Életünk egy folyamatos fejlődés. Olyan energiák áramlása, melyeknek egyetlen céljuk van, hogy önmagunkból képesek legyünk kihozni a legjobbat a szó minden értelmében. Cikkünkből kiderül, hogyan motiváljuk magunkat a fejlődés irányába, és miként legyünk sikeresebbek akkor is, ha úgy érezzük, pillanatnyilag megrekedtünk.
Arra vagyunk programozva – evolúciós pszichológiai szempontból –, hogy folyamatosan kihozzuk magunkból rejtett képességeinket, hogy egyre komfortosabban mozogjunk saját szakterületünkön belül. Ám a folyamatos fejlődés még párkapcsolatainkban és hobbijainkban is jelen van! A fejlődés azt jelenti, hogy a korábbinál kisebb energiabefektetés mellett válunk képessé arra, hogy helyesen végezzünk el ismert vagy új feladatokat, hogy növeljük saját kapacitásunkat, valamint nyitottabbá tegyük elménket az újonnan érkező impulzusokra. Mind ez mit jelent a gyakorlatban? Lássunk hát egy példát a fejlődés jelentőségére!
Képzeljünk el valakit, aki örömforrásra lelt valamilyen sportágban, például a futásban. Megtalálta benne a munkahelyi stressz levezetésének eszközét, és olyan helyzetek során is összeszedett tudott maradni, melyekben korábban elveszítette a fókuszt. Noha évek teltek el, s a szokásos „szigetkörök" egyre unalmasabbá váltak, az illető megrögzötten ragaszkodott napi rutinjához. A futás egy fogódzóvá vált, mely idővel már nem jelentett örömet, így lényegében elveszítette korábbi értelmét. Szereplőnk lassan az imádott testmozgás felhagyása mellett döntött, mivel azt kezdte gondolni, hogy a futás a felelős boldogtalanságáért. A tevékenység azonban pont ugyanolyan, mint azelőtt, éppen annyi örömet képes nyújtani a későbbiekben is, csupán belekényelmesedtünk és elfogadtunk rutinná válásának menetét.
Mitől válik sikertelenné a fejlődési folyamat?
Ez egy kitűnő példa arra, milyen a sikertelen fejlődési folyamat. Látnunk kell, hogy a fejlődés esetünkben a futással kezdődött. Szereplőnk talált maga számára egy kihívást jelentő hobbit. Amint azonban évekkel később sem teremtett magának új körülményeket a sportban, nem nézett változatos próbatételek után, a komfortzóna fenntartásának igénye erősebb lett a tevékenység örömének motiváló erejénél. Ilyen esetekben a korábban nyert pozitív attitűd egy lassú folyamat során hátráltató tényezővé válik, és még korábbi hozzáállásunk motívumait is felülírja. Ha ezelőtt volt célja a futásnak (a kapcsolatnak, a munkának, stb.), akkor a kihívások a kellemetlenségek ellenére is pozitív attitűdök felé vezettek. Amikor azonban megszűnt a fejlődésre irányuló tudatállapot, a nehézségek csupán nehézségnek, a kihívások pedig kínzó megpróbáltatásnak kezdtek tűnni. Rutinszerű, kényelmes tevékenységek fenntartásához azonban az egyén megrögzötten ragaszkodik mindaddig, amíg végül meg nem utálja azt. A folyamatnak pedig súlyos ára van. A motivációját vesztett személy gyakran magát ostorozza kitartásának vélt hiányosságaiért, mely minden formában rontja az önértékelést.
Az említett működési elvek mindannyiunkra, életünk minden területére érvényesek lehetnek, kezdve a munkahelyi céljainktól, személyes értékeinken és kapcsolatainkon át saját szexuális életünkig. Le kell szögeznünk: nem a változatosság megteremtése az elsődleges cél! Sokkal inkább az, hogy javítsunk, könnyítsünk a helyzetünkön, másik nézőpontból közelíthessük meg életünk egy adott területét. Ám érdemes ügyelnünk rá, hogy a fejlődésre törekvés megjelenhet perfekcionizmusként, ha irreális célokat tűzünk ki magunk számára.
A cél maga a fejlődés folyamata legyen, ne pedig egy konkrétan körülhatárolható állapot!
Ha konkrét motívumokban és attitűdökben gondolkozunk, rendkívül könnyen eshetünk az elégedetlenség csapdájába. Egy idealizált képtől ugyanis könnyű eltérni. Nem valószínű, hogy számításaink pontosan abban a formában teljesülnek majd, ahogyan azt elképzeltük. A fejlődésre való törekvés attitűdrendszerében megfér egy iskolában szerzett kettes jegy egy korábbi bukás ellenében, mivel személyes fejlődésünket jelzi a minőségi ugrás. A fejlődés pedig egyéni mértékű és nem következik be azonnal. Viszonyítási pontunk a korábbi stádiumokra legyen érvényes, ne pedig egy jövőben elképzelt, idealizált állapotra vonatkozzon. Az analógia érvényes más területekre is, ha például intenzív diétát folytatunk, minden nappal közelebb kerülünk céljainkhoz, egy-egy kihágás pedig nem tántoríthat el az általunk vágyott testtől és egészségi állapottól. A helyes gondolkodásmód, noha nehéznek tűnik, pontosan abban segít, hogy végül célt érjünk és motiváltak maradjunk hosszú távon.
Vegyük észre a fejlődést!
Fejlődésként tekinthetünk mindenre, amit a jelenünk potenciálisan megenged számunkra! Ennek az az első lépcsőfoka, hogy definiáljuk, pillanatnyilag hol tartunk – sokak számára pedig már ez is kihívás. A fejlődés azonban csak akkor következik be, ha reálisak vagyunk magunkkal és céljainkkal szemben. Ha a folyamatos fejlődésben gondolkozunk, az általunk elkövetett hibák átértékelődnek, mivel egyetlen konkrét "hiba" vagy "kihágás" nem jelenthet akadályt egy szisztematikus gyarapodás során. Ha a fejlődés tudatállapotát választjuk, arra is képesek leszünk, hogy elszakadjunk a hétköznapi nehézségek terheitől. Így ugyanis nem a korábbi kényelmes állapotot számoljuk fel, hanem megkíméljük magunkat a monotonitástól és az alacsony önértékeléstől.
Noha a fenti gondolatok egyelőre szokatlannak tűnhetnek, megtehetjük, hogy saját példán keresztül próbáljuk elsajátítani a fejlődés tudatállapotát. Ha váratlan élethelyzet adódik, tegyük fel magunknak a kérdést: „Korábban a mostaninál jobban vagy kevésbé jól reagáltam hasonló szituációkra?" Ha válaszunk az utóbbi, érdemes lehet elgondolkoznunk a személyi fejlődésünket gátló tényezőkön. Egyet azonban ne feledjünk! A tökéletességre törekvés inkább hátráltat bennünket ahelyett, hogy hozzájárulna személyes boldogságunkhoz.
