Miben segít minket a pszichológiai rugalmasság?

Életünk során mindannyian találkozunk olyan stresszes helyzetekkel, amelyekről első pillanatban talán azt gondoljuk, hogy ezeket nem vagyunk képesek megoldani, a problémák vagy maga a szituáció meghaladja a megküzdési képességeinket. Ugyan a stresszt elkerülni nem tudjuk, azért viszont tehetünk, hogy minél hatékonyabban lépjünk fel vele szemben. Ebben pedig elsősorban a személyiségünk rugalmas alkalmazkodóképessége segít bennünket.

A holokauszttúlélőkről szóló történetek a mai napig sikerlistások a könyvesboltok polcain, a különböző filmes feldolgozásokról nem is beszélve. Sokan fel tudnak idézni olyan nagy megdöbbenést okozó médiahíreket, amelyek ártatlanokat ért támadásokról vagy természeti katasztrófákról szóltak. Azoktól a személyektől, akik ilyen sorscsapást szenvedtek el, joggal várhatnánk, hogy személyiségalakulásuk torzul. A kutató pszichológusok talán legnagyobb meglepetésére azonban ez nem mindenkire igaz. Amikor ugyanis a trauma későbbi életre kiható ártalmas hatásait próbálták feltérképezni, azt tapasztalták, hogy vannak olyanok, akik az átélt szörnyűségek ellenére is lelkileg egészségesek maradtak. Ez a megfigyelés a személyiségalakulás és -fejlődés korábbi elgondolásaival kevéssé volt összeegyeztethető, hiszen ezek a személyek nem a várt negatív viselkedési és érzelmi reakciókat mutatták. Azóta többek között a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a neurológia területén is nagy előrelépések történtek a helyzet megértésében.

A pszichológiai reziliencia olyan adaptációs folyamatnak tekinthető, amelynek segítségével kezelhetővé válik egy nehéz élethelyzet és az egyének képesek hatékonyan megküzdeni a trauma okozta nehéz érzésekkel.

A reziliencia fogalma először a gyermekek fejlődésével, személyiségük alakulásával kapcsolatban vált fontos témává. Később azonban ezek a kutatások kiterjedtek a felnőttkori traumatizációkra is, egyrészt olyanokra, akik maguk is valamilyen szélsőségesen rossz esemény áldozatai voltak, másrészt pedig azokra az egyénekre, akik hivatásuk miatt résztvevői, szemtanúi a traumatikus eseményeknek – ilyenek például a katonák, rendőrök, egészségügyi dolgozók, civil segélyszervezetek önkéntesei. Fontos azt látni, hogy az ilyen szempontból veszélyeztetett, és ezáltal nagyobb figyelmet igénylő rétegek esetében nem csak a traumát követő patológiás állapotok, így a poszttraumás stresszzavar (PTSD) kezelése elsődleges, hanem a megelőzési lehetőségek feltérképezése is.

Ellenállás vagy megbirkózás a nehéz helyzettel?

Mindig érdekes eljátszani a szavak eredetével. A reziliencia, amely egyébként a fizikából kölcsönzött kifejezés, a latin eredetű „salire” (ugrani) igében gyökerezik, és bizonyos formái jelentenek még hőkölést, feszülést, oldódást is.

„Oldódni, de nem eltörni. Abban a pillanatban, hogy törés áll be, megszűnik a reziliencia…”

– vallja Livia Javor pszichoterapeuta.

Paradoxon azonban, hogy két eltérő definíciója is él a rezilienciának. Az egyik megfogalmazás az ellenállás-koncepciót erősíti, vagyis azt hangsúlyozza, hogy az erős külső hatások ellenére a belső egyensúly megtartott. A másik meghatározásban pedig átértelmeződik ez a fajta stabilitás, és az egyén a korábbi egyensúlyi állapotából történő kibillenésre úgy reagál, hogy rugalmas módon egy új egyensúlyt alakít ki. Ez pedig inkább a szívósságra, alkalmazkodási képességre helyezi a hangsúlyt.

Nehéz lenne, és ugyanakkor nem is biztos, hogy célravezető ebben a kérdésben egy egységes igazságra jutni. A meghatározások sokszínűségében azonban számos azonosság is látszik. Egyrészt mindegyikben megjelenik a viszontagságos külső környezet, az egyén belső védelmi rendszere, a külső veszélyt jelentő körülményekkel való hatékony megküzdés, ami pedig lehetővé teszi az önbizalom és a kompetencia növekedését. 

Egyes szakemberek szerint a reziliencia nem tekinthető egy személyiségvonásnak, hiszen lehet valaki ellenálló egy adott típusú nehézséggel szemben, míg egy másikkal szemben nem. Ugyanakkor az előbbiekben azt is láttuk, hogy többről van szó a személyiség megküzdési kapacitásánál, és abban is még számos egyéb tényező szerepet játszhat, hogy ugyanahhoz a körülményhez valaki rugalmasan alkalmazkodik, míg másnak nehezítettebb ez az út. De akkor hogyan is értelmezhető mindez?

Mindenképpen több oldalról szükséges körbejárni a fogalmat. Pszichológiai szempontól a megküzdés a lényeges elem, a biológiai aspektusok pedig a stressz fiziológiai tüneteire vezethetők vissza. Ezeken túl pedig érdemes azt a dinamikus folyamatjelleget is megragadni, ami a belső képességek mellett a környezettel való kölcsönhatást, interakciót is figyelembe veszi – tehát egyfelől ott vannak a beazonosítható nehéz körülmények, másrészről pedig annak a lehetősége, hogy mindennek pozitív kimenetele lesz.

Nem egyenlő a gyógyulással

Míg a kezdeti időkben főleg a rizikófaktorok és patológiák kaptak nagyobb hangsúlyt, napjainkban már egyre több kutatás foglalkozik a traumatikus eseményt követő gyógyulási folyamattal és a viszonylag rövid időn belül bekövetkező egészséges életvezetéssel. Mindkét megközelítés fontos, azonban a trauma egy tágabb értelmezésében más a jelentőségük.

Egy egyszeri, rövid ideig tartó trauma hatására a rugalmas személy rövid idejű fizikai vagy érzelemszabályozási nehézséget élhet át, de ennek lecsengése után továbbra is képes feladatai teljesítésére, illetve pozitív érzelmek megélésére. Az egyszeri, elszigetelt traumatikus esemény azonban kevéssé életszerű. Ez az elképzelés nem veszi figyelembe a krónikus stresszt, a többszörös trauma hatását, és elmossa a határt gyógyulás és rugalmasság között.

Ha dinamikus folyamatot feltételezünk, akkor az azt is jelenti, hogy időről időre kialakulhat, és külső-belső történések egyaránt szerepet játszhatnak a lefolyásban.

Általában a különböző reziliencia-megközelítések összefüggésbe hozzák a fogalmat más hasonló vagy átfedő tényezőkkel, így például felmerülnek a szívósság, a virágzás vagy a poszttraumás növekedés témakörei is. A szívósság, mint személyiségvonás főként az extrém mértékű stressz elhárításában segít bennünket. Ez némileg azt is jelenti, hogy a szívós egyén képes a céljaiért tenni, hisz abban, hogy mind a negatív, mind a pozitív tapasztalatokból tud tanulni és valamelyest képes a környezete vagy az események kimenetelének megváltoztatására – szóval a saját sorsának kovácsa. A virágzás a pozitív érzések fokozottabb megélésével érhető el, gyorsítani tudja a felépülési folyamatot és egy magasabb szintű funkcionáláshoz vezet. A poszttraumás növekedés pedig a traumát vagy bármilyen élethelyzeti nehézséget követően megtapasztalt személyes fejlődéssel, növekedéssel kapcsolatos. Részben hasonló az előző fogalmakhoz, a rezilienciával ellentétben viszont arra utal, hogy a traumát követően egy magasabb szintű működés történik, mint az ezt megelőző időszakban, átalakulnak, pozitívabbá válnak a személy önmagával, illetve a világgal kapcsolatos elképzelései. Ebben a szemléletben a gyógyulás tulajdonképpen nem más, mint a tünetek enyhülése, oldódása. A személyiség rugalmas alkalmazkodása pedig jellemezhető ezzel a természetes gyógyulási folyamattal, de ez a két fogalom semmiképpen nem egyenlő egymással.

Ép testben ép lélek

A különböző vírusok, kórokozók ellen a biológiai immunrendszer véd meg minket. De mi a helyzet a lelki egészséggel? A pszichés jóllétünkre a legnagyobb veszélyt a stressz jelenti, ami számos formában és helyzetben megmutatkozhat. A pszichológiában már jól ismert pszichológiai immunrendszer voltaképpen hasonló elven működik, mint a biológiai – mindkettő a nehézségekkel való megküzdés során erősödik. Ez a rendszerünk olyan személyiségvonásokból és attitűdökből épül fel, amelyek a stresszel szembeni hatékony fellépést segítik – és ezek közé sorolható a reziliencia is. Egy fontos és kiemelendő különbség a két immunrendszer között, hogy

amíg a biológiai utólag képes reagálni a szervezetet ért támadásra, addig a rugalmas pszichológiai immunrendszerünknek megvan a preventív, megelőző jellege

– adott esetben ugyanis képes elkerülni egy esetleges károsító helyzetet. Erre azonban fel kell készülni, és jó hír, hogy ennek fejlesztésére lehetőségünk van.

Ebből a komplex rendszerből most ragadjuk ki a rezilienciát, mint egy fontos összetevőt. Meg Jay, a Virginiai Egyetem klinikai pszichológusa nyolc lépést javasol a lelki edzettség és alkalmazkodóképesség tudatos fejlesztésére:

Gyakran tapasztaljuk, hogy az élet sokszor nem úgy zajlik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A megnövekedett stressz, az egzisztenciális bizonytalanság nagy terhet jelent, és nem lehet mindig minden helyzetre előre tervezni. Ilyen helyzetekben fontos, hogy tudjunk támaszkodni a pszichés erőforrásainkra és használjuk a rugalmas alkalmazkodóképességünket. Mint láttuk, ez szerencsére fejleszthető, és a segítségével még a legnehezebb helyzetekből is megláthatjuk a kiutat.