„A fájdalom az életem” – a testi-lelki folyamatok kölcsönhatása a krónikus fájdalomban

Magyarországon a lakosság több mint egyharmada szenved valamilyen krónikus fájdalomban, mely komoly testi, lelki és társas megterhelést jelent a beteg számára. A tünetek eredetének bizonytalansága, a sikertelen kezelések és a jövőbe vetett félelmek mély nyomot hagynak az életminőségen. A fájdalom biológiai, érzelmi, kognitív (gondolkodási) és szociális aspektusokkal rendelkező élmény, ahol az egyes faktorok kölcsönösen hatnak egymásra. Cikkünkben a lélektani sajátosságokat járjuk körül.

A fájdalom egy olyan kellemetlen szenzoros és emocionális élmény, amely aktuális szöveti károsodással kapcsolatos, vagy annak terminusaival írható le a Nemzetközi Fájdalomkutató Társaság definíciója szerint. Célja gyakorlatilag az, hogy figyelmeztesse a szervezetet valamilyen veszélyre, azaz a túlélést szolgálja.

Amikor valamink fáj, az élmény élettani, érzelmi és gondolkodási komponensekből épül fel. Amikor például injekciót kapunk, érzékeljük a helyét, a folyadék nyomását. Ehhez társulhat egy negatív érzés a szúrás kellemetlenségével kapcsolatban, valamint megjelenhet a vágy a megszüntetésre, elkerülésre. A kognitív komponens pedig azzal befolyásolja az élményt, hogy milyen múltbeli tapasztalataink vannak az injekcióról, s hogy a tű láttán alapvetően fájdalmat várunk. Összességében tehát ezen összetevők miatt lesz nagyon egyedi a fájdalomélmény.

A fájdalomélmény e komplexitásának figyelembevétele kifejezetten fontos a krónikus fájdalom vizsgálatát és kezelését illetően. A magyar lakosság több mint egyharmada szenved 3 hónapnál hosszabb ideje fennálló fájdalomban. Ezek gyakran kötődnek a derék, hát és nyaki területekhez, a fibromialgia esetében pedig diffúz izomfájdalomról van szó.

Ez a fájdalom azonban már nem szolgál biológiai célt,

de kifejezetten megterhelő a beteg számára testi, lelki és társas értelemben egyaránt. Továbbá jelentős költséget jelent az egészségügyi ellátásban azáltal, hogy nem feltétlenül reagál a gyógyszerekre, a visszatérő betegek nagy része pedig a krónikus fájdalom tüneteivel érkezik. Nem utolsósorban pedig a gazdaságra nézve is negatív hatással van a kiesett munkaórák számát tekintve. Korábbi cikkünkben bővebben olvashatnak az egyéb krónikus megbetegedések lelki természetéről.

Ha a testem fáj, a lelkem is – és fordítva

A beteg pszichés állapota és a fájdalomélmény kölcsönös kapcsolatban állnak. Azaz a fájdalom negatív hatással lehet hangulatunkra, azonban egy depresszív, szorongó állapot is befolyásolhatja az élményt. Az emocionális distressz hajlamosíthat a fájdalomélményre, kiválthatja, fenntarthatja a tüneteket, befolyásolhatja az intenzitást, ugyanakkor mint következmény is megjelenhet a tartósan fennálló fájdalom esetén.

A betegek megbélyegezve, hibáztatva érezhetik magukat

azáltal, hogy azt gondolják, mások szerint csak panaszkodnak, és saját tüneteik gyártói. Számos kivizsgálásnak, kezelésnek vetik alá magukat a gyógyulás érdekében. A kezelések sikertelensége fokozhatja a frusztrációt. A tartós fájdalom következtében gyakran képtelenek dolgozni, pénzügyi nehézségekkel küzdenek, a napi teendők ellátása is terhet jelenthet és alvási zavarok is felléphetnek náluk. A maladaptív, vagyis rosszul alkalmazkodó megküzdési mechanizmusaik pedig nem segíti őket a gyógyulásban. Ezek a tapasztalatok eredményezhetik és/vagy erősíthetik a depressziót, a haragot, a szorongást és az izolációt. Összességében a leépülés általános érzése emészti fel a beteget.

Mitől szoronghat a krónikus fájdalommal élő egyén?

A szorongást és az aggodalmat táplálja a tünetek megmagyarázhatatlansága, amely a krónikus fájdalomnál gyakori. Bizonytalanság lengi körül a jövőt is: erősödik-e a fájdalom az idő előrehaladtával, kialakul-e valamilyen fizikai fogyatékosság, amely miatt kerekes székbe vagy ágyba kényszerülhet az illető. A szorongás forrása lehet az a félelem, hogy mások nem hiszik el, hogy ők valóban szenvednek, valamint hogy a végső válasz a tüneteikre:

„Tanulj még együtt élni vele”.

Félelem jelenhet meg olyan mozgásformákkal szemben, melyekről azt hiszi az egyén, hogy fájdalomhoz vezet. Az aktivitás elkerülése így növekszik, ezáltal a fogyatékosság kialakulásának esélye is nő a ki nem használt izmok gyengülése következtében, továbbá csökken a fájdalomtolerancia. A félelem következtében növekszik az izomfeszülés és a fiziológiai arousal, mely súlyosbíthatja a fájdalmat.

A depresszió és a harag kapcsolata a krónikus fájdalommal

A krónikus fájdalomban szenvedők 40–50 százaléka szenved depressziótól, noha az ok-okozati viszony tisztázatlan a két jelenség között. Egyes kutatások azt mutatják, hogy a depresszió kialakulását befolyásolja az egyén értékelése arra vonatkozóan, hogy a fájdalom milyen hatással lesz az ő életére, és hogy milyen eszközei vannak arra, hogy ezekkel a következményekkel megküzdjön, kontrollt gyakoroljon felettük. Akik úgy gondolják, hogy a fájdalom ellenére továbbra is képesek lesznek funkcionálni és van ráhatásuk az életükre, kisebb eséllyel esnek depresszióba. Bizonyos kutatások viszont kimutatták, hogy a depresszió volt a legjobb előrejelzője a hátfájás kialakulásának, szemben minden klinikai és anatómiai rizikófaktorral. A krónikus fájdalmat egy maszkolt depressziónak is tekinti néhány szakértő, ahol a kliens fájdalmát használja depressziójának kifejezésére, mivel elfogadhatóbbnak tekinti a fájdalomra való panaszt a mentális nehézségekkel szemben. Bárhogy is legyen az ok-okozati viszony, krónikus fájdalom esetében a kezelésnek irányulnia kell mindkét faktorra.

A harag is gyakori érzelem a fájdalom esetében. Megjelenhet az egészségügyi személyzettel és a családtagokkal szemben is, amiért úgy érzi az egyén, hogy nem kap megfelelő támogatást. A harag önmagára is irányulhat azáltal, hogy azt éli meg, fájdalma átvette az irányítást az élete felett.

Gondolataink, hiedelmeink a fájdalmunk mögött

A fájdalom megértése és kezelése szempontjából nem maradhat ki a kognitív, értékelő faktor sem. A kiértékelés gyakorlatilag arról szól, hogy milyen jelentést tulajdonítunk a fájdalmunknak. Az elsődleges kiértékelés a fájdalom jelentőségére koncentrál: mennyire veszélyeztet, vagy esetleg irreleváns. A másodlagos kiértékelés pedig a fájdalom kontrollálhatóságát és a rendelkezésünkre álló megküzdési mechanizmusokat vizsgálja. A fájdalommal kapcsolatos

értékelések és hiedelmek hatással bírnak a fájdalomra vonatkozó érzelmi és viselkedéses válaszainkra.

Az alábbi hiedelmek kifejezetten maladaptívak a fájdalom kezelését illetően: a fájdalom valamilyen sérülés jele; ha fájdalmunk van, az aktivitást el kell kerülni; a fájdalom fogyatékossághoz vezet; a fájdalom kontrollálhatatlan; a fájdalom egy állandó állapot. A fájdalomkatasztrofizáció jelenléte is felerősíti a kellemetlenségeket. Egy olyan gondolkodási hibáról van szó, amely egy szélsőségesen negatív orientációt mutat az aktuális vagy jósolt fájdalomélmény irányába. Kutatási eredmények szerint a fájdalomkatasztrofizáció képes serkenteni a fájdalom intenzitását és a gyógyulást is hátráltatja.

A krónikus fájdalom kezelésében a konzervatív orvoslás kevésbé bizonyul sikeres stratégiának. A tünetek enyhülése, az életminőség javulása csak egy integrált, biopszichoszociális keretrendszerben valósulhat meg. Következő cikkünkben ismertetni fogjuk azokat a pszichoterápiás módszereket, melyek hatékonynak bizonyulnak a krónikus fájdalom kezelésében a pszichoszociális pilléreket képviselve.