A pszichológusok fantáziáját immáron hosszú évtizedek óta izgatja a tudattalan szféra pontos működése és tartalma. Az már Freud idejében is nyilvánvalóvá vált, hogy a tudatosságunkon kívül zajló folyamatok igen erősen befolyásolják mindennapi viselkedésünket. Sok szakember azonban nem jutott el odáig, hogy annyira sötét és veszélyes tartománynak nyilvánítsa a tudattalant, akárcsak a pszichoanalízis. Ezek a kutatók arra voltak inkább kíváncsiak, hogy mi is zajlik pontosan a tudattalanban akkor, amikor az teljesen normálisan működik. Kövessük a példájukat, és járjunk utána mi is!
Az elmúlt években (a kognitív pszichológia előretörésével párhuzamosan) drámaian megnövekedett a pszichológusok érdeklődése az emberi elme hétköznapi működésével kapcsolatban. A mai szakemberek azonban már egészen másképp tekintenek a tudattalan fogalmára, mint Freud. Ők azt továbbra is elménk azon régiójának tekintik, amelyhez nincs közvetlen hozzáférése a tudatnak, csakhogy ennek teljesen más oka van szerintük, mint amit a pszichoanalitikusok gondoltak. Mindezek miatt a modern lélektan világosan megkülönbözteti egymástól a „pszichoanalitikus” és a „kognitív” tudattalant.
Na de mégis mi az a kognitív tudattalan?
A hivatalos álláspont szerint a tudat vagy tudatosság egy olyan mentális munkaterület, amelyen belül a különféle információk összegzése, feldolgozása és manipulálása megy végbe. Ez ugyanakkor az ítéletalkotás, a döntéshozás és a szándékvégrehajtás „székhelye” is. Amint azonban az efféle mechanizmusok elég ismerőssé és rutinszerűvé válnak, szó szerint önállósodnak, vagyis teljesen kikerülnek a tudat ellenőrzése és irányítása alól. Mi teszi a pszichés folyamatokat automatikussá? Nos, néhány mentális művelet már eleve reflexesen működik. Nem kell tudatosan gondoskodnunk például arról, hogy lélegezzen a tüdőnk, vagy hogy verjen a szívünk. Ha jobban belegondolunk, valóban elég nehéz lenne tudatosítani azokat a folyamatokat, amelyek révén ezek az alapvető testi funkciók megvalósulnak.
Más mechanizmusok ezzel szemben a rendszeres ismételgetésük miatt válnak előbb-utóbb önállóvá. Ha eltökélten gyakorolgatunk valamit (például a gépírást), akkor az az egyes ismétlések során fokozatos átalakulásokon megy át. Kezdetben gondos figyelmet kell fordítanunk az eleinte még olyannyira idegen cselekvésre, amely aztán a folyamatos ismételgetésnek köszönhetően egyre simábban és zökkenőmentesebben megy. Végül gyakorlatilag már oda se kell figyelnünk rá, amint ugyanis a kérdéses magatartásforma teljesen autonómmá és automatikussá vált, lényegében a tudattalan tartomány része lett.
Többé nem férhetünk hozzá olyan könnyen, mint kezdetben!
Mindezek kapcsán egy jól irányzott kutatás azt mutatta ki, hogy az emberek rendszerint egyáltalán nem képesek tudatosan beszámolni arról, hogy pontosan milyen alapon (milyen elvek mentén) hozzák meg a különféle döntéseiket – ehelyett inkább puszta sémákra és sztereotípiákra támaszkodnak. A mentális műveletek tudatosságtól való elszakadása és önállósodása tehát a magasabb szintű pszichés folyamatok esetén is ugyanúgy előfordulhat. Szép lassan akár még bizonyos célok is megvalósulhatnak anélkül, hogy valaki ennek a legcsekélyebb tudatában volna.
Kell-e félnünk a tudattalantól?
Maga a hipnóziskutatás is szolgáltat némi bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az emberi pszichén belül nagyon is létezik a tudattalan. Hipnotikus szuggesztiókkal könnyen elérhető az arra fogékony személyeknél, hogy szubjektíve egyáltalán ne érezzenek például fájdalmat. Ez az úgynevezett hipnoanalgézia jelensége, amely során az érzékeink biológiailag felfogják ugyan a fájdalmas ingereket, elménk tudatos szférája azonban „nincs tudatában” a fájdalom élményének. Egy képzett hipnotizőr el tudja még érni ugyan a psziché azon részeit, amelyek úgymond érzik fájdalmat, a hipnotizált személy, maga azonban már egyáltalán nem képes erre – mivel az szó szerint az illető tudattalanjába lett száműzve!
Seymour Epstein tapasztalati vagy élményszintű feldolgozásnak nevezi az efféle tudattalan jelenségek funkcionálását. Ez a feldolgozási folyamat szerinte egyáltalán nem azonos a racionális feldolgozásmóddal, mégis párhuzamosan működik azzal. Az élmény- vagy tapasztalatfeldolgozó rendszer üzemelése gyors, intuitív és emocionális (mondhatni ösztönös), ennélfogva teljesen kívül esik a tudatosságon, s szinte egyáltalán nem önthető szavakba. Epstein mindezek miatt amellett érvel, hogy az a fajta, elfojtott impulzusoktól és kielégítetlen vágyaktól fortyogó tudattalan, amelyet Freud feltételezett, valójában nem is létezik. Elvégre ha ennek a pszichés tartománynak valóban olyan silány lenne a kapcsolata a valósággal, ahogyan azt az analitikusok elképzelték, akkor az minden bizonnyal fenn sem maradhatott volna. Epstein kognitív tudattalanjának ráadásul
sokkal nagyobb adaptív (vagyis az alkalmazkodásunkat elősegítő) értéke van.
A különféle pszichológiai kutatások végső soron egyértelműen igazolták, hogy a tudatosság hatókörén kívül működő folyamatok az emberi viselkedésformák megannyi aspektusát befolyásolják. Ilyen tudattalan mechanizmusok hatnak ránk például akkor, amikor másokkal lépünk interakcióba, amikor szubjektív benyomásokat alakítunk ki róluk, vagy amikor előrejelzéseket teszünk a jövőben várható reakcióikról. Csakhogy ezek a „tudattalan közbeavatkozások” korántsem olyan irracionálisak és kaotikusak, amint azt a pszichoanalízis elmélete leírja. Akár egyetértünk Freuddal az emberi tudattalan sötét és veszedelmes természetével kapcsolatban, akár nem, annyi bizonyos, hogy a létezését illetően korántsem tévedett.
Felhasznált szakirodalom: Carver, C. S., Scheier, M. F., Ágnes, A., János, N., & Annamária, V. K. (2006). Személyiségpszichológia. Osiris.
