Az édesanya mint a gyermek érzelmeinek tükre

Az anya-gyermek kapcsolat fontosságát rengetegszer hangsúlyozzuk, legtöbbször talán a biztonságos kötődés kapcsán. Azonban más szempontból is óriási jelentőséggel bírnak az első évek: többek között az is eldől, hogy felnőttként mennyire leszünk képesek önmagunk és mások érzelmeit felismerni, megérteni és szabályozni. 

Nem rendelkezünk veleszületetten azzal a képességünkkel, hogy saját, illetve mások érzelmeit és gondolatait felismerjük és pontosan azonosítsuk. Fokozatosan, egészen a korai évektől kezdve alakul ki az úgynevezett mentalizációs vagy más néven reflektív funkció, melynek bölcsője az anya-gyermek kapcsolat.

Mi játszódhat le bennem és a másikban?

Mentalizációs képességnek azt a gyermekkorban elsajátított képességet nevezzük, melynek segítségével a gyermek nemcsak a másik személy felszíni viselkedésére tud reagálni, hanem azokra a saját elképzeléseire is, amiket a másik viselkedéséről, érzéseiről és vágyairól alkot. Más személyek viselkedését értelmessé és elővételezhetővé teszi azáltal, hogy a másiknak tudati állapotot tulajdonít, és hipotéziseket állít fel azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik a másik félben. Az óvodások például már tudják, hogy ha társuk sír, az például azért lehet, mert szomorú vagy megütötte magát.

A gyermek megtanulja felismeri, hogy a másik félben különféle érzelmek és gondolatok játszódhatnak le,

és ugyanígy értelmet és címkét tud adni saját pszichológiai működéseinek is, hogy aztán később képes legyen a saját belső állapotaira reflektálni, mely az önismeret alapját képezi.

Peter Fonagy magyar származású brit pszichoanalitikus szerint a gyermekben 3-4 éves kora körül bontakozik ki teljesen a mentalizáció vagy reflektív funkció, melynek alapja tehát az hozzáállás, amikor a gyermek felismeri, hogy a viselkedés hamis vélekedésen is alapulhat, tehát a másik viselkedésének értelmezésében már nem a saját valóságából kiindulva fogalmazza meg elvárásait, hanem tisztában van vele, hogy a másik emberben más dolgok játszódhatnak le, mint amit ő feltételez.

Az édesanya mint tükör

Abban, hogy ez a készség megfelelően fejlődhessen, kulcsszerepet játszik az elsődleges gondozóval (többnyire az édesanyával) megélt kapcsolat. A csecsemő a kezdetektől fogva erős izgalmi állapotokat él át, például éhséget vagy fájdalmat érez, melyre sírással reagál. Ő ekkor még természetesen nincs tisztában azzal, hogy mi a problémája, csak az élményt éli át, úgy, hogy közben minden más kirekesztődik a figyelméből: kizárólagossá válik az élmény, akkor és ott csak az adott kellemetlen érzés létezik. A gondozónak abban van szerepe, hogy

felismerje a gyermekben kavargó érzelmi-indulati állapotokat, és visszatükrözze számára azokat,

elősegítve ezáltal, hogy a baba fokozatosan szenzitívvé váljon saját belső élményeire.

Ez a szülői érzelemreflektív funkció akkor megfelelő, ha illeszkedik a csecsemő megéléséhez, tehát például a negatív érzelmi állapotban lévő babának maga a szülői is egy negatív érzelemkifejezést tükröz vissza, megnyugtatva ezzel a gyermeket. Ez a tükrözés alapvetően az arckifejezések által történik, és különbözik attól a képtől, amit a baba akkor lát, amikor a tükörben nézi magát. Nem tökéletes a megfeleltség a két arckifejezés között, de ez nem baj, mert a kontingens tükrözés esetében a hangsúly az anyák által ösztönösen „megjelölt” affektustükröző megnyilvánulásukon van, melyek által perceptuálisan elkülöníthetővé válik a gyermek számára a saját és az anya érzése.

A biztonságos kötődés feltétele és egyben következménye

Az anya hajlandósága az elmetudatosságra, vagyis arra, hogy az ő és gyermeke között zajló interakciót az előbb említett módon mentalizáló keretek közé helyezze, feltétele és egyben következménye is a biztonságos kötődés kialakulásának a gyermekben. A biztonságos kötődés anya és gyermeke között olyan feltételeket teremt, melyek segítik a mentalizáló interakciókat, viszont ennek a reciproka is igaz, hisz a kontingens mentalizáló válaszok a gondozó részéről megszilárdítják a gyermekben az érzelemszabályozást, mely alapja a biztonságos érzelmi kötődésnek.

Fonagy és munkatársai egy kutatásukban azt találták, hogy a vizsgált gyermekek biztonságosan kötődtek akkor is, ha a szülő biztonságos kapcsolati modellekkel rendelkezett, illetve akkor is, hogy ha bár az édesanya kötődési stílusa kedvezőtlen volt, a mentalizáló működése megfelelőnek bizonyult ahhoz, hogy megelőzze ezeknek a kedvezőtlen kötődési mintázatoknak az átadódását.

A reflektív kapcsolat hiánya a gyermek és a szülő között komoly negatív következményekkel járhat. Mivel a mentalizáló interakciók az érzelemszabályozás alapját jelentik, ezek hiányában az érzelemszabályozási funkció sérül,  ami

különféle pszichopatológiáknak ágyazhat meg hosszú távon.

Ma például a borderline személyiségzavar kialakulása kapcsán kiemelt hangsúlyt kap a gyermekkorban sérült mentalizációs funkció, és külön pszichoterápiás eljárást fejlesztettek ki, mely már felnőttkorban próbálja meg helyreállítani a deficites reflektív funkciót a terápiás kapcsolatban.