Freud és a mémek – a fekete humorról pszichoanalitikus szemmel

Az úgynevezett „dank” mémeknek a lényegi eleme, hogy az adott tárgyat ironikusan, provokatívan és offenzíven fogják meg, avagy hogy szinte a „nonszensz” élményét nyújtsák számunkra. De hogy ennek mi köze van a tudattalanhoz és Freudhoz, cikkünkből kiderül!

Az utóbbi években a mémek világában egyre szélsőségesebb, néha sértőbb, néha viccesebb tartalommal találkozhatunk. Ezeknek a kis képeknek a lételeme, hogy bizonyos sztereotipikus gondolatokat ragadjanak meg eltúlozva, kiforgatva. Különböző társadalmi, szociális jelenségek kerülnek feldolgozásra, esetlegesen egy-egy katasztrófát, terrorcselekményt jelenítenek meg a groteszk élmény határán. Megdöbbenve és lesokkolva ül a gépe előtt az ember, mikor azt az abszurd képet látja, hogy a World Trade Center ikertornyai két álló helyzetben lévő utasszállító repülőgépbe szállnak bele. De valahol mégsem a polgárpukkasztás a szándék és a cél.

Alapjáraton azt gondolnánk, hogy vannak dolgok, amelyekkel nem viccelünk és nem tehetők tréfa tárgyává. Az ilyen kis képek, videók nemtől, rassztól, vallástól függetlenül alkalmazzák a fekete humor eszközeit, és az utóbbi években különböző titkos csoportok is szerveződtek a Facebookon ezen „el nem fogadott” tartalmak népszerűsítésére. Valójában pedig csak egy lényegi elem, szabály működteti ezen csoportokat:

mindenen lehet nevetni, és ne sértődj meg semmin!

Habár felületesek volnánk, ha ekkora méretű irónia, abszurditás és népszerűség mögé nem gondolnánk valamelyest komolyabb mozgatórugókat, illetve csak kontextusból kiragadva elemeznénk, ítélnénk el őket.

Mi köze van a vicceknek Freud szerint a tudattalanhoz?

Freud szerint a humor mechanikájában meglehetősen hasonló az álomhoz, a különbség az, hogy itt nem egy, az egyénen belül zajló konstrukcióról beszélünk, hanem az egyének között zajlóról. A hasonlóság abban van, hogy mind a vicc, mind az álom képes erős vágyakat, félelem- és szorongáskeltő tudattalan tartalmakat megkötni. A viccnél is, csakúgy mint az álomnál, fontos szerepet játszik az úgynevezett cenzor, mely bizonyos képtelennek, bizarrnak tűnő tartalmakat adott formában nem „enged” a tudatos szintre emelkedni. Ahhoz, hogy ezek a tartalmak elfogadható formában a felszínre kerülhessenek, az álommunkához és az utána következő regresszióhoz hasonló folyamatok zajlanak le.

Analitikus körökben a humort néhol már elhárító mechanizmusként is említik. Az elhárító mechanizmusoknak jellemzője, hogy olyan tudattalan működésmódok, melyeknek célja, hogy a nem kívánatos, stresszkeltő gondolatokat kezeljék. Ez abban jelenik meg a humor kapcsán, hogy képesek vagyunk a fenyegető, szorongató helyzetek és történetek bagatellizálására, tompítására. Az elhárító mechanizmusokat szokás osztályozni attól függően, hogy mennyire tekinthetjük őket fejlett, érett működésmódnak. A humort mint elhárító mechanizmust a szakirodalom a fejlettebbek közé sorolja.

A fekete humor és az intelligencia kapcsolata

Azt feltételezhetnénk, hogy az a fajta humor, amelyet ezek a mémek érintenek, többnyire ízléstelenek, visszataszítóak. Egyben a kedvelőikről és készítőikről is megvan a véleményünk. Feltételezhetnénk, hogy aki az ilyesfajta fekete humort kedveli, többnyire érzéketlen vagy érzelmileg instabil, és talán alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezik.

Habár egy 2017-es kutatás éppen ellenkező eredményekről számol be. 156 felnőtt vizsgálati személy körében kutatták az intelligencia, az agresszióra való hajlam, hangulati zavarok és a fekete humor iránti preferencia összefüggéseit, különböző karikatúrák segítségével. Az eredmények azt igazolják, hogy azoknál az embereknél, akiknek magas a fekete humor iránti preferenciájuk, ez a magasabb szintű verbális és non-verbális intelligenciaszinttel, alacsonyabb agresszivitásra és hangulati zavarokra való hajlammal volt összeegyeztethető. Ellenben azoknál a vizsgálati személyeknél, akiknek alacsonyabb volt a fekete humor iránti preferenciájuk, ez többnyire átlagos szintű intelligenciával járt együtt, viszont hajlamosabbak voltak az agresszióra és hangulati zavarokra.

De mi köze van mindennek a „dank” mémekhez?

Ha a fent említettek fényében tekintünk ezekre az offenzív képekre, videókra, akkor gondolkozhatunk róluk úgy is, mint a különböző fenyegető, szorongáskeltő tartalmak pszichés feldolgozására. Bízva abban a pozitív képben, hogy akik ilyesfajta tartalmakat kedvelik, érzelmileg meglehetősen stabilak ahhoz, hogy szorongásaikat képek, videók formájában elbagatellizálják és a humor, mint az elhárítás fejlettebb eszközét alkalmazzák. Ha ebből a szemszögből világítjuk meg a mémeket, egy sokkal érdekesebb és további vizsgálódásra érdemes új jelenség mutatkozik meg előttünk, mégpedig hogy hogyan zajlik az online térben megjelenő elhárítás folyamata.