Dr. Golec de Zavala szociálpszichológus fő kutatási területe a kollektív nárcizmus, illetve az emögött rejlő csoportdinamikák feltárása. Több cikkben vizsgálja a különböző módokat, melyekkel egy egyén vagy egy csoport a saját csoportjához viszonyulhat. A dél-kelet londoni Goldsmiths, University of London egyetemen található irodájában látogattuk meg, ahol a nemzeti identitásról, a nemzettudatról kérdeztük.
A kutatásában hogyan definiálja a nemzeti identitást?
Az alapján, hogy milyen szinten határozza meg egy személy saját magáról alkotott képét a tény, hogy ő egy nemzet tagja. Illetve, hogy mennyire fontos számára az adott nemzet tagsága. Szerintem ez nem az én meghatározásom, az identitást így szoktuk definiálni.
De ez más kérdés, mint az, hogy van egy hozzáállásod a nemzetedhez. Az identifikációt különválasztották a kapcsolódási módtól és attól, hogy ez pozitív-e. Vagyis valaki érezhet nemzettudatot, identitást, miközben nem tartja túl nagyra a nemzetet. És persze különböző szintjei vannak annak is, ha valaki sokra tartja a nemzetet, és annak is, ha nem. (Nevet.) Szóval ez elég bonyolult.
Mondana pár szót ezekről a különböző hozzáállásokról?
Például van egy feltételezés, mely szerint az, ahogyan a saját csoportodról gondolkodsz, hatással van arra, ahogyan más csoportokról gondolkodsz. Ezek a csoportok, ha a nemzeti identitásról beszélünk, más nemzetek tagjaiból állnak. Esetleg azokból az emberekből, akik a saját nemzeteden belül valahogyan különböznek a prototípustól, mely szerint a nemzeted elképzeled, legyen az magyar, lengyel vagy amerikai. Általában létezik egy prototipikus identitás, néhány prototipikus jellemvonás – egy kép arról, milyen a prototipikus személy az adott nemzetben. De vannak változatok, főként olyan esetekben, amikor etnikailag összetett csoportokról van szó. A nemzeti identitást gyakran egyetlen etnikum által definiáljuk. Ebben a csoportban mindenki más kisebbség. Tehát pszichológiai kutatások eredményei összekötik azt, hogy miként gondolsz a nemzetedre, és miként érzel a nemzeted iránt, azzal, hogy miként bánsz az emberekkel a nemzeteden belül, és azzal is, hogy miként alakul a kapcsolatod más nemzetiségű személyekkel.
Gondolsz és érzel. Kérdés, hogy mennyire fontos számodra az adott csoport tagsága. Illetve hogy eldöntötted-e, miként definiálod a csoporttagságot. Létezik egy állampolgári és egy etnikai értelmezése a nemzetiségnek. A nagy kérdés, hogy
vérről van szó? Vagy arról a tényről, hogy valaki úgy érzi, tagja a nemzetnek?
Milyen következményei lehetnek mindennek?
Amennyiben a nemzeti identitás egy etnikai értelmezésen alapszik, úgy minden más etnikumú személyt kizársz a prototípusból. Amikor azonban állampolgári, akkor bárki tagja lehet a nemzetnek, hiszen a lényeg, hogy őszintén törődnek-e a nemzettel, vagy sem. Ez az identifikáció tartalmáról szól. Más kérdés, hogy miként érzünk a csoportjaink iránt.
Az egyik legelsőként emlegetett érzelem a nemzet iránt a patriotizmus. Ezt a kifejezést már az ókori filozófiai művekben is használták. A szónak azonban több definíciója is létezik. Amikor Európában a nemzetépítés zajlott, úgy értelmezték, mint valamit, ami egyrészt ad az egyénnek egy saját patriotizmust, másrészt arra is felhatalmazza őt, hogy más emberek patriotizmusát áterezze. George Byron úgy fogalmazott, hogy csak a saját hazád szeretete által érted meg mások szeretetét az ő hazájuk iránt. Így egyesítve érezheted magad más nemezetek tagjaival. És amint tudjuk, később a görög függetlenségért harcolva vesztette életét. Azt mondta, amennyiben nem szereted a saját országod, semmit sem tudsz szeretni. Szóval ő a patriotizmust egy pozitív érzelemnek tartotta. Egy nagyon ősi, de pozitív érzelemnek, melynek közösségépítő hatásai vannak.
Persze Byron óta a patriotizmus kapott egy új értelmezést, sőt, háborúkat vívtak a nevében. Vagyis egy nagyon megosztó érzelem is lehet. A pszichológiában, a politikai pszichológiában, elsőként a patriotizmus és a nacionalizmus fogalmát választották szét. Gyakran azt mondják,
a patrióták harcolják végig a háborúkat, melyeket a nacionalisták kezdeményeztek.
A nacionalizmus egy hajlam vagy vágy a saját nemzet dominanciájára. A nacionalisták a nemzetük fölényes státuszát igyekeznek megteremteni. A patriotizmus ezzel szemben a saját nemzet szeretetéről és a nemzet iránt érzett büszkeségről szól.
Ez egy módja a fogalmak elkülönítésének; itt a hangsúly azon van, hogy pusztán egy csoport iránt érzett érzelmekről beszélünk-e, vagy egy olyan csoport iránt érzett érzelemről, mely szemben áll egy másik csoporttal. De még a patriotizmuson belül is két fajtát különítünk el, a konstruktív patriotizmust, és a vak (vagy konvencionális) patriotizmus.
Ezek pontosan mit jelentenek?
A vak patriotizmus egy érdekes koncepció. Azt követeli, hogy feltétel nélkül szeresd az országod. Nem engedi, hogy kritizáld, hiszen az országodnak nincsenek hibái. A feltétel nélküli szeretet az igazi szeretet, nem? Eszerint gondolkodnak a nacionalisták.
A konstruktív patriotizmus lényege, hogy kötelességed jobbá tenni azt, amit szeretsz.
Ez a te felelősséged, hogy igyekezz javítani rajta. Ebből kifolyólag azonban muszáj kritizálnod, hiszen muszáj megtálalnod azt, hogy min tudsz javítani.
Van vajon egészséges nemzettudat? Esetleg a konstruktív patriotizmus lenne az?
Az „egészséges” egy érdekes szóhasználat (nevet). Fogalmazzunk így: befogadó. És konstruktív, amint a neve is jelzi. Elsősorban építeni és jobbá tenni akar. Fejleszteni, törődni és befogadni. Ez egy lehetséges módja a szeretet kifejezésének.
Megférhet egymás mellett a nemzeti és az európai identitás?
Szerintem remekül megférnek egymás mellett. Képzeld el ezt a szituációt: a szülők alkalmaznak egy babysittert. De a gyermek elkezd kötődni a babysitterhez, a szülők pedig emiatt nyugtalanná válnak, hiszen az ő gyermekükről van szó. Tehát van ez a megközelítése a szeretetnek, miszerint a szeretet egy adott mennyiségben elérhető forrás, amelyet bizonyos arányban kell szétosztani. De úgy is gondolhatsz a szeretetre, mint valami, ami annál inkább növekszik, minél több ember felé irányul. Tehát nem egy korlátolt mennyiségű forrás, a szeretet valójában végtelen. Minél több van belőle, annál jobb!
Szerintem valahogy így van ez a nemzeti identitás és a szeretet kérdésével is. Több közösségnek is a tagja lehetsz. Talán egészségesebb, ha valakinek több, azonos fontosságú társadalmi identitása is van, nem csak egy, mely minden többi felett dominál.
https://www.youtube.com/watch?v=vXWPcHhV7kM&feature=share
Dr. Golec de Zavala a kollektív nárcizmusról.
Miért fontos, hogy több közösség tagja legyen valaki?
Sonia Roccas kutatásai foglalkoznak a társadalmi identitás összetettségével. A saját személyünkről alkotott képet felépíthetjük részben a nemzeti identitásunk alapján, de több más csoporttagság alapján is. Így sokkal egészségesebb, ha van választási lehetőségünk.
Az a probléma, ha nincs választásunk: ebben az esetben muszáj a nemzeti csoportunkra hagyatkoznunk.
És akkor nagyon sokat követelünk ettől a csoporttól. Részben fedi egymást az énről és a saját csoportról alkotott kép. Önmagad értékelése összefüggésben van azzal, ahogyan a csoportod értékeled. Eszerint az értelmezés szerint mindig hasonló az érzelmi töltet: amennyiben negatívan gondolsz saját magadra, negatívan gondolsz a csoportodra is, ugyanakkor amennyiben pozitívan gondolsz saját magadra, pozitívan gondolsz a csoportodra is.
A mi kutatásunk a másik lehetőséggel foglalkozik, azzal, hogy mi történik, amikor az egyén önmaga felé irányuló érzelmi töltete és a saját csoport felé irányuló érzelmi töltete nem egyezik meg. Itt jön be a képbe a kollektív nárcizmus. Egyesek nagyon nagyra tarthatják a csoportjukat, ezzel kompenzálva a saját alacsony önbecsülésüket. Ez az elmélet a kompenzáció miatt kicsit pszichoanalitikus hangvételű.
A valóságban egy kicsit bonyolultabb a helyzet, de fogalmazzunk így: mivel a kollektív nárcisztikus személyeknek alacsony az önbecsülésük, így eltúlozzák a saját csoport jelentőségét és nagyszerűségét, hiszen az önbecsülésüket a csoport státuszával kompenzáljak. Tehát amennyiben a csoport nagyszerű, jól tudják érezni magukat. Semmi másra nem hagyatkozhatnak, hogy az önbizalmuk védve legyen.
Van a kollektív nárcizmusban kultúrák közti különbség? Esetleg bármi, ami Közép- és Kelet-Európára lenne jellemző?
Végeztek kultúrközi kutatásokat, azonban azok a kutatások, amiket ismerek, nem reprezentatív mintát alkalmaztak. Így nehéz következtetéseket levonni a különböző kultúrákról.
Milyen a kollektív nárcizmus narratívája?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Mindenképpen szükségünk van további kutatásokra. Annyit el tudok árulni a struktúrájáról, hogy egy meg nem értett nagyszerűség történetét meséli el, mely egy nap majd világossá válik. Egy különleges ország történetét, melyet mindenki támad, ő viszont bátran és igazságosan tűri ezt.
Azt hiszem, bármelyik ország tud érveket keresni a saját egyedisége mellett.
Gyakran azzal vagyunk elfoglalva, hogy mivel tartoznak nekünk mások, ahelyett, hogy mi mivel tartozunk másoknak. Kennedy egyik híres mondása úgy szól, „Ne azon gondolkodj, hogy mit tehet érted a nemzeted, hanem azon, hogy te mit tehetsz a nemzetedért”. Szerintem ez érdekes, mert szemlélteti, hogy a kettő megfér egymás mellett.
Ezért gondolom, hogy egy szemléletbeli változás bekövetkezhet. Ez bekövetkezhet a kollektív nárcizmus erősödésével, ahogyan mostanában tapasztaljuk több országban is. De bekövetkezhet egy nyitott és toleráns irányban is, hiszen az emberek képessége mindkettőre megvan. A kutatásaink rendszeresen erős korrelációt mutatnak a csoporttal való elégedettség és a kollektív nárcizmus között. A kérdés az, hogy melyik kimagasló az adott pillanatban. Kennedy azt mondaná, koncentrálj a csoporttal való elégedettségre, és így azzal leszel elfoglalva, mit tehetsz a csoportért, nem pedig azzal, hogy a saját egód erősítésére használd fel a csoportot.
Dr. Agnieszka Golec de Zavala munkásságáról itt olvashat többet!
