Igaz, hogy huhogni vagy csiripelni nem tudunk, azonban életstílusunk, aktivitásunk, sőt alvási szokásaink alapján előszeretettel hivatkozunk magunkra madarakként. A későn fekvő éjszakai bagolyság vagy a korán kelő dalos pacsirtaság sokat elárulhat rólunk. Éjszakai baglyok és reggeli pacsirták figyelem! Itt az idő ezeket a személyiségünkhöz tartozó kategóriákat mélyebben megvizsgálni. Ismerjük meg jobban saját madárfajunkat!

Valószínűleg abban semmi újdonság nincs, hogy nagyon különbözőek vagyunk preferált lefekvési és alvási szokásaink, vagy akár ébrenléti aktivitásunk tekintetében. A szakmai kifejezéssel élve kronotípusunk határozza meg, hogy bizonyos tevékenységeket általánosan rendszerint ugyanabban a napszakban szeretünk végezni. Alapvetően két kronotípust különböztetünk meg. Vannak a reggeli kronotípusú személyek, akik reggel a legaktívabbak, hamar kidobja őket az ágy, fizikai és szellemi teljesítőképességük ekkor a legmagasabb, míg este ez csökken, és korán, vagy legalábbis korábban ágynak dőlnek. Ők a pacsirták. Velük ellentétben az esti kronotípusú személyek, azaz egyszerűbb néven a baglyok délutántól aktívabbak, később fekszenek le, jobban bírják az éjszakázást, de a korán kelést kevésbé. Azt, hogy mi melyik madárcsaládba tartozunk, élesen elkülöníteni nem lehet. Inkább egy kontinuumon lehet elhelyezni magunkat, melynek két véglete a pacsirta és a bagoly. Korábbi cikkünkben részletesen boncolgattuk a kronotípusok jellemzőit. Azonban nézzünk rá, más-más élethelyzetekben hogyan hat ránk a pacsirta vagy bagoly életmód!

Kronotípusunk meghatározza, ébrenléti aktivitásunkat, preferált pihenő és alvási időnket.

Turbékoló madarak

Kronotípusunk nem csak azt határozhatja meg, hogy érdemes-e nekiállnunk filmet nézni este tízkor, hanem akár szexuális attitűdünket is. A hím dalos pacsirta élete nagy részét annak szenteli, hogy minél több nőstényt kápráztasson el csodás énekével a reprodukció érdekében. Azonban az emberek esetében inkább a baglyok azok, akik több szexuális partnerrel rendelkeznek.

Kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy mind a férfiak és mind a nők esetében az éjjeli baglyok általánosan extravertáltabb személyiségek, hajlamosabbak rövid távú, promiszkuis szexuális kapcsolatokba bonyolódni, miközben a pacsirtákra inkább a hosszú távú elköteleződés jellemző. Ez annak is köszönhető, hogy a baglyokra jellemzőbb az éjszakázás, így sűrűbben járnak éjszakai szórakozóhelyekre és liberálisabb nézeteik vannak a szexualitással kapcsolatban. Friss kutatási eredmények szerint a baglyok korábban élik át az első szexuális együttlétet. Jellemzően gyakrabban élnek nemi életet, miközben kevesebb gyermeket szülnek, mint a pacsirták.

A fészek melege

Párválasztás során hajlamosak vagyunk olyan partnert keresni, aki hasonló kronotípussal rendelkezik, mint mi. Emberek milliói osztják meg ágyukat partnerükkel, ami erősíti az intimitást és az összetartozás érzését. Azonban könnyedén felboríthatja a párkapcsolati harmóniát, ha a pár tagjai nem tudják összehangolni cirkadián ritmusukat, különböző napszakokban aktívabbak és más-más időpontban hajtják álomra a fejüket.

Ennek ellenére a kutatások szerint nem az elalvási és felkelési időpont okozza a párok között a legtöbb konfliktust. Sokkal inkább az, hogy mely napszakban preferálják a szexuális együttlétet, amire szintén hatással van kronotípusunk. Azok a párok, akik hasonló napszakban a legaktívabbak, valószínűsíthetően könnyebben hangolják össze a szexuális együttléteket is, ami erős összefüggést mutat a párkapcsolati elégedettséggel.

A madarakon túl

A Personality and Individual Differences szakfolyóiratban megjelent legfrissebb tanulmányok szerint további két kronotípust különböztethetünk meg. Az egyik a „sziesztázó” típus, ami a mediterrán országokra jellemző délutáni pihenőidőszak után kapta a nevét, és nem is véletlenül. Ezeknek a személyeknek két álmossági mélypontjuk is van egy nap, melyből az egyik rendszerint délután éri el őket, majd késő este. A másik kronotípus a „délutáni”, amire jellemző, hogy ébrenléti aktivitása olyan tizenegy-dél körül indul be, amely késő délutánig tart, este pedig könnyen és általánosan korábban fekszenek a baglyoknál. A két új típussal így tovább finomhangolhatjuk, hogy tulajdonképpen hol is helyezkedünk el a kronotípusok dimenziójában. Igaz a legtöbb esetben napi tevékenységeink, az iskola vagy a munka miatt nehéz a legmegfelelőbb aktivitási szinthez és teljesítményképességhez igazítani a mindennapjainkat, mégis segíthet, ha tisztában vagyunk saját kronotípusunkkal, ami akár párkapcsolati, családi, munkahelybeli, ismerkedési stb. szokásunkra, működésünkre is nagy hatással lehet.

 

Felhasznált irodalom: Kasaeian, A. Weidenauer, C., Hautzinger, M., & Randler, C. (2019, July-Sept.). Reproductive success, relationship orientation, and sexual behavior in heterosexuals: Relationship with chronotype, sleep, and sex. Evolutionary Psychology, 1-10. DOI: 10.1177/1474704919859760 Putilov, A. A., Marcoen, N., Neu, D., Pattyn, N., & Mairesse, O. (2019). There is more to chronotypes than evening and morning types: Results of a large-scale community survey provide evidence for high prevalence of two further types. Personality and Individual Differences148, 77–84. doi: 10.1016/j.paid.2019.05.017