtapasztalja.

A mostani kutatási eredmények függvényében tehát nem jelenthető ki, hogy a hitehagyottakra homogén csoportként érdemes tekinteni, akik törvényszerűen negatívan jönnének ki az identitásukat átalakító krízisből. A vallásból való kilépés nem okoz mindenkiben feltétlenül szorongást, de nem is feltétlenül csökkenti azt. Érdekesség, hogy a megtéréssel kapcsolatban sokkal letisztultabb a kép: a hit megtalálása rengeteg pszichológiai előnnyel jár együtt. Tehát amíg a megtérés és egy új vallás megtalálása többé-kevésbé mindenkiben hasonló pozitív folyamatokat indít el, addig a vallással való szakítás nem feltétlenül negatív esemény.