Egészséges vagyok, ha elhiszem? – A testmozgás-percepció hatása az egészségre

Világszerte tízből egy halál a mozgásszegény életmód számlájára írható, ami jelentős rizikófaktor a nem fertőző betegségek kialakulásában. Nem véletlen tehát, hogy számtalan médiakampány, iskolai és munkahelyi program született a célból, hogy az egészséges életmódot népszerűsítse és viselkedésváltozást idézzen elő a lakosság körében. A testmozgás azonban – habár rendkívül fontos –önmagában nem elégséges feltétele a fennálló közegészségügyi krízis megoldásának. Egy friss amerikai kutatás szerint a kulcs az elménkben, egészen pontosan a szemléletmódunkban rejlik. De mégis hogyan befolyásolják gondolataink az egészségi állapotunkat? Cikkünkből kiderül!

Mikor gólyaként a Stanford Egyetemre érkezett, Olivia Zahrt a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen negatív hatásai vannak, ha úgy tekint magára, mint aki nem folytat kellően aktív életmódot: mielőtt megkezdte a tanulmányait, Zahrt biciklivel járt iskolába, emellett alkalmanként ellátogatott a konditerembe is. Mikor azonban a Stanfordon szembesült vele, hogy évfolyamtársai milyen kényesen ügyelnek rá, hogy betartsák szigorú edzésrendjüket, kételkedni kezdett benne, hogy korábbi életmódja elegendő testmozgással járt. Hirtelen úgy érezte: éveken keresztül rosszul csinált valamit, és erős nyomást érzett magán, hogy minél több edzést iktasson be amúgy is zsúfolt napirendjébe.

Ez a tapasztalat indította arra, hogy Alia Crummal közösen megvizsgálja, milyen összefüggés lehet a saját életmódunkról alkotott képünk és az egészségi állapotunk között. Kutatásukban Alia Crum és Ellen Langer 2007-es vizsgálatát vették alapul, melynek során 84 szállodai takarítónő testmozgással összefüggésbe hozható egészségmutatóit vizsgálták. A takarítónők egyik felének azt mondták, hogy az a testmozgás, amit a munkájuk során végeznek, az orvosok ajánlása alapján elegendő az egészséges, aktív életmódhoz. A résztvevők másik fele nem kapott ilyen információt. Habár a

tényleges viselkedésük mit sem változott,

négy héttel a beavatkozás után azok a takarítónők, akik úgy tudták, hogy már csupán a munkavégzésük által is aktív életmódot élnek, arról számoltak be, hogy szignifikánsan többet mozognak, mint korábban. Következésképp a kontrollcsoporthoz viszonyítva csökkent a testsúlyuk, a vérnyomásszintjük, a testzsír-százalékuk, a derék-csípő arányuk és a testtömeg-indexük. Vagyis az eredmények alapján kijelenthető, hogy a testmozgás egészségre gyakorolt jótékony hatása részben a placebo-hatásnak köszönhető: ha azt hisszük, hogy az életmódunk egészséges, magunk is azzá válunk.

Hogyan működik a placebo-hatás?

Arra vonatkozólag, hogy ez egészen pontosan milyen mechanizmusokon keresztül valósulhat meg, a kutatók több elméletet is alkottak. Először is: a saját testmozgásmennyiség észlelése, illetve annak megítélése, hogy ez hogyan viszonyul a kívánatos mennyiséghez, hatással van az egyén motivációjára. Ha például egy takarítónő tudatában van annak, hogy a munkavégzése testmozgásnak tekinthető, növekedhet az énhatékonysága és az egészséges életmód melletti elkötelezettsége. Mindez arra ösztönözheti, hogy ennek az aktív identitásnak megfelelően nagyobb energiákat mozgósítson az ágyak bevetése során vagy akár a szabadidejében is mozogjon.

Egy másik lehetséges magyarázat lehet, hogy a testmozgásról alkotott negatív kép érzelmi következményekkel jár, vagyis félelmet, depressziót, szorongást idézhet elő. Ha egy takarítónő önészlelése szerint nem tekinthető aktívnak, akkor ez félelmet kelthet benne: tartani kezd a mozgásszegény életmód káros következményeitől és

nagymértékű stresszként éli meg,

hogy nem mozog annyit, mint amennyit az orvosok ajánlása szerint kellene. A negatív érzelmek, a krónikus stressz és a depresszió jelentős egészségkárosító hatással bírhatnak, s akár idő előtti halálozáshoz is vezethetnek.

Mindezek mellett a testmozgás-percepció közvetlen módon is előidézhet fiziológiai változásokat: közismert, hogy a gyógyszerkísérletekben gyakran a hatóanyagot nem tartalmazó készítmények is a beteg állapotának javulásához vezetnek, mivel a páciensek pozitív várakozással tekintenek a gyógyszerre és bíznak annak jótékony hatásában. Hasonló lehet a helyzet a takarítónők esetében is: a munka gyanánt végzett testmozgáshoz fűződő pozitív várakozások már önmagukban is javíthatnak az egészségi állapotukon.

Összességében tehát az észlelt fizikai aktivitás többféle mechanizmuson keresztül is befolyással lehet az egészségre. Fontos azonban észben tartani a fent leírt kutatás korlátait: a vizsgálatban csak egy kis mintán és rövid távon tudták kimutatni a testmozgás-percepció fiziológiai mutatókra gyakorolt hatását, így korántsem egyértelmű, hogy ez a populáció egészét tekintve vagy hosszabb távon vizsgálva is így lenne.

Zahrt és Crum friss kutatása azért rendkívül kiemelkedő jelentőségű, mivel reprezentatív mintákat elemezve alátámasztották, hogy a takarítónők körében végzett kutatás eredményei igenis általánosíthatók az amerikai népesség egészére: az észlelt testmozgásmennyiség egyértelműen összefüggést mutatott a halálozási rátával. Minél kevésbé tartotta aktívnak magát valaki a kortársaihoz viszonyítva, annál nagyobb valószínűséggel halt meg az utánkövetési fázisban.

Akkor nem is kell mozogni?

Természetesen az, hogy a testmozgás-percepció jelentős szerepet játszik az egészségi állapotban, nem jelenti azt, hogy a viselkedés egyáltalán nem számít, mivel úgyis „minden fejben dől el”. A fizikai aktivitás magától értetődően az egészség kulcsfontosságú, ám nem egyedüli meghatározója. Sokan épp amiatt tántorodnak el a rendszeres testmozgástól, mert azt kizárólag az edzőteremben vagy sportpályán végzett kemény testedzéssel azonosítják, így saját magukat inaktívnak, keveset mozgónak tekintik. Pedig már önmagában az is segíthetne rajtuk, ha tudatosítanák, hogy mindennapi tevékenységeik során mennyi olyan dolgot tesznek szinte észrevétlenül, amik egészséges testmozgásként is felfoghatók. Aki úgy fogja fel, hogy a boltig megtett séta vagy a ház kitakarítása fizikai aktivitásnak minősül, az sportosabbnak fogja érezni magát és a placebo-hatáson keresztül

megnyitja az ajtót a pozitív fiziológiai változások előtt.

Egy 2017-es német kutatás még azt is bebizonyította, hogy a magukat „valamennyire sportosnak” tartó emberek kevésbé észlelik magukon a kimerülés jeleit edzés közben, mint az objektíve ugyanolyan fitt, ám magukat kevésbé sportosnak gondoló társaik. Ha pedig a testmozgás nem érződik olyan kimerítőnek, jó eséllyel növekszik a sportolási kedv is!

Crum szavait idézve: „Ez a kutatás azt sugallja, hogy szinte ugyanolyan fontos a mindennapi tevékenységeinket jó kis testmozgásnak tekinteni, mint mozogni. Az egészség és a hosszú élet elérése érdekében nem csak egészségesen kell viselkednünk, hanem egészségesen is kell gondolkodnunk!”