A legtöbb szakemberhez hasonlóan a pszichológusok is sokáig meg voltak győződve a homoszexualitás tanulhatóságáról. Egészen pontosan arról, hogy az vagy valamiféle hibás kondicionálás vagy pedig a rendellenes szülő-gyermek kapcsolatok eredménye. A mai kutatások azonban egyáltalán nem igazolták ezeket az elképzeléseket! De akkor mégis mi lehet a felelős a heteroszexuálistól eltérő nemi orientációk kialakulásáért? Nos, nagyon úgy néz ki, hogy az örökölt génjeink és az agyi struktúráink!

J. Michael Bailey, a Northwestern University professzora szerint a homoszexuálisok szülei semmiben sem különböznek a heteroszexuálisok szüleitől a gyakorlatban. A meleg fiúk és a leszbikus lányok nagy része ráadásul már jóval azelőtt tisztába kerül a saját szexuális hajlamával, hogy bármiféle szokatlan tapasztalatban lenne része. Bailey szerint mindezek miatt teljesen természetes, hogy a szakemberek tudományos érdeklődése a szociális tanulás elégtelen magyarázatai felől az agyon belüli rendszerek és folyamatok működése felé fordult.

A szexualitás genetikája

A felnőttkori homoszexualitás legerősebb előrejelzőjének a gyermekkori nemi nonkonformizmus számít jelenleg. Bailey és Zucker tanulmánya szerint legalábbis a melegek elsősorban lányos kisfiúk, míg a leszbikusok pedig többnyire fiús kislányok voltak fiatalabb korukban. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy ez a bizonyos nonkonformizmus inkább a társadalmi nyomás ellenére, mintsem annak hatására jelenik meg. Az alapvetően feminin beállítottságú kisfiúk tehát kifejezetten rosszul érzik magukat a környezetük számára olyannyira szokatlan magatartásuk miatt. Whitam és Mathy kutatása szerint mindazonáltal a nemi nonkonformizmus és a szexuális orientáció kapcsolata egy kultúrától független jelenségnek tűnik.

Nem tudni ugyan, hogy mi áll annak hátterében pontosan, de inkább öröklött, mintsem tanult sajátosság lehet.

Bailey és Pillard testvérvizsgálatai igen sok részletet felfedtek már erről a rejtélyről. Annak eredményei szerint ugyanis a homoszexuálisok testvérei között rendre több a leszbikus/meleg, mint a heteroszexuálisok testvérei között. Az ikervizsgálatok szerint ugyanakkor ez a jelenség elsősorban a genetikai és nem a környezeti hasonlóságnak tulajdonítható, hiszen mindez az egypetéjű ikreknél jóval gyakrabban fordul elő, mint a kétpetéjű ikreknél. Éppen ezért abban az esetben, ha az egypetéjű ikrek egyik tagja leszbikus/meleg, akkor ötven százalék az esély arra, hogy a másik testvér is homoszexuális lesz. Miért csak ötven és nem száz százalékosak az esélyek? Talán a környezet is beleszólhat a dolgok menetébe? Nos, részben természetesen igen, csakhogy az ikrek közötti eltérésekért korántsem csak szociális hatásokat tehetünk felelőssé, ugyanis tisztán biológiai tényezők is előidézhetnek efféle különbséget!

Attól még, hogy az egypetéjű ikrek DNS-e száz százalékban megegyezik, még korántsem lesznek egymás puszta másolatai. A köztük lévő különbségeket a környezeti hatások okozzák, csakhogy azok még a születésük előtt is befolyásolhatják őket!

Az öröklött gének nemi irányultságban játszott szerepét elsősorban a DNS-kutatások alapján kimutatott családi halmozódás bizonyítja. A meleg testvérpároknál Hu és munkatársainak tanulmánya szerint az átlagosnál gyakrabban található meg az X-kromoszóma egy bizonyos (Xq28-as) darabkája. A szakemberek márpedig azt feltételezik, hogy pontosan ez az a terület, amely a férfi szexualitás kialakításáért felelős lehet. Ezt a megfigyelést támasztja alá az az eredmény is, amely szerint a heteroszexuális testvéreknél a legtöbb esetben hiányzik az említett kromoszómarész.

A szexualitás neurológiája

LeVay egyik empirikusan is megalapozott elmélete szerint az agy nemi orientációt befolyásoló területei igencsak érzékenyek a korai hormonális változásokra, ő éppen ezért azt feltételezi, hogy amíg a meleg férfiak szóban forgó agyi központja feminin, addig a leszbikus nőké maszkulin sajátosságokat mutat. Azok az esetek is ezt az elképzelést támogatják, amelyekben fiú csecsemők pénisze olyannyira megsérült véletlenül, hogy a szüleik úgy döntöttek, hogy lányokként nevelik fel inkább őket. Érdekes módon azonban felnőttként ezek a „férfiak” nem a saját nemük képviselői, hanem a nők iránt kezdtek el vonzódni –

annak ellenére, hogy egész életükben lányokként kezelték őket!

Egy, a meleg férfiak, valamint a heteroszexuális nők és férfiak agyát egymással összehasonlító tanulmányában LeVay azt találta, hogy az egyik sejtmagcsoport szignifikánsan nagyobb volt a heteroszexuális férfiak agyában, mint a homoszexuálisokéban. Az utóbbiak agyterülete ugyanis inkább a heteroszexuális nőkéhez hasonlított jobban. Ez a bizonyos sejtmagcsoport ráadásul a szexuális viselkedésformák szervezésében központi szerepet játszó hipotalamusz területén található, amelyről köztudott, hogy a magzati élet igen korai szakaszában kialakul. A homo- és a heteroszexuális férfiak közötti orientációs eltéréseket tehát nagy valószínűséggel nem a gyermekkori tapasztalatok okozzák!

Már édesanyánk méhén belül is számtalan olyan fizikai, kémiai és biológiai hatás ér bennünket, amelyek öröklött génjeinkkel kölcsönhatásba lépve alapjaiban határozzák meg az elménket és személyiségünket.

A nemi irányultság kialakulásának és megszilárdulásának teljes körű feltárásához természetesen igen hosszú utat kell még megtenniük a kutatóknak. Szélesebb körben is ellenőrizniük kell például az imént felsorolt, kulcsfontosságú tényeket és adatokat. A jelenlegi fejlemények ugyan nem zárják ki teljesen a társas-társadalmi tényezőket – ám nem is igazolják azokat empirikusan. Mindez márpedig egy korántsem elhanyagolható eredmény! A veleszületett tényezők jelentőségére ezzel szemben egyre több és több bizonyíték utal.

 

Felhasznált szakirodalom: Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.