A legtöbb dologban az átlagnál jobbnak gondoljuk magunkat – kivéve ebben

Ha megkérünk embereket, hogy ítéljék meg különböző, előnyös tulajdonságaikat másokhoz képest, a kutatások eredményei szerint azt kapjuk, hogy szeretjük az átlagnál jobbnak gondolni magunkat. Mi az, amiben viszont a legtöbben előszeretettel bevallják, hogy nem túl jók?

Korábbi cikkünkben írtunk a Wobegon-hatásról: arról, a pozitív önértékelésünket fenntartó torzításról, hogy számos jellemző mentén az átlagnál jobbnak értékeljük magunkat. Ez igaz arra, hogy mennyire tartjuk magunkat környezetbarátnak, barátságosnak, morálisan felsőbbrendűnek vagy jó megfigyelőnek, de még a szeretteinkre is gyakran kiterjesztjük: például a saját partnerünk intelligenciáját is hajlamosak vagyunk túlbecsülni. A kutatók azonban most találtak egy területet, ahol pont a fordítottja érvényesül, inkább átlag alattinak gondoljuk magunkat:

ez pedig nem más mint a névmemóriánk.

A kutatók abból a feltételezésből indultak ki, hogy általánosan jellemző az idősebb emberekre, hogy rosszabb a memóriájuk, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon ők is átlag felettinek gondolják-e magukat ebben, összehasonlítva a fiatalokkal. Korábbi kutatások kimutatták, hogy ez a hatás kevésbé jellemző akkor, ha nagyobb kihívást jelentő feladatokról van szó.

Hogy leteszteljék az elméletüket, a kutatócsoport 84, 20-25 éves fiatalt, és 69, 60-84 éves résztvevőt kért fel arra, hogy értékelje saját képességeit és tulajdonságait a saját korosztályához képest. A résztvevőket arról kérdezték, hogy mennyire képesek megjegyezni neveket, tudományos kifejezéseket, történelmi személyeket és helyszíneket, valamint mit gondolnak, mennyire jellemző rájuk az őszinteség, milyenek a vezetői képességeik, a munkabírásuk, és mennyire jönnek ki jól másokkal. Az adott területeken 1-től (sokkal rosszabb, mint a vele egykorúak) 9-ig (sokkal jobb, mint a vele egykorúak) kellett értékelniük magukat; az 5-ös pontszám jelölte az átlagost.

A résztvevők azt is értékelték, hogy szerintük mit érezne valaki, ha ők elfelejtenék az illető nevét – és hogy ők hogy éreznék magukat, ha valaki elfelejtené a nevüket.

Az eredmények azt mutatták, hogy az idősebb korosztályba tartozó résztvevők az összes memóriakészség és tulajdonság tekintetében az átlag felettinek értékelték magukat – kivéve a névmemóriában. A fiatalabb résztvevők is hajlamosak voltak a legtöbb területen átlag felettinek minősíteni magukat, de a névmemóriában ők sem, valamint ők a történelmi személyek és helyek megjegyzésében sem.

Ez arra utal, hogy a nevek megjegyzésének nehézsége nem az időskori memóriaromláshoz köthető: mind a fiatalok, mind az idősek átlag alattinak értékelik magukat benne. A kutatók szerint azért ilyen kiugró probléma ez minden korosztályban, mert elfelejteni valakinek a nevét különösen kínos és maradandó élmény, a legtöbben valószínűleg fel tudunk idézni ilyen esetet. Ezt erősíti meg az is, hogy a részvevők általánosságban sokkal rosszabb érzésnek tartották, ha ők felejtik el valaki nevét, mint fordítva.

Minél kínosabbnak érezte ezt valaki, általában annál rosszabbnak ítélte meg a saját névmemóriáját

– a legalábbis az idősebb korosztályban.

Az meglepő volt a kutatók számára, hogy a hely- és történelmi memória tekintetében miért értékelték magukat rosszabbnak a fiatalok. Úgy gondolják, erre is az lehet a magyarázat, hogy náluk még elevenebbek az olyan, iskolai emlékek, amikor kínos volt számukra és negatív következményekkel járt, hogy nem tudtak valamit például egy vizsgán vagy felelésnél.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor azt gondoljuk, hogy a boltban mindig a lassabb sorba állunk: statisztikailag valószínűleg nincs igazunk, viszont a bosszúsággal járó emlékeink sokkal könnyebben felidézhetőek, ezért hajlamosabbak vagyunk úgy gondolni, hogy mindig pechünk van. Saját képességeink megítélésénél is jelentős befolyással bírnak azok az esetek, amikor cserbenhagyott a memóriánk, különösek, ha ennek társas következményei is vannak – vélik a kutatók. Ez megmagyarázza, miért gondoljuk a legtöbben úgy, hogy rossz a névmemóriánk – a másik oldalról viszont kiemelkedő képességünknek tarthatjuk, ha jól emlékszünk nevekre.