„A félelem inkább lehetőség, mintsem akadály” – avagy mit kaphatunk a szorongástól?

Közhelyszámba megy, mégis igaz, hogy „felgyorsult világunkban” egyre kevésbé kiszámítható, merre tart az életünk, hol leszünk öt, tíz vagy húsz év múlva. Ez persze összefügg a lehetőségek megsokszorozódásával és a korábbinál nagyobb szabadsággal, ugyanakkor melléktermékként mégis meg kell küzdenünk a bizonytalansággal. Meera Lee Patel író és illusztrátor úgy gondolja ez a szorongás nem feltétlenül bénító, sőt. Megismerve és elfogadva saját félelmeinket, akár használni is tudjuk őket saját kreativitásunk, vágyaink és álmaink szolgálatában!

Meera Lee Patel több év szerkesztői munka után döntött úgy, hogy kiszáll a könyvkiadásból és helyette szabadúszó illusztrátor lesz. Önerőből tanult meg rajzolni és festeni, majd megtalálta saját stílusát és azt is, hogyan tudja mindezt megélhetésre váltani. Sok ilyen és ehhez hasonló történetet lehet hallani és látni szerte az interneten.

Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy mennyi stresszel, szorongással és bizonytalansággal jár belevágni valami teljesen újba.

Pár évvel később, már elismert illusztrátorként, második könyvében a félelem leküzdésében szerzett tapasztalataira reflektál. Saját szövegeivel, valamint híres írók és művészek idézeteiből készült illusztrációival arra próbál másokat ösztönözni, hogy a félelmet inkább lehetőségként, mintsem akadályként érdemes felfogni. Úgy gondolja ugyanis, hogy az újdonságtól és a bizonytalanságtól való félelmeinkkel történő szembenézés az egyik legerősebb ösztönzés arra, hogy jobbá váljunk. Tanácsai nemcsak feltörekvő íróknak, festőknek vagy művészeknek jöhetnek jól, hanem bárkinek, aki érezte már magát elbizonytalanodni egy nagyobb döntés vagy váltás előtt!

1. Felejtsd el az imposztor-szindrómát!

Imposztor-szindrómának nevezzük azt, amikor valaki hiába teljesít a lehető legjobban, az eredményeit mégis kudarcként éli meg. Tulajdonképpen egy önmagunknak állított csapda. Ez a gondolkodási torzítás azonban elhiteti velünk, hogy függetlenül attól, mennyire képzettek vagyunk, mennyi energiát tettünk egy projektbe, minden eredményünk hibás vagy kevés. A sikert pedig a szerencse játékának tulajdonítjuk. Azok a személyek, akik hajlamosak az imposztor-szindrómára, nehezen hiszik el magukról, hogy képesek elérni a céljaikat, mert folytonosan attól félnek, hogy előbb-utóbb „lebuknak”. Kiderül, hogy nem elég tehetségesek, nem elég ügyesek, nem elég jók. Egyszerűen nem elegek. Ráadásul ez a fajta gondolkodás akadályozza, hogy megragadjuk a lehetőségeket, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és azt is, hogy úgy fogadjuk el magunkat, ahogy vagyunk. Önmagában azzal még nincsen gond, hogy a tökéletesre törekszünk. Ugyanakkor

el kell fogadni, hogy mindig, mindenhol nem tudunk száz százalékot nyújtani.

És nem is kell. Ahelyett, hogy attól félnénk, hogy bizonyos vágyainkhoz kevesek vagyunk, érdemes megfordítani a kérdést. Mi lesz azokkal a tervekkel, amiket amiatt nem valósítunk meg, mert az esetleges kudarctól való szorongásunk erősebb? Ha állandóan amiatt aggódunk, hogy megérdemeltünk-e egy lehetőséget, keményen dolgoztunk-e a sikerért és kellően tökéletesen állunk-e helyt valamiben, kihagyjuk az esélyt, hogy valóban válaszolhassunk a kérdésekre.

2. Maradj kíváncsi!

Amikor valami újba kezdünk, az szükségszerűen kísérletezéssel jár – legyen szó, akár kreatív folyamatokról, akár tanulásról, akár életmódváltásról. A kísérletezés lényege, hogy kipróbálunk olyan kockázatos lehetőségeket is, amiknek egy része nem lesz sikeres. Ezeknek a kisebb, időleges kudarcoknak fontos szerepe van abban, hogy kialakuljon az utunk. Azonban

ha túlságosan félünk a pillanatnyi bukásoktól, az könnyen ahhoz vezethet, hogy egyáltalán el sem indulunk.

A megszokott, a kényelmes mindig biztonságosabb, mint az ismeretlen. De ez a hozzáállás megfoszt minket attól, hogy igazán elégedettnek érezzük magunkat. Aki nyitott és érdeklődő az újdonságokra, az nagyobb valószínűséggel esik néha hasra, de sokkal több alkalma nyílik a fejlődésre. Még ha a kudarcok csalódást is okoznak, mindig ott rejlik bennük az újrapróbálkozás lehetősége!

3. Ne fojtsd el a félelmeidet!

A félelem megbénít. Megakadályozza, hogy érzelmileg vagy kognitívan kreatív módon tudjunk reagálni. Hajlamosak vagyunk azonban ahelyett, hogy elismernénk a félelmeinket, inkább figyelmen kívül hagyni őket. Könnyebb így működni, mert az esetek nagy részében úgy érezzük, hogy biztonságosabb. Nem sérülünk és nem csalódunk így akkorát, mint amekkora mértékben sérülhetnénk vagy csalódhatnák félelmeink szerint. Nehezen ismerjük be magunknak, hogy

a félelem valójában bezár minket. Elzárjuk általa magunkat a világ ismeretlen, új lehetőségeitől, és saját ismeretlen, új képességeinktől.

Patel szerint a tökéletességben nincs szépség. A kihívások, a küzdelmek és a kudarcok viszont izgalmasak. Az elutasításban, a fájdalomban pedig van szépség, hiszen ott a tudat, hogy képesek vagyunk együttélni velük, feldolgozni őket. Ebből pedig erőt és elhivatottságot meríthetünk azokban az időkben, amikor úgy érezzük, hogy a félelmeink erősebbek.

A cikkben szereplő képek és a borítókép Meera Lee Patel illusztráció (forrás: @meeraleepatel).