Elfeledett gyermekek – szenvedélybeteg családok gyermekei

Félelem, szégyen, bűntudat, bizonytalanság és konfliktusokkal teli családi légkör. Ma Magyarországon körülbelül 400 ezer gyermek él szenvedélybeteg szülőkkel közös háztartásban, ugyanakkor a valós szám sokkal magasabb is lehet a szakemberek szerint a tabusítás miatt, mely a családokban és a társadalomban egyaránt jelen van. Miért fontos mégis ezzel törődni?

Az alkoholbeteg szülők gyermekeit vizsgálva kiderült, hogy több mint egyharmaduk válhat később szintén valamilyen függőség, például alkohol, drog vagy más viselkedéses betegség rabjává, illetve körükben a legmagasabb egyéb pszichés zavarok – szorongás, depresszió, személyiségzavarok – kialakulásának a veszélye. A szenvedélybetegséggel küzdő családok minden társadalmi csoportban és településen megtalálhatók, ugyanakkor hazánkban nincsenek ezzel kapcsolatos átfogó kutatások.

„Ne beszélj, ne érezz, ne bízz” triász

A függőséggel küzdő szülő figyelmét az alkohol vagy más szer köti le, a nem függő szülő pedig rá koncentrál. Mit kaphat ilyen helyzetben a gyermek? Ebben a sajátos családi rendszerben jól meghatározható szerepminták alakulnak ki, melyekben a gyermek is kénytelen túlélési stratégiákat kidolgozni. Gyakori ezekben a családokban a probléma titokban tartása vagy tabusítása, általában a függő szülő megvédése érdekében. A gyermek számára viszont ez az üzenet, hogy erről nem szabad beszélni, azt a veszélyt hordozza magában, hogy nem tud segítséget kérni, s így elszigetelődik, elmagányosodik. Barátait, ismerőseit nem tudja áthívni, nehogy kiderüljön a családi titok.

Elhanyagoltságot, nemkívántságot élhet meg a szenvedélybeteg család gyermeke, de saját fájdalmaival nem terhelheti szüleit, mert olyan – gyakran kimondatlan – elvárásoknak kell megfelelnie, mint például: „legalább te legyél erős, veled ne legyen gond, csinálj mindent jól, hogy büszke lehessek rád”. Emellett a szülei iránt érzett erős lojalitásából fakadóan a gyermek inkább magát hibáztatja a függőség miatt, gondviselőit gyakorta felmenti a probléma súlya alól.

A család által közvetített kép, miszerint minden rendben van, és az otthon megélt tapasztalatok ellentmondásából fakadóan a gyermek hamar megtanulja, hogy senki másban nem bízhat, csak magában. A család védelme érdekében a hazugság családi normává válik. Ezekben a családokban az alkohol vagy más függőséget okozó szenvedély formálja a szabályokat, melyekhez mindenkinek alkalmazkodnia kell, és az így kialakult tanulságokat a gyermek magáévá teszi és továbbviszi a későbbiekben saját életében.

A függőség miatt kialakult torzult kommunikáció, merev szabályok és kiszámíthatatlan családi légkör sajátos életjátszmát alakít ki a családtagok között. Ennek következtében a gyermek hamar szülői szerepek, feladatok és felelősség ellátására kényszerül. A parentifikáció jelenségéről, pszichés és hosszan tartó hatásairól korábbi cikkeinkben írtunk már (bővebben itt és itt).

Mit élnek meg az elfeledett gyermekek?

A szenvedélybeteg családok gyermekeit gyakran éri lelki, fizikai vagy szexuális bántalmazás, illetve elhanyagolás. Gyakori körükben a visszautasítottság, elhagyatottság, jelentéktelenség és alkalmatlanság érzése, mely alacsony önértékeléssel és önbecsüléssel is együtt jár. Gyakran élnek meg fájdalmat, félelmet, dühöt és szomorúságot. Viselkedésükben később megjelenhetnek egyaránt kényszeres jegyek, valamint önpusztító tendenciák is, kriminalizálódás tekintetében is veszélyeztetettebbek.

Később életük több területén is nehézségekkel küzdenek, jelentős arányban fordul elő náluk valamilyen szenvedélybetegség, pszichés zavar, kapcsolati problémák.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által tartott 2018-as konferencia alapján „a függő szülő gyermekeként felnövő gyerekek több mint egyharmada maga is szenvedélybeteg lesz, az alkoholbeteg apák lányainak több mint negyven százaléka maga is szenvedélybeteg embert választ partnerként, akár többször egymás után is, valamint a függők ötven százaléka szenvedélybeteg családból származik.”

Hogyan segíthetünk?

A gyermek környezetében élő és számára fontos szerepet betöltő felnőtteken – hozzátartozók, pedagógusok, edzők, más segítő szakemberek – sok múlik, hogy a gyermek bizalommal fordulhasson valaki felé, megfogalmazhassa érzéseit, és meghallgatásra kerülhessenek félelmei, aggodalmai. Ugyanis a családi diszfunkciókhoz köthető traumák és a parentifikáció miatt az elfeledett gyermekeknek gyakran nehézségük adódik saját érzéseik felismerésében és megélésében. Emellett sokszor nincs lehetőségük kortársaik között közösségi tevékenységekben, élményekben és sportokban részt venni, ezért ezeken a területeken mindenképpen érdemes őket támogatni és biztatni, mert így életkoruknak megfelelő szerepeket próbálhatnak ki, és a valahová tartozás érzése is kifejlődhet a közösség gyógyító hatása által.

Érdemes odafigyeléssel és empátiával hallgatni őket, a kritizálás vagy a helyzet elbagatellizálása csak fokozhatja a gyermek magárahagyottság és meg nem értettség érzését.

Erősítsük meg abban, hogy nem ő a felelős gondviselői szenvedélybetegségéért, és nehéz helyzetével nincs egyedül. A további lépések megtétele előtt (például a gyermek gondviselőjével való kapcsolatfelvétel, gyermekjóléti szolgálat, külsős – addiktológiai – szakemberek bevonása) érdemes a gyermekkel beszélgetni az őt is érintő kérdésről, annak érdekében, hogy biztonságban érezhesse magát, és a bizalmi kapcsolat ne sérüljön. A gyermek védelmét minden esetben szem előtt tartva fontos azonban saját határainkkal és kompetenciánkkal tisztában lenni, annak érdekében, hogy az érintett családtagok és kiskorúak időben és megfelelő segítséget kaphassanak, ezért érdemes lehet átgondolni vagy átbeszélni az etikai és jogi kérdéseket is.