Amikor nem tudunk beszélni róla – mit kezdjünk az érzelmeinkkel?

Néha érezhetjük úgy, hogy nem akarjuk megosztani a környezetünkkel, hogyan is érzünk éppen. Talán azért, mert nem tudjuk még magunk sem megfogalmazni, talán nem találjuk a megfelelő szavakat, kifejezéseket. Van, hogy egy-egy érzelem túlságosan megterhelő számunkra az aktuális pillanatban, lehet, hogy rettentően ki vagyunk már merülve. Az események folyamában néha nehéz újra csatlakozni magunkhoz és átélni, mi történik belül.

Akárhogyan is, de az érzelmeink eláraszthatnak bennünket (és valószínűleg gondolatok ezrei is keresztülcikáznak rajtunk), viszont meg kell találnunk a megfelelő megküzdési módot egy ilyen szituációban is.

Amikor a test beszél

Ez az a pillanat, amikor megragadhatjuk a zsigeribb, testi-érzékelési alapú módszereinket. Például amikor bekapcsolunk valamilyen zenét, és csak mozgunk rá, ahogyan azt természetesnek, jónak érezzük abban a pillanatban, ezzel megadva magunknak a lehetőséget, hogy érzelmeinket kimozgassuk magunkból. Ez az a pillanat, amikor egyszerűen csak leülünk, és hagyjuk, hogy az érzelmeink hulláma átcsapjon rajtunk, miközben belső élményeinkre, testi tapasztalásainkra fókuszálunk. Mindeközben megtartva egy nem ítélő, kíváncsi mindsetet: Mi az, amit most tapasztalok? Hol történik, hol érzem ezt az érzelmet a testemben? Hogyan viselkedik ez most bennem? Változik, mozog, gyorsabb, lassabb a lüktetése? És hová visz mindez engem? Ez az a pillanat, amikor elővehetjük a festőállványt és a festékkészletet, vagy akár egy papírra firkálgatva, a folyamatra, és nem az alkotás esztétikai minőségére fókuszálva alkotunk.

Amikor a száj nem tud szólni, a test és a művészetek segíthetnek.

Ez az a pillanat, amikor szükségünk lehet az önegyüttérzésre, amikor a kezeinket a szívünk fölött összekulcsolva biztosíthatjuk magunkat afelől, hogy mi mindig itt leszünk magunknak, akármi történjen is. Ez az a pillanat, amikor gyakorolhatjuk a progresszív izomrelaxációt: az izmainkat megszorítva, majd azokat elengedve oldhatjuk a bennünk felgyülemlett feszültséget.

Kapcsolódhatunk a saját testünkhöz, akár valamilyen testgyakorlatot, például jógát gyakorolva, akár más, számunkra kedves, kellemes mozgást végezve.

Ez az a pillanat, amikor jól jön egy szerettünk ölelése, vagy ha a helyzet úgy hozza, saját ölelésünkben vigasztalódunk.

Ez az a pillanat, amikor kipróbálhatunk egy vezetett meditációt, melyet közel érzünk magunkhoz.

Ez az a pillanat, amikor azt érezhetjük, most le kell földeljük magunkat – melyhez a lábainkat a talajra helyezve, egy természetközeli tájat megidézve is közelebb kerülhetünk.

Beszéljünk róla?

Nem biztos, hogy az az első lépés a sikeres feldolgozáshoz, hogy beszélnünk kell az érzelmeinkről. Van, hogy erre a helyzetre fel kell készülni, meg kell erősödni, mert most még nem vagyunk képesek rá, még nem komfortos ezt megtennünk.

A fent felsoroltakon kívül még számtalan támogató stratégia alkalmazható abban az esetben, ha úgy érezzük, lenne miről beszélnünk, de még nem állunk készen rá. Az egészséges megküzdés fontos eleme felismernünk, hogy mikor mire állunk készen, és mire van szükségünk az adott pillanatban. Ehhez fontos odafigyelnünk az érzelmeinkre és testünk jeleire is.

Az eszközöket érdemes próbálgatni, hiszen nem mindegyik válik be mindenkinek, és az is előfordulhat, hogy adott pillanatban segít, máskor viszont hatástalan egy-egy eszköz. Ennek nyomon követésére akár készíthetünk öngondoskodási tervet is, melyben követhetjük, mikor, milyen helyzetekben milyen eszközök voltak segítségünkre.

A kulcs a megfigyelés, felfedezés és a gyakorlás. Amikor elárasztva érezzük magunkat, fontos tudnunk azt, hogy ez az érzés el fog múlni. Hogy ott leszünk magunknak a nehéz pillanatokban is, a már kipróbált és a még megtanulandó, testi-érzelmi alapú eszközeink segítségével akkor is, ha épp nem tudunk beszélni róla.