Az örökbefogadás egyre inkább bekerül a köztudatba, egyre többeknek van olyan ismerőse, aki örökbe fogadott, vagy akit örökbe fogadtak. A KSH statisztikák azt mutatják, hogy 2017. óta már 1000 fölé emelkedett az évente engedélyezett örökbefogadások száma. Azonban, ha örökbefogadáson gondolkodunk, érdemes átgondolni, illetve tisztázni néhány kulcsfontosságú, gyakran felmerülő kérdést.
Az örökbefogadás gondolata a legtöbb esetben azon házaspárokban fogalmazódik meg, akiknek természetes úton valamilyen okból kifolyólag nem születhet vér szerinti gyermeke. Természetesen más élethelyzetekkel rendelkezők körében is felmerülhet ez a vágy, de a könnyebb érthetőség érdekében ebben a cikkben most a legáltalánosabb élethelyzettel, tehát a gyermektelen, meddő párok esetével fogunk foglalkozni.
E házaspárok általában hosszú és rögös úton mennek keresztül, mire idáig eljutnak. Számos esetben a meddőség szervi oka nem mutatható ki, ezért sokan évekig próbálkoznak inszeminációval, lombik programmal, vagy műtéti beavatkozásokon esnek át. Ez mind testileg, mind pedig lelkileg megterhelő számukra, nehezen tudják lezárni a próbálkozások sorát úgy, hogy nincs kézzelfogható magyarázatuk arra, miért nem jön össze a baba. Ezek után előbb vagy utóbb sokan eljutnak arra a pontra, hogy egyikükben vagy mindkettejükben megfogalmazódik a kérdés: „Mi lenne, ha örökbefogadnánk egy gyermeket?”
Mindketten (ugyanazt) akarjuk?
Miután a pár egyik tagja feldobta a témát, érdemes alaposan átgondolni, hogy mindketten megemésztették-e már a történteket, illetve készen állnak-e az örökbefogadásra.
Fontos kérdés, hogy sikerült-e már feldolgozni azt a tényt, hogy nem vér szerinti úton lesz gyermekük.
Ez gyakorlatilag egy gyászfolyamat, és az elfogadás szintjére időbe telhet eljutni. Amennyiben a házaspár valamelyik tagjában bármiféle ellenérzés van az örökbefogadással kapcsolatban, vagy úgy érzik, még nem léptek túl a meddőség problémáján, érdemes pszichológushoz fordulni még a folyamat megkezdése előtt, hogy ezek a gátak sikeresen feloldódjanak.
Amennyiben a házaspár mindkét tagja már úgy érzi, készen áll az örökbefogadási folyamat elindítására, fontos, hogy átbeszéljék, mik az elképzeléseik a gyermeket illetően, miben elfogadók, és mi az, amivel nem tudnának együtt élni. Fontos ebben is a teljes egyetértés, minden tényezőben mindkét fél teljes mértékű elfogadása szükséges. Sokan éppen azért, mert már több éve benne vannak a „babaprojektben”, minél hamarabb szeretnének gyermekhez jutni, és ezáltal számos számukra fontos kritériumban inkább nem tesznek kikötést.
Ez viszont a gyermek sérüléséhez vezethet, ha olyan családba kerül, ahol nem kapja meg a feltétel nélküli elfogadást.
Ennek következményeképp ő maga sem fogja tudni elfogadni saját magát, önértékelése alacsony lehet, identitása sérülhet, és a probléma csak egyre nagyobb méreteket ölthet. Azt is fontos kiemelni, hogy nemcsak a szülők teljes elfogadására, nyitottságára van szükség, hanem a rokonok támogatására is, így ajánlott velük is beszélgetni a témáról.
Reális képünk van az örökbefogadási folyamattal kapcsolatban?
Számos házaspár tévhitekkel érkezik a szakszolgálatok örökbefogadási csoportjaihoz, idealizált képeket dédelgetve az örökbe fogadható gyermekekről. Sokan meglepődnek, milyen ezeknek a gyermekeknek a története, miken mentek keresztül. Az örökbe fogadható gyermekek sok esetben a néhány évük alatt is számos traumán esnek át. Olykor már a magzati életük során is stressznek vannak kitéve, amely koraszületéshez, kis születési súlyhoz és egyéb problémákhoz vezethet. Egyes gyermekek a vér szerinti családjukban kezdik életüket, ami ilyenkor szintén nem szokott gördülékenyen alakulni.
Súlyos elhanyagoltság, alapvető szükségleteik ki nem elégítése, rosszabb esetben abúzus is meg szokott jelenni az okok között, ami miatt nevelésbe veszik őket.
Az alapján, hogy a gyermek hány éves korában történt a kiemelés, hogyan alakult a szülőkkel való kapcsolattartás, milyen nevelőszülői családba került, valamint átesett-e gondozási helyváltáson, némiképp bejósolhatók, hogy milyen mértékű elmaradással, problémákkal kell szembenéznünk az adott gyermek esetében. Az örökbe fogadott gyermekeket nem érdemes mereven a vele egykorú, vér szerinti családban megfelelő körülmények között nevelkedők szintjéhez hasonlítani, mivel fejlődését nagyban befolyásolják az imént említett élethelyzetek, traumák. A legtöbbször az örökbe fogadottaknak fejlesztésre van szüksége – kognitív-, mozgás- és/vagy beszédfejlődésükben gyakran tapasztalható elmaradás. Szinte minden gyermekkel javasolt továbbá pszichológus szakemberhez fordulni, hogy segítse számára a megélt traumák feldolgozását.
Fog hozzánk kötődni a gyermek?
Sokakban merül fel ez az aggodalom, amikor örökbefogadáson gondolkodnak. Ez egy sok tényezőből álló dolog. Bowlby kötődéselmélete szerint a kötődés a gyermek két éves koráig bezárólag négy fejlődési szakaszon át alakul ki.
Ez a szülő-gyerek kötődési minta a későbbiekben egy belső munkamodellként fog szolgálni, és ennek mintájára fog a jövőben más emberekhez kötődni.
Amennyiben a gyermek az első két életévét megfelelő körülmények között, állandó személyek mellett töltötte (például születése óta ugyanannál a nevelőszülőnél él, és hozzá kialakult egy erős kötődése), akkor valószínűsíthetően a későbbiekre nézve is jó a prognózis. Abban az esetben, ha egy gyermek születése után vér szerinti családjába került, majd onnan ki lett emelve és nevelésbe vették, esetleg még nevelőszülő váltáson is átesett, olyankor előfordulhat, hogy nem tanult meg megfelelően kötődni, ezért a későbbiekben is problémája lehet ezen a területen. Ha például egy pár már ott tart a folyamatban, hogy leendő gyermekükkel elkezdenek megismerkedni, akkor ideális esetben a gyermek eleinte még a számára biztonságot jelentő személy (nevelőszülő) közelségét fogja keresni, és folyamatosan kezd majd oldódni, közeledni az örökbefogadó szülőkhöz. Amennyiben egy gyermek rögtön közeledik, megölel, megfogja a kezét a számára ismeretlen személyeknek, az kevésbé adekvát viselkedést tükröz, ott inkább gyanakodhatunk arra, hogy a kötődésében vannak problémák.
Az örökbe fogadható gyermek kötődési mintázata nagyon jól megfigyelhető a nevelőszülőkkel való kapcsolatán keresztül, illetve ez alapján be is jósolható, hogy örökbe fogadó szüleihez hogyan fog viszonyulni. Ha tehát nevelőanyjához jobban ragaszkodik, nevelőapjához viszont kevésbé, elképzelhető, hogy ez (legalább a kezdeti időszakban) az örökbe fogadó szüleinél is hasonlóan fog történni.
Az örökbefogadási folyamat megkezdése előtt számos kérdés merül fel a személyekben, ez csak néhány volt a sok közül. Fontos, hogy a házaspárok tagjai sokat beszélgessenek egymással és rokonainkkal a témáról. Hasznos lehet tapasztalatokkal már rendelkező családokat meginterjúvolni, utánaolvasni a lépéseknek, és az sem árt, ha elvégezzük az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot, hogy minél valósabb képet kapjunk arról, mibe is vágunk bele.
A cikk Botházy Beatrix pszichológusunk írása, ha a területhez kapcsolódóan problémák, kérdések merülnek fel, forduljatok szakemberünkhöz bizalommal!
Források:
Cole, M. & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó.
Központi Statisztikai Hivatal (2021). 2.5.8. Gyámhatóságok (2000-). Letöltve: 2021.01.07. http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsg004.html?lang=hu
Bogár, Zs. (2011). Az örökbefogadás lélektana. Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért.
