A kisebb-nagyobb csúsztatások mindennapjaink részét képezik, még akkor is, ha ezeknek nincs mindig nagy tétje számunkra. Előfordulhat, hogy észre sem vesszük, amikor belekeveredünk egy ilyen helyzetbe, vagy nehezen tudjuk utólag megfogalmazni, hogy hogyan is jutottunk el odáig. Miért füllentünk, ködösítünk vagy lódítunk? Például érdekből. Cikkünkben a hazugságok egy speciális részével foglalkozunk: az önámítással.
Az érdekeltséget tekinthetjük a hazugságok elődjének is, hiszen senki sem állítana valótlanságot, hacsak nincs benne valamilyen mértékű érdekeltsége. A. J. Christian így definiálta a fogalmat: „olyan vágy, amely beteljesülésével előnyhöz, örömhöz juttat”. Tekinthető az emberi élet velejárójának is, ugyanis érdekek nélkül nem létezhet egyéni élet. Az ego érdekeket formáz az élet során, de ez csak akkor jön létre, ha meg tudjuk valósítani önmagunkat, és ha meg tudjuk határozni a saját intimszféránkat és érdekeltségeinket. Az érdek gyerekkorunk során alakul ki, amikor rájövünk, hogy minden ember különböző és más motivációk mozgatnak másokat, mint minket. Akkor eszmélünk rá, amikor megéljük a saját énünket.
Érdekeink fel- és elismerése elengedhetetlen a belső egyensúly megteremtésében.
Fontos tehát, hogy létrehozzunk magunkban egy érdek-szükség egyensúlyt, mely általánosságban meghatároz minket, a kultúrát és a világot, melyben élünk.
Ezek alapján megkülönböztethető az ösztönérdek, mely a büntetés elkerülésére való törekvésben, és a tudatos érdek, mely más szándékos becsapásában nyilvánul meg. Érdekeink érvényesítése miatt igen gyakran kényszerülhetünk hazugságokra, hogy elkerüljünk, megússzunk vagy hozzájussunk dolgokhoz. A hazugságok gyerekkori alakulásáról, illetve két formájáról korábban írtunk, ezekről a linkeken lehet bővebben olvasni.
Felelősség és konfabuláció
Ha már valamilyen oknál fogva hazugságra kényszerülünk, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha tudatosan cselekszünk. A felelősség vállalása ezáltal lehetővé válik. Ilyenkor létrejöhetnek úgynevezett minőségi hazugságok, melyeknek van valamennyi racionális magja, és lényegében egy nagyobb valótlanság hozzászövését jelenti egy kis igazsághoz. Konfabuláció néven is ismert, ami hozzámesélést jelent. A hazugságban jó, hogy ha van valami érdekes is, melyet naturalisztikus és aprólékos részletekkel alá tudunk támasztani. A minőségi hazugságok emiatt nehezen detektálhatóak. Gyerekeknél jól megfigyelhető ez a hazugságforma, viszont ők gyakran olyannyira elhiszik tudatos vagy nem tudatos konfabulációjukat, hogy a végén összezavarodnak az igazságot illetően. Minél többször mesélődnek el ezek a történetek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy előbb-utóbb a gyermek számára ez lesz a valóság.
Mit nevezünk önámításnak?
Az önámítás öntudatlan hazugságnak minősül. Önámítás során nem feltétlen merünk szembenézni saját magunkkal és a világgal, hanem a számunkra valóságnak hitt elképzelésekbe menekülünk. Más szóval hazugságokba ringathatjuk magunkat. A hazugsághoz hasonlóan az önámítás is az élet természetes, szerves részét képezi. Ebben az esetben csak azt látjuk, amit látni szeretnénk, vagyis ami belefér a saját világképünkbe, mely saját elképzeléseink vetületeként is meghatározható. Ugyanúgy fontos része az életünknek, mert nélküle nem tudnánk létezni és hinni dolgokban. Szükség van tehát önámításra, mert támpontot, viszonyítási alapot jelent az emberi elme számára, természetes folyamatként a túlélést szolgálhatja, akárcsak a hazugság. Az önámítás egyik gyakori fajtája az áltatás, mely során gyakran nem kezdünk bele valamibe, amibe szeretnénk, mert különböző kifogások felsorakoztatásával meggyőzzük magunkat arról, hogy miért nem tudjuk megvalósítani az adott dolgot, vagy az időpont, az élethelyzetünk miért nem teszi lehetővé az elkezdést. Az áltatás gyakran társulhat félelemmel és szorongással. Ez a komoly belső feszültség szintén nem hagyhat minket teljes mértékben érvényesülni. Gyakran a mások ítéletétől, véleményétől való félelem is visszatartó erő lehet.
Az önámítás mindennapi szerepeinkben is megjelenhet, beleértve a foglalkozást, képességeket, tulajdonságokat, referenciákat. A szerepjátszáshoz pedig gyakran szükség van hazugságra. A neveltetésünk során szabályokat és normákat sajátítunk el a környezetünktől, melyek az adott társadalom által elvárt értékeket képviselik. A felnőtté válás során a nevelt személyiség és a saját énünk között feszültség keletkezhet bizonyos esetekben, amikor a két rész egymásnak nem megfeleltethető.
Az önámítás ily módon az élet szerves részévé válik. Lehetővé teszi mindemellett, hogy nem minden esetben kell tetteinkért felelősséget vállalnunk, vagyis egyfajta kiútként szolgálhat. Önámítás nélkül szembe kellene néznünk önmagunkkal, ami hatalmas belső szorongáshoz vezethetne néhány helyzetben. Ha alapjaiban kérdőjeleződnek meg azok a dolgok, értékek, amikben hiszünk, felborulhat a világba vetett hitünk. Általánosságban elmondható, hogy nem feltétlen tudunk a bizonytalansággal szembenézni, ezért az önámítás egyfajta túlélést szolgáló belső eszköznek is tekinthető, melynek nincsen pozitív vagy negatív felhangja, mert mindenki önmaga számára hozhatja létre.
A világról alkotott képünk ezért nem a valóságot, hanem minket tükröz.
Az az elképzelés, meggyőződés vagy hit, amin keresztül látjuk a világot és másokat, meghatároz minket, a kapcsolatainkat és a valóságunkat.
Az önámításnak számtalan lehetősége és megnyilvánulása van. Amikor rájövünk, hogy ezek csak ámítások voltak, átértékelhetjük a dolgokat, és más színben kezdhetjük el látni a történteket. Ezek a felismerések nagyon megrázóak tudnak lenni, és sok fájdalommal járhatnak. Azonban ha pozitívan tudjuk szemlélni ráeszméléseinket, akkor fejlődhetünk is általuk. Ehhez a tudatossághoz szükségünk lehet figyelemre, mert például önmagunk monitorozása lehetővé teszi az öntudatlan hazugságok elkerülését. Ha viszont mégis hazudni kényszerülnénk, egy jó módszer lehet ennek az elkerüléséhez a hallgatás, mellyel nem teremtünk magunknak újabb csapdákat és buktatókat. Mások odafigyelő meghallgatása is alkalmat adhat az önámítás és a hazugságokba kényszerülés elkerüléséhez. Sokszor ez nem olyan egyszerű, mégis jobban megérheti a valóságot megélni, mint hazugságok és önámítások hálójában létezni.
Felhasznált irodalom: Popper, P. (2010). Lélekrágcsálók. Kulcslyuk Kiadó. Popper, P. (2005). Lelkek és göröngyök. Saxum Kiadó Kft. Christian, A.J., Mérő, L., Popper, P., Sas, I. (2008). Hazugság, önámítás, érdek. Saxum Kiadó Kft.
