A stressz fogalma egész életünket behálózza. A stresszre adott fiziológiai és pszichés válasz mechanizmusa hasonló, a helyzet értékelése valamint az egyének stresszel való megküzdése azonban erősen eltérő. Az alábbiakban ennek a két fő típusát ismerhetjük meg: az érzelem és problémaközpontú megküzdést.
A stressz egy állandó, életminőségünket erősen befolyásoló tényező. Összetett pszichoszociális jelenség, mely teljes szervezetet mozgósító választ generál.
A stresszreakció
A jelszó valóban a mozgósítás. Selye (1974) stresszmodelljében leírja: a test készenléti állapotba vált, amikor stresszor éri. Ez hormonális és neurális változások láncolatát indítja el. Többek között fokozódik a mellékvese adrenalin termelése, izmaink megfeszülnek, kiszárad a szánk és még sorolhatnánk. A stressz akut megjelenése a túlélést segíti, ugyanis felkészít minket a harcra vagy a menekülésre. Ez a fight or flight reakció minden stresszválasz alapmechanizmusa.
Elemei:
- alarm – a stresszor megjelenik, az agyunk pedig érzékelvén azt, azonnal idegrendszeri és hormonális változásokat indukál
- ellenállás – a testi tüneteink megjelennek, felkészülünk a menekülésre vagy küzdelemre
- kimerülés – a stresszor eltűnésével a test homeosztázisa visszaáll, a szervezet regenerálódik
A stressz azonban nem feltétlenül káros. A „jó stressz” más néven eustressz pozitívan hat ránk például egy versenyhelyzet során, vagy ha izgalmas eseményre készülünk. A felfokozott állapot segít, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk. Probléma akkor fordulhat elő, ha a stressz negatív oldala ér minket. Ez a distressz. Ezt a nyugtalanító események váltják ki belőlünk, és kifejezetten káros lehet. Fő jellemzője, hogy a test nem tud átváltani a kimerülés fázisába – amíg a stresszor (jelen esetben nyugtalanító esemény) fönnáll, a készenléti állapot marad fönn. Ez azonban hosszú távon nagyon megterhelő. Dhabhar & McEwen (2001) tanulmánya többek között kimutatta, hogy a sok vagy elhúzódó
distressz az immunrendszer gyengüléséhez is vezethet.
A stressz fönnállása és súlyosságának érzékelése azonban egyénfüggő. Azt, hogy ki milyen módszerekkel küzd meg egy-egy stresszhelyzettel, a megküzdési (coping) stratégiák írják le.
Stresszkezelési módszereink
Két fő coping stratégiát különböztetünk meg: az érzelmi és a problémaközpontú megküzdést. A problémafókuszú megküzdés során az elsődleges cél a stresszt kiváltó helyzet megszüntetése. Olyan lépéseket, terveket gyártunk, amelyek ehhez vezetnek, és a konkrét cselekedeteket végre is hajtjuk.
Érzelmi megküzdés során a cél nem a stressz okozójának feloldása, hanem hogy
csökkentsük a stresszel járó feszültséget.
Ezáltal érzelmi „levezető stratégiák”, gyakran pótcselekvések jelennek meg: sokat eszünk, vásárolunk, esetleg elutazunk, így addig se foglalkozunk a dologgal. A stresszor így nem múlik el, bár átmenetileg talán jobban érezzük magunkat. A distressz azonban elhúzódik, ez pedig magával hozhat számtalan negatív változást.
Mindannyian alkalmazzuk mind a két coping stratégiát. A hangsúly az egyensúlyon és a rugalmasságon van: meg kell tanulni érzékelni, melyik esetben mi a leghasznosabb. Ha szélsőségesen az egyik vagy másik oldalra húzunk, ott érdemes mélyebben foglalkoznunk a dologgal. Kutatások kimutatták, hogy akik hajlamosabbak a szorongás oldására és énvédelmi stratégiák alkalmazására, módszereik közrejátszhatnak testi – de akár mentális betegségek kialakulásában is (Lazarus 1990).
Mit tehetünk?
Ha úgy érezzük, magunk alá temet minket a stressz, próbáljunk meg problémafókuszt felállítani! Koncentráljunk a stresszt kiváltó helyzetre, vegyük számba a feloldásához vezető lehetséges megoldásokat. Ha úgy érezzük, nincs mit tennünk, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk tehetetlenség! Tartsunk szünetet, adjunk önmagunknak egy kis időt, amikor feltöltődhetünk. Ne pótcselekvéseket végezzünk, inkább keressünk olyan elfoglaltságot, amely feltöltheti energiatartalékainkat! Hódoljunk a hobbinknak, mozogjunk vagy relaxáljunk. Az önmagunkra szánt idő segíthet a megnyugvásban, emellett pedig akár új ötleteket is adhat a helyzet kezelésére.
