Hatékony-e a félelemkeltés a prevencióban?

„Ilyen egy dohányos tüdő!”, „Így tette tönkre ezeket a színészeket a drog!”, „Ezt teszi a májaddal az alkohol!” A legtöbb kampány előszeretettel alkalmazza a félelemkeltés eszközét a viselkedés megváltoztatására. De vajon használ-e a halállal vagy súlyos betegséggel való fenyegetőzés? Jelen cikkünk témája a hatásos egészségkommunikáció.

A félelemkeltés módszerét gyakran használják az egészségügyben edukáció és prevenció során. Általában különféle hátborzongató képi (például tüdőrák) vagy nyelvi (például „A dohányzás megölheti születendő gyermekét.”) tartalmakat használnak az emberek megrémisztésére. Ezeknek az üzeneteknek a célja annak bemutatása, hogy milyen szörnyűséges dolgok fognak történni velünk, ha nem tesszük azt, amit javasolnak, például nem szokunk le a dohányzásról. Azonban úgy tűnhet, hogy a félelemkeltés önmagában nem mindig hatékony. Hiszen hiába vannak képek a dohányárukon, vagy mondják el az iskolában a droghasználat legrettenetesebb végkimeneteleit, mindig vannak, akik ennek ellenére ugyanúgy folytatják a káros egészségmagatartást. Mitől függ tehát, hogy célt ér-e az üzenet?

Erre a kérdésre a párhuzamos folyamatok kiterjesztett modellje (Witte és Allen, 2000) nyújthat egy lehetséges választ. Az elmélet szerint az inger, azaz az üzenet egy elsődleges értékelésen megy keresztül, aminek következtében eldöntjük, hogy kiváltott-e belőlünk félelmet. Ha igen, kétféleképpen reagálhatunk rá, attól függően, hogy mennyire érezzük magunkat hatékonynak. Ha a félelem mértéke magas, az észlelt hatékonyság pedig alacsony, akkor úgy tudjuk csökkenteni a kellemetlen érzést, hogy elutasítjuk az üzenetet. Ezt nevezzük félelemkontrollnak, ami megnyilvánulhat tagadásban, védekező elkerülésben, . Félelemkontroll esetén tehát nem következik be viselkedésváltozás, inkább a hozzáállásunkon változtatunk. Ha azonban a félelem mértéke és az észlelt hatékonyság is magas, a veszélykontroll lép működésbe. Tehát az üzenetet átgondoljuk, és csökkentjük a veszélyt a javasolt cselekvés révén (Urbán, 2017).

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Képzeljük el, hogy az iskolapadban ülünk, és éppen drogprevenciós előadás zajlik. Mi mindennek kell teljesülnie a modell szerint, hogy célt érjen az üzenet? Elsőként fontos, hogy félelmet váltson ki belőlünk a droghasználat hatásainak ábrázolása. A sikeres félelemkeltéshez egyrészt szükséges a veszély súlyosságát kiemelni, azaz, hogy adott esetben a különféle szerek használatának milyen komoly következményei lehetnek. Másrészt pedig fontos, hogy a célszemély, azaz mi úgy érezzük, hogy ezek a veszélyek megtörténhetnek velünk is. Éppen ezért nem célszerű csak a nagyon súlyos droghasználókat említeni, hiszen attól távol érezhetjük még magunkat, így a veszély észlelése jelentősen lecsökken.

Az észlelt hatékonyság szintén két összetevőből áll. Az egyik maga a cselekvés hatékonysága, ami a hit, hogy a drogfogyasztás abbahagyása megszünteti az előbb említett veszélyeket. A másik komponens az énhatékonyságra, önbizalomra vonatkozik, arra, hogy képesnek érezzük-e magunkat a cselekvés végrehajtásához, ami jelen esetben a szerhasználat befejezése. A modell szerint akkor lehet sikeres egy félelemkeltő kampány, ha az üzenet mellé megoldási javaslatot is illesztenek (Urbán, 2017). Éppen ezért is találhatók a dohánytermékeken leszokást segítő elérhetőségek.

A félelemkeltő üzenetek leginkább az egyszeri cselekvések esetén bizonyultak igazán hatékonynak,

mint például a védőoltás vagy szűrővizsgálat fontosságára való figyelmeztetés során. Az ismétlődő cselekvések, szokások megváltoztatása vélhetően ennél bonyolultabb, így a modell alkalmazása csak kis mértékben lehet hatásos (Tannenbaum és mtsai, 2015). Lehet, hogy sok kampány nem vált ki azonnali viselkedésváltozást, azonban elültethet a fejünkben egy gondolatot, ami később elindíthat a változás útján.

Tényleg mindenki kipróbálja a füves cigarettát?

Természetesen emellett a gyakorlatban egy drogprevenciós órán ennél több minden is hatással lehet az előadás sikerességére. Az előadó hitelessége szintén egy kulcsfontosságú tényező lehet, akárcsak a társas normák. A társas normák már nem tartoznak bele a fent részletezett modellbe, mégis érdemes beszélni róluk, hiszen jelentős szerepük van az egészségmagatartás kialakulásában. A leíró normák egy adott viselkedés (például marihuána fogyasztása) gyakoriságának észlelését mutatják. Kutatások során kiderült, hogy ezek

az észlelt gyakoriságok gyakran eltérnek a valódi előfordulástól (Perkins, 2014).

Egy amerikai felmérésben az egyetemisták kétharmada nem használt marihuánát, miközben úgy vélekedtek, hogy a hallgatók nagy része legalább hetente egyszer fogyaszt kannabiszt (Kilmer és mtsai, 2006). Alkohol esetén szintén fennáll ez a torzítás, ráadásul a többet fogyasztó egyetemisták pontatlanabbul észlelik a társas leíró normákat (Helmer és mtsai, 2016). Fontos tehát, hogy ezeket a leíró normákat pontosítsuk az emberek körében, akár egy prevenció keretében is.

Kampányok a közösségi médiában

Magyarországon az egyik legismertebb alkoholfogyasztást megcélzó kampány a Kék Pont által évente szervezett Száraz November, amelynek idei kezdetéről itt írtunk. A harminc napig tartó kihívás évről évre sokak számára nyújthat különleges élményt és tapasztalatokat. Fontos megemlíteni továbbá, hogy viselkedésváltozást nem csupán félelemkeltéssel lehet elérni. Az olyan kampányok, amelyek meg tudják szólítani a célközönséget, illetve vonzóvá tudnak tenni egy adott viselkedést, szintén hatásosak lehetnek. Erre lehet egy példa a 2016-os év egyik díjnyertes kampánya, ami a HIV-szűrésre buzdította a fiatalokat.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy

a félelemkeltés hatásos eszköz lehet a viselkedésváltozásra, ha megfelelő módon van keretezve.

Azonban egy prevenciós program megalkotásakor érdemes lehet más stratégiákat is alkalmazni, amelyek szintén hatékonynak bizonyulhatnak. Továbbá a különféle megküzdési módok elsajátítását minden programba érdemes beépíteni, hiszen sokszor a szerhasználat egy maladaptív válasz a minket érő stressz-, illetve krízishelyzetekre.