„Akkor leszek boldog, ha megtalálom a megfelelő munkát. Addig nem lehetek boldog, amíg nem keresek elég pénzt. Csak akkor leszek boldog, ha meggazdagodom.” Számos ehhez hasonló boldogságmítosz él a fejünkben, melyek megnehezítik, hogy valóban boldog, elégedett életet éljünk. Cikkünkben a boldogság útjában álló akadályokat tárgyaljuk.
Az ókori görög filozófus, Epikurosz szerint „Ne tedd tönkre azt, amid van, arra vágyván, amid nincs. Emlékezz arra, hogy amid most van, arra korábban csupán vágyódtál.” Mégis, sokak számára a boldogság, az örömök kutatása egy soha véget nem érő folyamat. Ennek hátterében pedig a szakirodalom által hedonikus adaptációnak nevezett jelenség állhat.
A hedonikus adaptáció működését jól szemlélteti az alábbi példa: tegyük fel, hogy vásárolunk egy új ruhásszekrényt, és ettől hirtelen megugrik a boldogságszintünk. Egy idő után az örömérzetünk csökkenni fog, ekkor kitaláljuk: veszünk egy új órát. Az óra megvásárlása után azonban az előbbi folyamat játszódik le ismét – hamar hozzászokunk az új vásárlás okozta örömhöz, és boldogságszintünk visszaesik ugyanoda, mint a kezdetekben. A fogyasztás mértéke lehet kisebb vagy nagyobb is, de a végeredmény hasonló: hamar a hedonikus taposómalomban találhatjuk magunkat,
amikor már semmi, amit birtoklunk vagy csinálunk nem elég jó ahhoz, hogy tartósan boldoggá tegyen.
Egyre többet és többet kell szereznünk.
Tartósított boldogtalanság?
Kennon Sheldon, az amerikai College of Arts and Sciences pszichológus professzora, és Sonja Lyubomirsky, boldogságkutató-pszichológus 481 embert vizsgált boldogsággal kapcsolatos attitűdjük szempontjából. Az eredmények azt mutatták, hogy a közelmúlt pozitív eseményei a boldogságszint növekedését eredményezték, ugyanakkor ez a hatás nem bizonyult tartósnak (Sheldon, 2012).
Sheldon szerint a résztvevők többsége hamar hozzászokott ahhoz az eseményhez, mely kezdetben boldoggá tette őket. Boldogságérzetük megszűnt, egyre többre vágytak, ami miatt megemelkedett boldogságérzékelésük set-pointja, azaz magasabbá vált az az ingerküszöb, ami boldogságérzetet váltott ki belőlük. A csökkenés oka nem csak az észlelés, de a cselekvések megváltozásából is kiindulhat: a korábban tapasztalt pozitív élményekért nem teszünk. Például ha egy kapcsolatban korábban sok szórakoztató közös élményünk volt, de nem gyűjtünk új élményeket, nem szervezünk közös programokat, az könnyen vezethet ahhoz, hogy párkapcsolatunkat unalmasnak, laposnak lássuk, és akár potenciális, új partnerek után nézzünk. A kutatás szerint az emberek kisebb százaléka volt képes arra, hogy tartósan értékelje azt, amije van, és törekedjen az új élmények megélésére. Az emberek ezen csoportjánál azonban valóban tartósan magasan maradt az észlelt boldogság szintje.
Sheldon szerint a sorozatos vásárlásokkal az a probléma, hogy a megvásárolt tárgyak „csak vannak”, és nem nyújtanak számunkra új, izgalmas és pozitív élményeket. Emellett, ha elsősorban a tárgyiasult környezettől várjuk boldogságunkat, az gyakran a vágyakozás, majd a boldogság utáni sóvárgás köréhez vezethet, függőséget alakítva ki bennünk. A vásárlások ezután nem tudnak más funkciót betölteni, mint gyorssegélyt.
Csak úgy, mint az addikcióknál, az ilyen típusú vásárlások után is bekövetkezik egy olyan fázis, amikor a kiinduló állapot alá csökken a boldogságérzetünk – főleg abban az esetben, ha bűntudatunk is társul az új vásárlás mellé. Ahhoz, hogy egy új tárgy tartósan növelhesse a boldogságérzetünket, jó, ha mindennap új élményeket nyerünk általa, és képesek vagyunk értékelni a belőle fakadó élményeinket.
Materializmus és hála
A Baylor Egyetem kutatócsapata 246, átlagosan 21 éves marketinghallgatót vizsgált, melynek eredményeképp megállapították, hogy fordított kapcsolat áll a materializmus és a hála érzete között (Tsang és mtsi, 2014). Tsang, neuropszichológus szerint a hála egy pozitív hangulat, mely más emberek köré fókuszálja az energiáinkat. Szociális lényekként logikusnak tűnik, hogy ha a minket körülvevő emberekkel foglalkozunk, az pozitív hatást gyakorol az egészségünkre, jóllétünkre. Ezzel szemben a materializmus egy énközpontú hozzáállás, mely a hiányokra koncentrál, arra, mi az, amink nincs meg. Ez a fajta életszemlélet megnehezíti a hála érzésének átélését.
Az új helyzetekhez való alkalmazkodóképességünk magyarázhatja, hogy miért nem tesz bennünket boldogabbá, ha rengeteg tárgyunk van.
Egyre inkább halmozzuk vagyonunkat, de boldogabbá nem válunk – csak a boldogságról, jóllétről való referencia-pontunk lesz egyre magasabban.
Az új, 100 négyzetméteres házunk válik alapértelmezetté, egy idő után szűkösnek érezzük majd, és még nagyobbra vágyunk. Ezt nevezik a fogyasztás taposómalmának. Az ingóságaink száma növekszik, de ahelyett, hogy elégedettebbé válnánk, csak felgyorsítjuk a taposómalmot.
A korábbi kutatások azt mutatták, hogy minél inkább materialista valaki, annál kevésbé elégedett az életével, és annál inkább valószínű, hogy boldogtalan, illetve alacsonyabb az önbecsülésük, kevesebb hálaérzetet élnek meg. Mindezek magyarázhatják azt is, hogy az ilyen emberek miért vonják ki magukat jobban a társasági eseményekből, és miért találnak nehezen célt, értelmet, és beteljesülést az életükben.
Cikkünk második részében a hedonikus adaptáció kapcsolatokra gyakorolt hatásaival foglalkozunk.
A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, pár-és családterapeuta jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
