Mindig is érdekelt, hogy honnan erednek és mit jelentenek az olyan szavak, mint psziché, nimfománia vagy arachnofóbia? Kíváncsi vagy, hogy milyen legendák lengik körül az ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket? Ha ezekre a kérdésekre kétszer is „igen” választ adtál, akkor legfőbb ideje kielégítened kognitív szükségleteidet! Cikkünk segít benne.
Aki egy kicsit is jártas a kultúrában és a történelemben, az nagyon jól tudja, hogy lényegében bármilyen téma felkonferálható az alábbi bevezetéssel: „Már a görögök is rájöttek arra, hogy...” Ez azért sem annyira meglepő, mivel ma már szinte mindenki tudja, hogy Európa alapzatának „márványoszlopait” az ókori hellének és latinok faragták ki. Így van ez a lélektan terén is! Amint azt látni fogjuk: a pszichológusok számtalan olyan terminus technicust ismernek és használnak, amelyek mindegyike egy igazán különleges, babérleveles-aranyfüstös múltra tekinthet vissza. Lássuk hát, hogy melyek ezek, s hogy mik a mögöttük álló történetek!
Ki mással lehetne kezdeni egy efféle felsorolást, ha nem Sigmund Freuddal? A mitikus pszichiáter tudniillik igen nagy kedvelője volt a régies kifejezéseknek. A pszichoanalízis irányzata talán éppen ezért hemzseg az olyan ókori szavaktól, mint: id (='az'), ego (='én'), katexis (='megszállás') vagy katarzis (='megtisztulás'). A legismertebb freudi fogalom mégis a hírhedt Ödipusz-komplexus vagy ödipális konfliktus, amelynek névadója egy thébai herceg, Oidipusz (='Dagadt Lábú') volt. Ennek az elátkozott hősnek ugyanis az a szörnyű sors rendeltetett, hogy tudtán kívül megölje apját és nőül vegye anyját. Mindez Freud szerint nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a kisfiúk óvodás korukban tudattalanul vonzódni kezdenek édesanyjukhoz, s veszélyes ellenfelet vélnek felfedezni édesapjukban. No de mi a helyzet a lányokkal? Nekik milyen konfliktusuk van? – tehetjük fel a politikailag igencsak korrekt kérdést. A pszichoanalízis atyja természetesen róluk sem feledkezett meg. Úgy vélekedett, hogy a kislányok 3-5 éves korukban az úgynevezett Elektra-komplexuson esnek át, ami tulajdonképpen az előző probléma fordítottja. S hogy ki volt Élektra? Nos, őt már kevesebben ismerik, pedig a mükénéi hercegnő története a trójai háborúhoz is kapcsolódik. A lánya apja, Agamemnón ugyanis a Trója ellen harcoló görög sereg egyik hadvezére volt, akit hazatérte után felesége és unokaöccse közösen meggyilkoltak. Élektra erre bosszúból rávette bátyját, hogy együtt öljék meg saját anyjukat, s annak szeretőjét. Így lett a hajadon Freud számára a kislányok apjuk iránti szerelmüknek és anyjuk iránti gyűlöletüknek a szimbóluma.
A pszichoanalízisnek ugyanakkor van még két figyelemreméltó koncepciója: az élet- és a halál-ösztön, vagyis: Erósz és Thanatosz. Az előbbi az emberek azon vágyait sűríti magába, hogy szeressenek és teremtsenek. Míg az utóbbi pedig mindezek ellentettjét, azokat a szükségleteket, hogy gyűlöljenek és pusztítsanak. Freud legalábbis ilyen végleteket képzelt el az emberek legbensőbb és legősibb motivációi kapcsán (szex és agresszió). De vajon honnan vannak ezek a nevek? Hát persze, hogy a mitológiából! Erószt (latinul: Amort vagy Cupidot) tudniillik a vágy, a szexualitás és a teremtés fehérszárnyú istenségeként tisztelték. Thanatosz (latinul: Mors) ezzel szemben nem más volt, mint maga a feketeszárnyas Halál. Az ő emlékeiket egyébként ma olyan szavaink is őrzik, mint például az erotika vagy a tanatológia.
Aki az összes eddigi kifejezés hátterével tisztában volt, az koránt se csüggedjen még el, mert most jön csak a java! Szakadjunk hát el Freudtól, s nézzünk szét egy kicsit másfelé is! De ha egyszer már szóba került Thanatosz, a halál istene, akkor mindenképpen meg kell említenünk annak ikertestvérét, Hüpnoszt (latinul: Somnust) is. Ő ugyanis az alvás és az álmok ura volt, aki minden éjjel egy faággal küldött álmot a halandók szemére. Róla nevezték el a pszichológiában a hipnózis módszerét, kezdetben ugyanis úgy vélték, hogy az egyfajta alvásszerű állapotot idéz elő bizonyos embereknél. Hüpnosz azonban Somnusként is igencsak népszerű maradt, hiszen ő lett a névadója az inszomniának, vagyis a kóros álmat-lanságnak, illetve a szomnambulizmusnak, vagyis az alvajárásnak / holdkórosságnak is. Az ő fia volt egyébként Morpheusz (latinul: Morpheus), az egyik alakváltó álomisten is, akiről pedig a morfiumot keresztelték el – annak bódító, fájdalomcsillapító hatása miatt.
Az alvilági istenek és a lélektani kórképek találkozásánál maradva mindazonáltal semmiképp sem szabad kihagynunk három mitikus alakot. Az első Phobosz (latinul: Timor), aki Árész hadisten fiaként a félelem és az iszonyat oroszlánfejű istensége volt. Az ő egykor rettegett neve ma fóbiaként, vagyis a kóros és értelmetlen félelem klinikai címkéjeként ismeretes. Ha azonban az említett szótő elé egy másik görög vagy latin szót illesztünk, akkor azáltal különféle fóbia-típusokat kaphatunk, úgy mint: agorafóbia, klausztrofóbia, hidrofóbia vagy aerofóbia. Egy efféle szóösszetétel szolgál ugyanakkor az egyik legelterjedtebb félelmi zavar, a kóros pókiszony jelölésére is. Ez az ún. arachnofóbia, amelynek előtagja Arakhné hercegnő nevéből eredeztethető. Ő egy rendkívül tehetséges, ám kissé gőgös hajadon volt, aki szövő-versenyre hívta ki Athénét, a mesterségek bölcs istennőjét. Arakhné veresége miatti szégyenében felakasztotta ugyan magát, halhatatlan ellenfele ellenben megsajnálta őt, s a világ első pókjaként ismét életet adott neki, hogy az ily módon folytathassa művészetét.
Phobosz és Arakhné mellett mindazonáltal Mania, a beteges megszállottság és a dühöngő őrület istennője az a harmadik hatalom, akiről még érdemes szót ejtenünk. A rövid hajú öregasszony alakjában elképzelt istenség a „keresztanyja” ugyanis a különféle mániáknak, illetve a mániás depressziónak (vagy bipoláris zavarnak). Az utóbbi patológiától szenvedő emberek ennek megfelelően valóban úgy viselkednek a depresszív időszakaikat követő mániás epizódjaik során, mintha egy szörnyű hatalom tartaná sakkban őket: nem esznek, nem isznak, nem alszanak, ellenben rendkívül hiperaktívak, impulzívak és destruktívak.
Az egyik mánia-fajtát ugyanakkor az utóbbi időben igencsak felkapta a média. Ez természetesen nem más, mint az egzotikus hangzású nimfománia, vagyis a hiperszexualitás, amelynek középpontjában egyfajta kényszeres nemiség áll. Ez a zavar a mítoszok játékos, cserfes és buja természet istennőiről, a nimfákról kapta ugyan a nevét, ennek ellenére az a nőket és a férfiakat egyformán utolérheti. Nem úgy, mint a szexuális zaklatás és az erőszakos magamutogatás furcsa elegyének viselkedésmintázata, amely inkább csak a férfiakra jellemző. Igen, a hírhedt szatírokról van most szó, akik találó nevüket a nimfák maszkulin megfelelőiről, a szatüroszoktól (latinul: faunoktól) örökölték. Ők tudniillik az erdők és a mezők mindig vidám, gyakran viszont túlságosan is pajzán kisistenei voltak, akiket jellemzően lófarokkal, kecskelábbal és túlméretezett pénisszel ábrázoltak.
De ha már a rendellenes társas viselkedésformák témakörénél járunk, akkor egy mitikus párossal is illik megismerkednünk: Narkisszosszal (latinul: Narcissusszal) és Ekhóval (latinul: Echoval). Ők ketten ugyanis a reménytelen szerelem archetípusai, de most mégsem ezért lényegesek. A hagyomány szerint ugyanis Ekhó a többi nimfához hasonlóan, maga is menthetetlenül beleszeretett a szépségéről híres, ám különösen öntelt Narkisszoszba, aki önmagán kívül lényegében senkiért sem lelkesedett. Az egyébként elátkozott nimfa (aki büntetésből csakis mások szavait ismételgethette) viszonzatlan szerelme miatt Nemesziszt, a bosszú istenasszonyát kérte meg arra, hogy torolja meg a jóképű vadász hiúságát. Narkisszosz büntetése mindezeknek megfelelően az lett, hogy olyannyira beleszeretett saját tükörképébe, hogy képtelen volt otthagyni azt a tavat, amelynek víztükrében utoljára megpillantotta önmagát. A fiú végső soron a parton enyészett el, s vált nárcisszá, míg egykor haragos szeretője pedig az ő halála okozta fájdalomban sorvadt el, s lett visszhanggá.
Narkisszosz nevét azóta nemcsak egy virágféle örökölte meg, hanem egy személyiségvonás: a nárcizmus, és egy patológia: a nárcisztikus személyiségzavar is. Az ezekkel a szavakkal jellemezhető emberek ugyanis az elátkozott ifjúhoz nagyon hasonlóak: a saját szükségleteiken és vágyaikon kívül senki és semmi nem érdekli őket, csakis önmagukkal törődnek. Ekhóról ehhez hasonlóan szintén nem feledkezett meg az utókor, ő ugyanis az autizmus és a Tourette-szindróma két igen ritka tünetének lett a névadója: az echoláliának és az echopraxiának. Az előbbi arra a jelenségre vonatkozik, amikor a beteg mindenféle cél és szándék nélkül ismétli meg mások szavait, míg az utóbbi pedig ennek mozgásos változata – amikor is az egyén mások mozdulatait hajtja végre újra meg újra.
Végül, de korántsem utolsó sorban azért vessünk még egy pillantás a pszichológia talán leg-fontosabb szavára: a pszichére! Elvégre ez a kulcsfogalom is a mitológiából eredeztethető, egészen pontosan Pszükhé (latinul: Psziché) hercegnő megható történetéből. A világ egykor legszebb nőjébe ugyanis maga Erósz, a vágyak istene szeretett bele, s kezdett el vele éjjelente találkozgatni – persze inkognitóban. A hajadont azonban idővel egyre jobban kezdte izgatni kedvese valódi kiléte, így egy éjjel olajlámpása fényénél nézte meg magának a csodálatos idegent (annak szigorú tiltása ellenére). Erósz erre felébredt, s dühében magára hagyta áruló szeretőjét. A halandó azonban ekkor nemcsak azt tudta meg, hogy szerelme halhatatlan, hanem azt is, hogy ő maga pedig várandós. Kétségbeesésében útra kelt hát, hogy felkutassa élete elveszített gyönyörét. Végül a szépséges Aphroditéhoz fordult segítségül, aki azonban féltékenységéből fakadóan nemhogy segített volna a lánynak, inkább életveszélyes próbák elé állította őt. Az utolsó, alvilági küldetése során érte utol Pszükhét a halál. Ekkor azonban az időközben észhez tért Erósz kedvese segítségére sietett, s nemcsak hogy feltámasztotta, de az istenek közé is emelte őt. Pszükhé ily módon válhatott a pszichévé, vagyis az emberi lélek jelképévé, amely a hibái és a gyengeségei ellenére még a biztos halállal is hajlandó felvenni a küzdelmet, csak azért, hogy a sok-sok harc árán végül meglelje élete értelmét, megvalósítsa önmagát, s ezzel elnyerje a földöntúli boldogság jutalmát.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE
