Amikor a gyermekkor rémálom – a korai bántalmazás és a borderline személyiségzavar

Életünk talán legmeghatározóbb időszaka a gyermekkor. Az itt szerzett tapasztalatokat életünk végéig magunkkal visszük, ezek tudatosan és tudattalanul befolyásolják azt, ahogyan önmagunkra és a világra tekintünk. Éppen ezért egyre több figyelem fordítódik a gyermekek jogaira, életkörülményeikre és lehetőségeikre. Amíg az őket ért pozitív hatásokat igyekszünk maximalizálni, a károsakat szeretnénk minimalizálni. Ilyen káros hatások következménye lehet például a borderline személyiségzavar kialakulása is. Cikkünkben ezt a témát járjuk körül, érdemes velünk tartani!

A gyermekvédelem viszonylag rövid idő alatt sokat fejlődött. Valószínűleg sokan gondoljuk azt – nagyrészt túlzottan idealisztikusan –, hogy a gyermekvédelem alapvető és régóta veszi védelmébe azokat, akik a legkiszolgáltatottabbak. Kevesen tudják azonban, hogy például az Amerikai Egyesült Államokban előbb volt Állatvédő, mint Gyermekvédő Liga, és hogy a gyermekvédelem kérdésköre csak a második világháború után kezdett beszivárogni a törvényhozás, valamint általában a tudomány területeire. Ezt követően azonban számos tanulmány látott napvilágot, melyek a nem megfelelő fizikai, pszichológiai és szociális körülmények azonnali és későbbi következményeivel foglalkoztak.

A gyermekvédelemről és gyermekbántalmazásról

A WHO meghatározása szerint „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”

Ma már empirikus kutatási eredmények támasztják alá, hogy a gyermekbántalmazás különböző formái – legyen szó akár fizikai, szexuális, érzelmi abúzusról vagy elhanyagolásról – nagyban hozzájárulhatnak (természetesen a biológiai faktorokkal együtt) különböző felnőttkori diszfunkcionális működések, hangulat- vagy személyiségzavarok kialakulásához.

Talán az egyik legkutatottabb személyiségzavar a korai bántalmazó környezet relációjában a borderline személyiségzavar.

De mi is az a borderline személyiségzavar?

A borderline személyiségzavar (BPD) legfőbb jellemzői közé tartozik az érzelmi szabályozás zavara, az impulzivitás, az instabil önkép és a kapcsolatok zavara.

A borderline páciensek megélt érzelmei gyorsan változhatnak, eufóriát azonban ritkán élnek meg, érzelmeik inkább a negatív tartományon belül mozognak, nehezen térnek vissza alapállapotba.

Önképük, önértékelésük bizonytalan. Kétségbeesetten igyekeznek elkerülni az elhagyatást, folyamatos félelem övezi a szeretett személy elvesztését, legyen az valós vagy képzelt fenyegetés. Kapcsolataik intenzívek, szinte ugyanabban pillanatban képesek megélni szélsőségesen negatív és pozitív érzéseket egyazon személy felé. Általában hasítva élik meg érzelmeiket, valaki vagy jó, vagy rossz, ezen élményeiket nem képesek integrálva kezelni. Kapcsolati kimeneteleiket kedvezőtlennek látják, nehezen győzhetők meg ezek ellenkezőjéről. Az impulzivitásból fakadóan gyakran veszélyeztetik saját magukat – akár végzetesen – vagy akár másokat is, általában impulzív viselkedéssel csillapítják belső szorongásukat.

Mi állhat a személyiségzavar kialakulása mögött?

Linehan bioszociális elmélete (1993) szerint a BPD kialakulása mögött biológiailag a sérülékenység és kora gyermekkori bántalmazó, traumatikus tapasztalatok összjátéka állhat. A gyermek környezete érzelmileg érvénytelenítő, azaz a család intoleráns, nem megértő a gyermek megélt és eleinte kifejezett érzelmei iránt. Helytelenítik ezeket, így előbb-utóbb a gyermek saját maga is érvényteleníti őket.

Az önérvénytelenítés miatt a gyermek nem tanulja meg kifejezni, szabályozni, tolerálni vagy megérteni saját és mások érzelmeit sem – és ne feledjük, hogy a BPD egyik fő tünete az érzelemszabályozás nehézsége.

A traumatikus tapasztalatok ráadásul ráerősítenek az önérvénytelenítő tendenciákra.

Az abúzust megélő gyermek számára a helyzet kezelhetetlen, főleg, ha az abuzáló közeli családtag vagy ismerős. Családon belüli bántalmazás esetén a gyermek nem élheti meg a biztonság, kiszámíthatóság, bejósolhatóság érzését, hiszen a kötődés tárgya felváltva oltalmaz és bánt. A gyermek ilyenkor folyamatosan készenléti állapotban van, sosem tudhatja mi következik. A kötődés bizonytalanná válik, azonban a gyermek szeretné megőrizni a szeretett személybe vetett hitet, így sokszor saját magát hibáztatja, azaz felmenti az abúzus tényét.

Az érvénytelenítő, bántalmazó környezet nem segíti elő a megfelelő önértékelés kialakulását, az alacsonyabb önértékelés pedig együtt járhat súlyosabb BPD tünetekkel. Az önértékelés egyfajta védelmező faktor is, melynek szerepe van a reziliancia kialakulásában, így hozzájárul a distresszel, vagyis a káros stresszel való megküzdéshez is.

Az önegyüttérzés – ami egyfajta saját magunk felé támasztott empátiás odafordulás, elfogadás, tisztelet, mely akkor is érvényes, ha saját hibáinkkal, gyengeségeinkkel szembesülünk – mértéke is együttjárást mutat az érzelemszabályozási képességekkel: minél kevésbé együttérző valaki önmagával, annál nehezebben szabályozza érzelmeit. Az önegyüttérzés magasabb foka fontos forrása lehet a traumából – és a BPD-ből – való felépülésnek. Pohl és munkatársai 2020-as kutatása szerint továbbá az önegyüttérzés szintje lehet az összekötő kapocs a gyermekkori trauma megléte és a felnőttkori borderline tünetek súlyossága között, tehát az önegyüttérzés magasabb foka csökkenti a trauma negatív, hosszútávú következményeit.

Az önegyüttérzés segíthet megélni és integrálni a negatív érzéseket és a trauma által okozott szenvedést, elfogadni azokat és megküzdeni velük.

A borderline a leggyakrabban előforduló személyiségzavar a klinikai populáció körében, így mind prevenciós, mind terápiás szempontból kiemelkedően fontos a kialakulásához hozzájáruló rizikófaktorok azonosítása.