724 élet tanulsága a boldogságról

Mindannyian vágyunk a boldogságra. Ez a fogalom mégis mindenkinek egy kicsit mást jelent. Van akinek a sikeres karrier a kulcsa, másnak a szerető család, egyeseknek inkább az anyagi biztonság. Mégis úgy tűnik, létezik egy közös tényező, ami a legtöbbünk boldogságának esszenciáját jelenti. A leghosszabb ideje tartó boldogságkutatás eredményei legalábbis ezt mutatják.

A Harvard Egyetem kutatói hetvenkilenc évvel ezelőtt elindítottak egy nagyszabású vizsgálatot, aminek tárgya az emberi személyiség egész életen átívelő alakulása. A Harvard Study of Adult Development kutatás igyekszik a résztvevők lehető legtöbb életterületén felmérni az idő előrehaladtával jelentkező változásokat. Kiterjed a fizikai és mentális egészségükre, a szakmai életükre, a kapcsolataikra és az élettel való elégedettségükre is. Bizonyos időközönként személyes interjúkat készítenek az alanyokkal, pszichológiai teszteket töltenek ki és orvosi vizsgálatokon vesznek részt.

A bátor vállalkozás

A kutatás 1938-ban kezdődött 724 résztvevővel, akiket két nagyon különböző környezetből toboroztak. Az egyik csoportba másodéves harvardi egyetemisták tartoztak, a másik csoport tagjai pedig Boston legszegényebb negyedének lakói közül kerültek ki. Szándékosan eltérő hátterű fiatalok életének alakulását szerették volna nyomon követni. A résztvevők a kutatók szeme láttára kezdték meg a felnőtt életet. Ügyvédek, orvosok, kőművesek, gyári munkások váltak belőlük. Sokan részt vettek a II. világháborúban, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett és volt, aki alkoholistává vagy pszichiátriai beteggé vált. Néhányan a semmiből építettek maguknak csodálatos életet, mások hatalmasat zuhantak, szinte mindenüket elveszítették.

Az eredeti 724 személy közül 60-an a mai napig élnek,

és még mindig részt vesznek a kutatásban, többségük elmúlt 90 éves. Azóta fokozatosan bevonták a felmérésbe a házastársaikat és a gyermekeiket is, akik már több mint 2000-en vannak. A kutatás elindítói valószínűleg álmukban sem gondolták, hogy ilyen hosszan zajlik majd az adatfelvétel, hiszen rengeteg buktatója van egy longitudinális vizsgálatnak. A legtöbb 10 éven belül szétesik. A résztvevők lemorzsolódhatnak, elfogyhat a pénzügyi támogatás, nem könnyű új kutatásvezetőt találni, ha nyugdíjba megy a korábbi, ráadásul a kutatók lelkesedése is ritkán tart ilyen sokáig. A projekt jelenlegi vezetője Robert Waldinger, a Harvard Egyetem pszichiátria professzora, már a negyedik a sorban.

Mi tesz minket boldoggá?

A kutatás egyik fontos kérdése, hogy vajon mi teszi az embereket boldoggá? Min múlik, hogy valaki elégedett az életével, jól érzi magát a bőrében, míg más akár jobb körülmények között is, de sokkal boldogtalanabbul éli a mindennapjait? Amikor az első vizsgálatvezető megkérdezte a fiatalokat, hogy mire vágynak, mi tenné őket boldoggá, a legkülönbözőbb válaszok érkeztek. A legtöbben csodás karrierről álmodtak, hírnévről és gazdagságról. A több tízezer oldalnyi összegyűjtött információ azonban egészen más irányba mutat. Az összegyűjtött adatok elemzése azt igazolta, hogy

a boldogság kulcsa a kapcsolatokban rejlik.

A jó kapcsolatok őrzik meg hosszú távon a boldogságunkat és az egészségünket, a magány pedig rombolja mindkettőt.

A kutatók publikációjukban kiemeltek néhány fontos eredményt a kapcsolatokra vonatkozóan:

1. A személyközi kapcsolataink szoros összefüggésben állnak az élettel való elégedettségünkkel. Azt mutatták a kutatás eredményei, hogy akiknek több bensőséges interperszonális kapcsolatuk van, legyen az családi vagy baráti, boldogabbak, egészségesebbek és tovább élnek, mint akik magányosnak érzik magukat.

   

2. A kapcsolatoknak a mennyisége is fontos, de még inkább számít a minőségük. -Tömegben is lehet valaki magányos, és akár egy párkapcsolatban vagy baráti társaságban is érezhetjük magunkat egyedül. Közeli kapcsolatainknak a minősége az, ami igazán számít. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy egy konfliktusokkal teli, szeretet nélküli házasság sokszor rosszabb hatással van az egészségünkre, mint egy válás. A szeretetteli, tartalmas közeli kapcsolatok pedig valóságos védőhálót szőnek körénk, ami segít átvészeli a nehéz időszakokat is.
3. A jó kapcsolatok az egészségünket is megőrizhetik. Amikor a vizsgálat résztvevői már a nyolcvanas éveikben jártak, összevetették az eredményeiket az ötven éves kori adataikkal. Bármilyen meglepő is, de nem az orvosi vizsgálatok eredményei vetítették előre a legpontosabban, hogy hogyan élik majd meg az öregedést. Sokkal inkább számított az, hogy mennyire voltak elégedettek a társas kapcsolataikkal. Akik a legelégedettebbek voltak az ötven éves kori kapcsolataikkal, azok váltak a legegészségesebb nyolcvan évesekké. Még betegség vagy fizikai fájdalom ellenére is jobb hangulatról számoltak be, mint azok, akik boldogtalannak érezték magukat a kapcsolataikban. Akik úgy érezték, hogy számíthatnak az őket körülvevőkre, azoknak a memóriája is kevésbé indult hanyatlásnak a kor előrehaladtával.
4. A szülő-gyermek kapcsolat különösen meghatározó. A szülőkkel való kapcsolatunknak életre szóló hatásai lehetnek. Ha ez a kötelék a gyermekkorunkban biztonságot nyújtó és szeretetteli, az szilárd alapot és magabiztosságot kapunk, hogy később is képesek legyünk tartós szoros kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. A kutatás szerint azok, akiknek jó volt a viszonyuk a szüleikkel, életük későbbi szakaszaiban is elégedettebbek voltak a társas kapcsolataikkal, sőt fizikai egészségük mutatói is kedvezőbbek voltak. A testvérkapcsolatoknak szintén fontos hatása van. Akiknek volt legalább egy szoros testvérkapcsolata, azok körében sokkal kisebb arányban fordult elő a későbbiekben depresszió.
5. A nehéz kezdet hatásai is visszafordíthatóak. Akiknek életük kezdeti szakaszában komoly kihívásokkal kellett szembenézniük, kaotikus családi állapotok vagy rossz körülmények között teltek az első éveik, azok kevésbé boldog életről számoltak be, mint akiknek szeretetteli gyermekkor adatott meg. Ez a tendencia azonban ötven és hatvanöt éves kor között többeknél változásnak indult. Azok, akik a pszichológusok által generativitásnak nevezett folyamatot élték át, tehát úgy érezték, hogy képesek hozzájárulni a társadalom és az elkövetkező generációk életének jobbá tételéhez, sokkal ritkábban éltek meg életközépi válságot és nagyobb elégedettségről számoltak be, mint akik fejlődése ebben a korban generativitás helyett stagnálást mutatott. A generativitást nem csak szülőként valósíthatja meg az ember. Megnyilvánulhat a szakmai kapcsolatokban is, például a pályakezdők mentorálása által vagy más közösségi szerepvállalásban is.

Az eredmények tükrében

A közel nyolcvan éve tartó és életeken átívelő kutatás egyik alapvető tanulsága tehát, hogy életünkben az emberi kapcsolatok azok, amik igazán értékesek. Hatással vannak fizikai és mentális egészségünkre, közérzetünkre, alapvetően meghatározzák mennyire érezzük magunkat boldognak. Bármilyen siker, eredmény és öröm akkor válik igazán értékessé és élvezhetővé, ha van kivel megosztanunk. A veszteségekből és kudarcokból pedig sokkal könnyebb talpra állni, ha van kire támaszkodnunk. A boldog élet, amire annyira vágyunk, kapcsolatainkból épül.

De akkor mégis miért olyan nehéz megvalósítani?

Talán leginkább azért, mert emberek vagyunk. Az emberi kapcsolatok sokszor bonyolultak és zavarosak és gyakran áldozatokkal járnak. Halogatunk, azt hisszük, később is lesz időnk helyrehozni a félresiklott barátságokat, elsimítani a családi viszályokat. Semmiségekért is képesek vagyunk évekig neheztelni, dacosan várni, hogy a másik kezdeményezzen. A Robert Waldinger által közreadott eredmények tükrében a hosszú, tartalmas és boldog élet titka éppen e játszmák elengedésében és a kapcsolataink ápolásában rejlik. Mark Twain szavai igazán jól leírják a kutatás felszín alatt megbúvó tanulságát: „Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak szeretetre van idő, és ha szabad így kifejeznem magam, csak egy pillanat van rá.”