A túlhajszoltságért súlyos árat fizetünk – az Y-generáció kiégése, II. rész

A kiégés a hagyományos értelemben „foglalkozási ártalom”, azonban a személyiségünk és a közösségi média is jelentős szerepet játszik benne. Önmagunk kizsigerelése pedig egy idő után mentális és testi betegségek formájában is érezteti a hatását.

Az Y-generáció kiégéséről szóló előző cikkünkben végigvezettük, hogy milyen úton jut el egy fiatal az első állásáig. Az iskolás évek alatt végig azért hajt, hogy felnőttként legyen biztos állása, jó keresete, és szeresse meg értelmesnek is érezze, amit csinál, egyszóval egyéni életcélját is megvalósítsa – azonban pályakezdőként az első években sok esetben csak csalódás várja. Akár már ott, hogy hiába a magas szintű diploma és nyelvtudás, nem veszik fel olyan állásba, amilyet szeretne, mert hát kellene még vagy öt év szakmai gyakorlat (máshova pedig azért nem, mert túlképzett), vagy ha fel is vették, az álomállás nem olyan, mint ahogy elképzelte, mert túlterhelés van, bizonytalan az állás, értelmetlen a munka vagy kevés a fizetés – vagy mindezek együtt.

Sokan már 30-35 éves korukra több munkahelyen megfordulnak, a sorozatos munkaváltás pedig az esetleges nyereség mellett (hogy az új munka majd jobb lesz), mindig veszteséget is jelent, amit fel kell dolgozni, helyretenni magunkban. Az se feltétlenül jár jobban, aki lojális marad egy olyan munkahelyhez, ahol nem értékelik az erőfeszítéseit és nem tud előrelépni az életében, de hiába érzi, hogy mind mentálisan, mind fizikailag jelentkeznek a kiégés tünetei, nem tud, vagy nem mer váltani. Az utóbbinak csak egyik oka az anyagi bizonytalanság vagy a lehetőségek hiánya, de abból is táplálkozhat, hogy még a biztos rosszhoz is jobban ragaszkodunk, mint hogy megkockastassunk valami újat (itt már ismerem a kollégákat, tudom, hogy működik a rendszer, stb.). Másrészt belső feszültséget (kognitív disszonanciát) kelt bennünk, hogy otthagyjunk valamit, amibe már ennyi energiát fektettünk, anélkül, hogy eredményt értünk volna el, és az ezzel járó belső konfliktust próbáljuk elkerülni, inkább elhitetjük magunkkal, hogy ha maradunk, és még keményebben dolgozunk, valami változhat, előbb-utóbb sikerünk lesz. Ezzel a gondolkodásmóddal viszont sokszor az a baj, hogy felelősséget vállalunk olyasmiért is, ami valójában nem rajtunk múlik, és amin ha megszakadunk, se tudunk változtatni - pl. milyen a főnök, vagy milyenek a munkakörülmények.

„Elviseljük a szörnyű munkahelyeket, mert nem látunk más opciót. Nem mondunk fel.

Magunkévá tesszük a magyarázatot, hogy csak nem dolgozunk elég keményen, és inkább vállalunk még egy mellékállást.”

– írja Peterson a kiégett generációról szóló cikkében. Szerinte a legsúlyosabb probléma az Y-generáció számára, hogy szembenézzen azzal, hogy mindaz a küzdés, pénz és energia, amit a tanulmányaikba fektettek, valójában nem garantálja azt a munkát és életet, amire vágytak, mert a munkaerőpiaci viszonyok és a gazdasági helyzet nem teszik ezt lehetővé. Ezt azonban sokan személyes kudarcként élik meg, ami kihat az önértékelésükre, munkamotivációjukra és általános jóllétükre is.

A siker illúziója

Ami pedig még tovább ront a helyzeten, az a közösségi média, ahol folyamatosan szembesülni lehet azzal a látszattal, hogy másoknak sikerült elérni azt a „sikeres és kiegyensúlyozott” életet, amiért megérte küzdeni. Az egészséges ételek, kisportolt test, divatos cuccok, egzotikus utazások fotói azért is kapnak annyi lájkot, mert magát az élményt szeretnénk, mindazt, amit sugall: a kiégés ellentétét, hogy a kemény munka megéri, mert akkor lehet így élni. Az ellentmondás ebben ott van, hogy azzal, hogy mi magunk posztolunk, mi teremtjük meg ennek az illúzióját, holott

sokszor az önmagunkról megosztott képek nem szólnak másról, mint a kívánt életünk vizuális megjelenítéséről, egy narrációról, amit önmagunknak írunk, és a lájkok által megerősítünk.

Kiégés és perfekcionizmus

A perfekcionizmus, azaz hogy mindenben tökéletesek akarunk lenni, nagyon veszélyes személyiségvonás a kiégés szempontjából, mert sok energiát kíván és nagyon magas mércét állít fel, aminek folyamatos stressz megfelelni. Fontos hozzátenni, hogy kiégni nemcsak a munkában lehet, bár sokszor itt a legfeltűnőbbek a jelek. Minden olyan folyamat, amibe aránytalanul sok energiát teszünk bele, de nem térül meg, vagy nem kapunk visszajelzést, előbb-utóbb a kiégés felé tart, és ez lehet egy párkapcsolat, vagy, amiről sokszor nem beszélünk, a háztartás vezetése, otthoni feladatok ellátása is. Amikor azt akarjuk, hogy minden tökéletes legyen, mert az gondoljuk, ez kell a (tökéletes) boldogsághoz, az azzal is jár, hogy rengeteg időt és energiát áldozunk ennek az elérésére, mert a tökéletességet persze nem adják olcsón, a legközelebbi kisboltban. Ami valójában történik, az az, hogy mondjuk napokig készülünk a szuper kerti partira a barátokkal, négy különböző (messzi) boltba elmegyünk, hogy mindent megvegyünk hozzá, aztán sütünk-főzünk, meg persze a lakást is kitakarítjuk, mert mégiscsak vendégek jönnek... aztán aznap délután négykor elered az eső, és le kell mondanunk az egészet, amit ezek után óriási személyes kudarcként élünk meg.

A nyomást fokozzák az olyan közösségi oldalak, cikkek és tévéműsorok, amelyek azt sugallják, hogy

a romantikus tengerparti vacsorától a szín szerint rendezett gardróbig otthon, a magánéletünkben is mindennek tökéletesnek kell lennie.

Ebben kódolva van, hogy folyamatos teljesítményhelyzetként éljük meg az otthoni feladatok ellátását, sőt, még a párkapcsolatunkat is, a munkahelyi és az otthoni stressz tehát összeadódik, növelve a kiégés esélyét.

A kiégés következményei

A hatékonyságra és maximális teljesítményre való törekvésünk tehát a munkánk mellett a magánéletünkben is érvényesül, kegyetlen tempót diktál, és ez a hajtás folyamatos feszültségként van jelen az életünkben. Ezt pedig általában csak akkor ismerjük fel, amikor már egy lettünk a sok, reggel munkába igyekvő, mogorva arc közül, este pedig fáradtan dőlünk be az ágyba, és ahhoz sincs energiánk, hogy a párkapcsolatunkat, barátai kapcsolatainkat ápoljuk.

Hajszoltak, motiválatlanok, feszültek vagyunk, próbáljuk tartani az iramot, de egyre nehezebb, és ilyenkor jönnek a testi és lelki betegségek mint az érzelmi és fizikai kimerültség tünetei.

Az állandó fejfájás, izomszervi panaszok, gerincfájdalom, bőrbetegségek, és egyéb, szervi okra nehezen visszavezethető betegségek, a krónikus álmatlanság vagy a gyakori lebetegedés is lehetnek a kiégés jelei, a test segélykiáltásai arra, hogy leálljunk és magunkkal foglalkozzunk kicsit. Lelki szinten pedig állandósul a szorongás, kialakulhat pánikbetegség vagy depresszió, segítő szakmákban jellemző az érzéketlenné válás, empátia elvesztése mint a kiégés súlyos következménye.

Mindez hatással van a magánéletünkre, párkapcsolatban vagy házasságban élőknél az egészséges szexualitásra és a minőségi, együtt töltött időre. Japánban például a túlhajszoltság miatt már óriási problémát jelent, hogy a párok nem vagy alig élnek nemi életet, de az Egyesült Államokban is azt mutatják a legújabb felmérések, hogy a párkapcsolatban élő, fiatal felnőttek szexuális aktivitása csökkent az előző nemzedékekhez képest.

Nem véletlen, hogy az utóbbi években, és pont az Y-generáció körében, akkora trend lett a lassítás, a meditáció, a jóga, a kirándulás, az egészséges étkezés, ami mind nagyon hasznos a mindennapi stressz csökkentésében, de önmagában nem elég ahhoz, hogy kiutat jelentsen a kiégésből. Cikksorozatunk harmadik, befejező részében azokról a módokról lesz majd szó, melyekkel rendszerszinten változtathatunk a jóllétünkön.