A fogvatartottak börtönbeli életével már számos újság és tanulmány foglalkozott, míg ugyanez a személyi állomány helyzetéről nem mondható el. A börtönökről szóló cikksorozatunkban is inkább az elítélteken volt a hangsúly eddig. Ám ennek most vége! Mostani írásunkban a fogvatartói állományt és annak helyzetét vizsgáljuk. Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a rácsok mögött dolgozóknak? Hogyan tudják megvédeni magukat ezektől a veszélyektől? Tartsatok velünk, és kiderül!
Ma Magyarországon nagyjából nyolcezer fő dolgozik a büntetés-végrehajtás kötelékében. Kiképzési idejük régen csak pár hetes volt, ám ma már minimum tizennégy hét. Ezalatt az idő alatt megpróbálják felkészíteni a jelölteket mindarra, amivel majd a rácsok mögött találkozhatnak.
Az ideális börtönőr következetes, határozott és jó problémamegoldó.
Mindenkitől ugyanazt várja el, nem alkalmaz ok nélkül kényszerítő intézkedéseket. Az évek során azonban nagyon megnőtt a munkaterhelés. Ebből adódóan a felügyelők egyre idegesebbek és türelmetlenebbek. Sokszor a „keményedés”, az érzékenység elvesztése tapasztalható, de nagy esély van a kiégésre is.
A szűnni nem akaró stressz
A hatalmas tömegű fogvatartotti állománnyal nem lehet magas színvonalú fogvatartói munkát végezni. Ez állandó kudarcélményhez és stresszhez vezet. A stressz elkerülhetetlen a rácsok mögött, legyen szó akár fogvatartóról, akár fogvatartottról. Az azonban változó, hogy mely munkakör mennyire érintett.
A leginkább veszélyeztetettek azok, akik a rabok közvetlen környezetében teljesítenek szolgálatot,
különösen az előzetes házakban. Ezekben az intézményekben többet kell mozgatni a rabokat a bíróság és a fegyintézmény között, ami számos plusz feladatot ró a személyzetre.
A börtönök esetében különösen stresszkeltő a bezártság, az ingerszegény környezet, a túlterhelés, valamint az, hogy a bent dolgozók munkájából nagyrészt elvész a kreativitás, nem valósíthatják meg önálló ötleteiket. Miközben a bv személyzete szigorú szabályokat szab a raboknak, és azokat maradéktalanul betartatja, ugyanilyen előírások vonatkoznak az ott dolgozókra is. Pontosan rögzítve van, mikor, mit és hogyan csinálhatnak. Ezek az intézkedések érthető módon a börtönőröket és a nevelőket védik, hosszú távon azonban joggal érezhetik úgy magukat, mint ha robotok lennének.
Mi a megoldás?
Azok tudják feldolgozni a stresszt, akik bár túlterheltek, de sokszínű életet élnek, illetve van hobbijuk, legyen szó akár valamilyen sportról, akár valamilyen intellektuális programról. Ezen kívül fontos, hogy az otthon biztos hátország legyen, ahová munka után jó hazatérni. Ezekkel a módszerekkel a dolgozó kvázi immunissá tudja tenni magát a környezet általi káros hatásokkal szemben.
Amikor felrobban a stresszbomba
Karrierjük elején a kezdő felügyelők és nevelők nagy tervekkel, lelkesedéssel és önbizalommal vágnak neki pályafutásuknak, ám nem mindenki marad meg tartósan ezen a pályán. Egy idő után sokan közülük otthagyják a bv-t. Egy részük azért, mert csalódott a szervezetben, nem azt kapja, amire a kiképzés elején számított, míg mások kiégett, elégedetlen, sőt némelyikük pszichés panaszokkal küzdő, beteg emberré válik, s így tengeti tovább mindennapjait.
A kiégés valójában az empátiás kapacitás kimerülését jelenti. Ez az az állapot, amikor valaki már nem hatékonyan, örömmel végzi a munkáját, hanem kötelezően elvégzendő feladatként tekint arra.
Fontos, hogy a burnout nem egyik pillanatról a másikra következik be. Egy folyamatról van szó, amelyben az ideális állapottól, a lelkesedéstől eljutunk az érdektelenségig. A szakértők egybehangzó véleménye az, hogy egy
visszafordítható folyamatrólvan szó,
tehát bármelyik kiégési fázisnál hatékony beavatkozás esetén lehetséges egy korábbi fázis visszaállítása. Azonban ha nem vesszük észre időben a vészjósló jeleket, vagy hatástalan a beavatkozás, könnyen bekövetkezhet a pályaelhagyás, vagy valamilyen addikció, főként kábítószer-függőség vagy alkoholizmus.
A „kiégett” fogvatartók lélektanilag mechanikusan tevékenykedő robotemberekké válnak. A szabályokat maximálisan ismerik, de a váratlan helyzetekre nem tudnak egyedi, hatékony megoldással reagálni. Kivész belőlük a kreativitás, illetve a spontán megoldások iránti igény.
„Ki mire megy?”
Felmerül a kérdés: hol a hiba? A szervezetben? A képzésben? Ezeknek a kérdéseknek a boncolgatása is fontos, azonban sokkal érdemesebb arra találni választ, hogy mi lehet a megoldás a problémára.
Az első lépés a túltelítettség csökkentése lehetne, amivel a személyi állományhoz viszonyítva az egy főre jutó rabok száma kevesebb lenne. Ezzel nőne az esély arra, hogy minőségében magasabb színvonalú munkát tudjanak végezni. Ez a közeljövőben megoldódni látszik, hiszen a tervek szerint 2019 végéig nyolc négyezer-ötszáz fő befogadására képes új börtönt adnak át.
Fontos azonban leszögezni, hogy önmagában a telítettség csökkentése nem oldja meg a probléma gyökerét. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett empirikus kutatás rámutatott arra, hogy a megoldás a személyi állomány helyzetének javítása lehet. Ez történhet többek között egy vonzó és kiszámítható életpályamodell kialakításával, színvonalas továbbképzések szervezésével, valamint az állomány mentálhigiéniés állapotának javításával.
Nemzetközi tekintetben már látszódik az eredmény, itthon azonban erre sajnos még várni kell.
