„Egyszerűen megbénított a félelem” – a leblokkolás lélektana

A címben szereplő mondat Tom Daley olimpiai bronzérmes mű- és toronyugró szájából hangzott el azt követően, hogy a FINA Műugró Világsorozatának londoni állomásán csalódást keltő módon az ötödik helyen végzett. A verseny után a hihetetlen népszerűségnek örvendő sportoló meglepően őszintén beszélt a problémájáról: bevallotta, hogy az elhibázott csavart ugrással nem először gyűlt meg a baja, így mindenképpen sportpszichológus segítségével igyekszik megoldani a problémát és leküzdeni azt a mentális blokkot, amit egyfajta fóbiaként írt le. Cikkünkben megvizsgáljuk, mi állhat a Tom Daley által is megtapasztalt leblokkolás hátterében, milyen személyiségjellemzőkkel hozható összefüggésbe, s hogyan küzdhető le.

A sportpszichológusok egyre többször szembesülnek a leblokkolás problémájával, vagyis azzal a jelenséggel, mikor a versenyzők rejtélyes módon képtelenné válnak végrehajtani korábban automatikus mozdulatokat. A sportolók ilyenkor úgy érzik, mintha az izmaik befeszülnének, lefagynának vagy beragadnának, de az is előfordulhat, hogy izomgörcsök vezetnek a kis- és nagymozgások fölötti kontroll időleges elvesztéséhez. A jelenség különösen gyakori a tornászoknál, a golfozóknál, a rúdugróknál és a krikett-, illetve baseball-játékosok körében, de gyakorlatilag bármelyik sportág gyakorlóinál jelentkezhet.

A leblokkolás belülről

Azon sportolók beszámolói alapján (Bennett és munkatársai, 2015), akik már megtapasztalták a teljesítményblokkot, ennek az igen kellemetlen élménynek a központi eleme a félelem: rendkívül ijesztő tud lenni, hogy

a versenyző nem ura a saját testének,

nem képes kontrollálni magát és végrehajtani a kívánt mozdulatokat, hanem szinte a szó szoros értelmében megbénul. Ez a tehetetlenség nagyon frusztráló a sportoló számára: számos versenyző számolt be arról, hogy a teljesítményblokk állapotában a pánik és a sokk mellett intenzív dühöt élt át. Többen úgy érezték, hogy az agyuk „szórakozik velük”, az volt a benyomásuk, mintha valami vagy valaki átvette volna a hatalmat a testük felett. Elméjüket elárasztották a negatív gondolatok, és hiába próbálták, nem tudták elnémítani ezeket a belső hangokat.

A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a teljesítményblokk kialakulása többnyire valamilyen érzelmileg jelentős vagy traumatikus életeseménnyel áll összefüggésben. Sajnálatos módon ezzel egy olyan lavina indulhat el, ami végső soron akár a sport abbahagyásához is vezethet: a versenyzők gyakran félni kezdenek az adott mozdulat végrehajtásától, illetve a kudarccal járó megszégyenüléstől, s ennek eredményeképpen az érintett mozgás vagy környezet elkerülésével próbálnak védekezni. Nem ritkák az ezzel kapcsolatos rémálmok és emlékbetörések sem.

Egy 2016-os kutatás több olyan személyiségjellemzőt is azonosított, amely kapcsolatba hozható a leblokkolással: a perfekcionizmus, a rágódásra való hajlam és a szubjektív stresszválasz mértéke egyaránt összefüggést mutatott a mozgás feletti kontroll átmeneti elvesztésével. Vagyis azok a sportolók, akik leblokkolnak, jellemzően tökéletességre törekvő és a kudarcot nehezen feldolgozó egyének, akiknek a rossz teljesítményre adott stresszválasza olyan magas lehet, mint egy kisebb trauma esetén.

Traumaterápiával a leblokkolás ellen

Nem véletlen, hogy Tom Daley is úgy fogalmazott a fentebb idézett interjúban, hogy „traumaterápia” segítségével igyekszik megoldást találni az elakadására, amely következetesen gátolta egy konkrét ugrás végrehajtásában. Mivel a kizárólag kognitív szemléletű terápiák e téren kifejezetten sikertelennek bizonyultak, így egy olyan kezelési mód alkalmazása vált szükségessé, amely a mélyebb, tudattalan rétegeket is megcélozza.

Néhány esettanulmány (Bennett és Maynard, 2017) tanúsága szerint az úgynevezett EMDR-terápia (Eye Movement Desensitization and Reprocessing, vagyis szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás) ezekben az esetekben is hatékony eljárás lehet. Az EMDR-módszert alapvetően traumatikus élmények következtében kialakuló maradandó problémák kezelésére használják, mivel hatékonyan csökkenti a poszttraumás stressz-szindróma tüneteit.

Az EMDR-terápia során a sportoló a traumatikus esemény minél részletesebb (képekkel, hangokkal, szagokkal, gondolatokkal, érzelmekkel és valamennyi testi érzéssel együtt történő) felidézése közben különféle elterelő ingereket kap. Ezek lehetnek vizuális, kétoldali szemmozgásokat kiváltó ingerek, vagy felváltva mindkét fülbe adott auditív ingerek, illetve taktilis, kézre, lábra vagy más testrészre adott érintéses stimulációk. A traumatikus eseményre való visszaemlékezés és a kétoldali (bilaterális) stimuláció kombinációja több gondolatot és képet aktivál, sőt, olykor érzelmeket és testi érzeteket is. Az így felszínre került élményekkel való munka addig folytatódik, míg a traumatikus élményre való visszaemlékezés már nem jelent megterhelést.

Az EMDR-terápia a szorongásos zavarok gyógyítása során alkalmazott expozíciós kezeléssel kombinálva hatékonynak bizonyult a teljesítményhelyzetben jelentkező leblokkolás megszüntetésében. A problémát okozó emlékek újrafeldolgozásával és a szorongással összefüggésbe hozható tünetek kezelésével a diszfunkcionális gondolatok, érzések és viselkedések jelentősen csökkentek, lehetővé téve a gátlás alá került mozdulatok végrehajtását.