Hogyan beszélj a gyermekeddel? – Az emlékezés tanulása

Mi a legkorábbi emlékünk? Hány évesek voltunk ekkor? A legtöbb ember első emlékei 3-4 éves korból származnak. Az ennél korábbi emlékek igen ritkák – ezt nevezzük gyermekkori amnéziának. Mi történik ebben az első 3-4 évben, ameddig kialakul az emlékezetünk? Kutatások szerint itt többről van szó, mint az agy egyszerű éréséről – az emlékezést édesanyánktól tanuljuk.

Emlékezeti képességeink gyermekkorban fokozatosan érnek. Születésünk után pár nappal már kimutatható az egyszerű emlékezeti működés. Újszülöttek képesek arra, hogy a már korábban látott egyes tárgyakat, embereket felismerjék. Egy éves korra egy ennél komplexebb funkció alakul ki, az úgynevezett relációs emlékezet, ahol képesek vagyunk tárgyakat együtt egy adott kontextusban eltárolni az emlékezetünkben. Például nem csak arra emlékszünk, hogy láttuk az adott cumisüveget, hanem arra, hogy a cumisüveget pont ebben a szobában láttuk. Körülbelül két éves korra képesek vagyunk a relációs emlékezetet összetett téri viszonyokra is alkalmazni, például meg tudjuk jegyezni, hogy egy szobában hova dugták el az édességet. Azonban csak 3-4 éves korra válunk képessé arra, hogy részleteiben felidézzünk, újraéljünk és elmeséljünk múltbeli élményeket – ez a klasszikus értelemben vett epizodikus emlékezet kezdete.

Agyi változások

Ezzel az emlékezeti fejlődéssel párhuzamosan  az agyban is megfigyelhetőek változások. A hippocampus és környező területek kulcsfontosságú szerepet töltenek be az epizodikus emlékezetben. Ez az agyterület számos kapcsolattal rendelkezik az agykéreg irányába, ahonnan folyamatosan kapja az információkat, ezeket integrálja egy egésszé, majd visszaküldi az integrált információt. Ezt úgy tudjuk elképzelni, hogy az egyik kérgi területről érkeznek információk a látott tárgyakról, egy másik terület a tárgyak helyzetéről és mozgásáról tudosít, megint egy másik a saját testtartásunkról, vagy éppen a zajokról és hangokról, amiket hallunk. Ezek az információdarabok részben a hippocampus segítségével tudnak összeállni egy egységes jelenetté, ahol egy asztalnál ülünk, előttünk egy csésze kávéval. Az emlékezetünk is hasonlóan működik.

Ahelyett, hogy statikusan eltárolnánk a részletes emlékképeinket, agyunk a hippocampus segítségével újraszimulálja a már egyszer átélt élményt.

Az emlékezeti képességeink fejlődésével párhuzamosan megfigyelhetőek az ezekkel összefüggésbe hozható érési folyamatok a hippocampuson belül. A hippocampus egyes alterületei, illetve ezen alterületek kapcsolatai az agy más területeivel mind eltérő ütemben érnek. Ezeknek a párhuzamos folyamatoknak egy-egy nagyobb lépéséhez köthetőek a már említett emlékezetfejlődési lépcsőfokok. De nem lehet mindent az agyi éréssel magyarázni.

Anyu emlékszik helyettem

Ha kicsit kilépünk a koponyánkból, és a gyermek környezetére irányítjuk figyelmünket, akkor érdekes mintázatokat vehetünk észre. Először nem is a gyermek idézi fel saját emlékeit, hanem az édesanyja végzi a felidézést helyette. Az édesanya (vagy az elsődleges gondozó általában) kérdésekkel biztatja a gyermeket, hogy idézze fel emlékeit egy adott eseménnyel kapcsolatban.

A kérdések segítségével végigvezeti a gyermeket a történéseken, kiemeli a fontosabb pontokat, keretbe rendezi az élményeket.

Kezdetben ezek az emlékező beszélgetések meglehetősen egyirányúak, az anya beszél, kérdez, a gyermek hangadásokkal, gesztusokkal vagy egy-egy szóval „felel” a kérdésekre. Ezeket a válaszokat az édesanya megerősíti, így bevonva a gyermeket a közös emlékezésbe. Egy ilyen emlékező beszélgetést közölnek Reese és munkatársai egy 2010-es tanulmányukban a 19 hónapos Anna és édesanyja között:

Anya: Hány birka volt?
Anna: (köhög) dú dú dú.
Anya: Két kicsi bébi birka. Gertie és George.
Anna: Hííííí.
Anya: És kis farkincájuk is volt, ugye? Mit csináltak a farkincájukkal?
Anna: Integet. Ah.
Anya: Igen, csóválták és csóválták.

Később egyre interaktívabbak lesznek ezek a beszélgetések, a gyermek válaszol, kijavítja édesanyját, megosztja a saját nézőpontját, így közösen édesanyjával átstrukturálják, rendezik az élményeket. Két és fél évvel később már így hangzik Anna és édesanyja emlékező beszélgetése:

Anna: Mit csináltál, amikor levágták a hajadat? Mi történt?
Anna: Csak egy keveset vágtak.
Anya: Mm. Miért?
Anna: Mert hosszú hajam volt és csak egy icipicit szerettünk volna levágatni, mert nekem tetszik a hosszú hajam.
Anya: Mmm, nagyon szépek lettek így a hajvégeid, nem?
Anna: Mmm.

Mind a két életkorban láthatjuk, hogy Anna édesanyja sok kérdést feltesz, új információkat csomagol a kérdéseibe és megerősíti a gyermek reakcióit és válaszait, tehát egy jellegzetesen elaboratív stílust használ az emlékező beszélgetésben. A skála másik végpontja az, amikor az édesanya ugyanazt a kérdést ismétli újra és újra, amíg a gyermek nem adja meg a megfelelő választ.

Minden anyuka stílusa más és más, van aki elaboratívabb, van aki kevésbé elaboratív stílust használ az emlékező beszélgetésekben.

A gyermek tulajdonságai is befolyásolhatják azt, hogy az anya milyen stílust használ. Például az anyák átlagosan elaboratívabbak a kislányokkal, mint a kisfiúkkal. Elaboratívabb stílust vált ki az is, ha a gyermek idősebb, illetve ha jobb emlékezeti képességekkel rendelkezik, feltehetően azért, mert így gördülékenyebb az interakció, az anya jobban be tud vonódni.

Hogyan emlékezz közösen

Több vizsgálat is kimutatta, hogy az anya elaboratívabb stílusa az emlékező beszélgetésekben később a gyermek jobb emlékezeti teljesítményével jár együtt. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon azért volt jobb az emlékezeti teljesítmény, mert az édesanya elaboratívabb stílust használt, vagy az édesanya azért használt elaboratívabb stílust, mert a gyermek jobb emlékezeti teljesítményt nyújtott? Peterson és munkatársai egy 1999-es kutatásukban anyák egy csoportját megtanították az elaboratívabb stílus használatára és összehasonlították a gyermekek későbbi emlékezeti teljesítményét a kontroll csoport emlékezeti teljesítményével. Az elaboratívabb stílus itt is jobb, részletgazdagabb emlékezetet eredményezett. Mint említettük ez a jobb teljesítmény aztán később jobban bevonja az édesanyát is, így létrehozva egy pozitív visszacsatolást.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy az agyterületek érésével párhuzamosan tanuljuk meg az epizodikus emlékeket strukturálni, narratívába rendezni. Ez több mechanizmuson keresztül történik. Az édesanya a gyermek figyelmének irányításával már közvetlenül az emléknyom rögzülését is befolyásolhatja, hiszen amit kiemel, amire a gyermek figyel, az nagyobb valószínűséggel marad meg emlékként. A beszélgetés közben az anya az egyes történéseket, élményeket értékeli is. Egyfajta külső támpontot szolgáltat, aminek segítségével a gyermek megtanulhatja megítélni az egyes élmények fontosságát és pozitív vagy negatív voltát. Ezeket a kiemelt és értékelt élményeket pedig egy koherens narratív struktúrába rendezi, egy történetbe, amit a kérdések segítségével mesél el. Ebbe a folyamatba lép be a gyermek egyre aktívabban.

Ahogy a gyermek érik, úgy egyre inkább édesanyjával közösen állítja össze az élmények keretezését, a történetet az emlékező beszélgetések során.

Az emlékező beszélgetések nem ritka alkalmak, naponta rengetegszer előfordulnak – az életünk megszokott részei, ezért észre sem vesszük őket. A gyerekek így számtalan ilyen beszélgetésen keresztül naponta újra és újra gyakorolják, tanulják az emlékezet használatát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy kezdetben az édesanya emlékszik a gyermek helyett, aki ezen a példán keresztül tanulja meg az emlékek szerepét, fontosságát, az emlékek rendszerezését, értelmezését és elmesélését. Ez rendkívül fontos képesség, messze túlmutat a puszta emlékezeti teljesítményen. Az emlékezetünkkel és a magunkról szőtt narratíváinkkal, történeteinkkel helyezzük el magunkat a világban, így találunk értelmet az életükben, küzdünk meg a stresszel, dolgozzuk fel a minket ért traumákat, kapcsolódunk másokhoz a közös felidézések által. Ezt a nélkülözhetetlen, és mélyen emberi képességünket pedig édesanyánktól tanuljuk.