Hogyan ért véget a 20.század egyik leginspirálóbb kapcsolata? Freud és Jung aranykora, bukása és reneszánsza

A pszichológia kiemelkedő alakjairól, Carl Gustav Jungról és Sigmund Freudról számos területen hallhatunk, legyen szó a hétköznapi pszichológiáról, a pszichoanalízisről vagy a művészetek világáról. Ha ismered őket, valószínűleg azt is tudod, milyen szoros kapcsolatban álltak egymással. Sőt, talán arról is hallottál, hogy kapcsolatuknak drámai szakítással lett vége. Azonban viszonylag kevés szó esik arról, hogy valójában mi is történt közöttük. Mi vezetett a pszichológia történetének egyik legnagyobb válásához? 

A kezdetek 

Freud és Jung 1906 és 1913 között rendkívül mély barátságot ápolt, mely kölcsönösen inspirálta őket elméletalkotásukban és gondolkozásmódjukban. Kreatív szellemi kapcsolódásukat jól bizonyítja az ebben az időben született 359 db levél, melyet egymással váltottak. Sokan úgy gondolják, Freud és Jung között egyfajta apa-fiú kapcsolat alakult ki. Ugyanakkor Jung életrajzi művében kifejti, hogy ő sokkal inkább mestereként tekintett Freudra. Egy biztos,

Jung nagy tisztelettel viseltetett Freud munkássága iránt, Freud pedig pszichoanalitikus iskolájának örököséül tekintett Jungra.  

Jung és Freud hosszas levelezések és eszmecserék után először 1907-ben találkoztak Bécsben. A legendás találkozás során állítólag 13 órán keresztül beszélgettek. Innentől kezdve pedig nem meglepő módon szoros együttműködésben dolgoztak. Számos közös érdeklődési területük volt, többek között az álmok és a tudattalan természete, az elfojtások, a hisztéria, a szexualitás, az okkult jelenségek és még sorolhatnánk. Konferenciákra jártak, bővítették egymás ismeretségi köreit és folyamatos szellemi kapcsolatot ápoltak egymással. Egy ponton azonban mégis el kezdtek eltávolodni egymástól.  

A szakítás felé vezető út 

Jung a mestereként tekintett Freudra, azonban a többi tanítványával ellentétben nem tekintette abszolút igazságnak az ő elképzeléseit. Számára Freud elméleti megközelítései túlságosan dogmatikusak voltak. Freud azonban nem volt nyitott a kritikára, így tehát Jung eltérő meglátásait sem tudta elfogadni. Fő nézeteltéréseik a libidó természetének és funkciójának elképzeléseiből adódtak.  

Míg Freud a libidót csupán szexuális energiaként értelmezte, Jung úgy gondolta, a libidó egy általános pszichés energia, melynek a szexualitás csupán egy lehetséges megjelenési formája.

Freud a pszichés problémákat a szexuális vágyak elfojtására vezette vissza. Jung számára ez az elképzelés azonban túlságosan leegyszerűsítő volt, mely korlátozza a mélyebb megértést és a szabad értelmezést. 

A fájdalmas szétválás  

Freud nem tudta elfogadni, hogy Jung eltérő nézeteket vallott. Jung rendkívüli módon csalódott mesterében, aki teoretikus nézeteltéréseikre teljes elutasítással reagált. 1913-ban a szakításukat követően Jung mély identitáskrízisbe került. Mélyen megrendítette a Freuddal történt szakítás, mesterének és jó barátjának elvesztése. Emlékek, álmok, gondolatok című önéletrajzi írásában egy külön fejezetet találunk, melyet Sigmund Freudnak szentelt. Ebben a visszaemlékezésben gyönyörűen kirajzolódik a kapcsolatuk dinamikája, a Jungban megjelenő kétségek és a szakításuk után érzett zavarodottság. 

1913 őszén Jungnak egy vonatút alkalmával spontán látomásai lettek, melyek egészen 1914 áprilisáig folytatódtak. A többször visszatérő látomásokban Európát vér öntötte el, de ekkor még nem tudta értelmezni álmainak jelentését. Attól félt, hogy elveszti az eszét, de amikor augusztus 1-jén kitört az I. világháború, az álmok megszűntek. Jung rájött, hogy ezek a látomásszerű álmok nem a kezdődő őrület jelei, hanem az Európában zajló eseményekkel kapcsolatos tudattalan aggodalmai voltak. Jung tudattalanról szerzett sajátos tapasztalatait a Vörös könyvben írta meg, és valódi eltérést jelentettek Freud pszichoanalízisétől. 

Ketté szakadva  

Freud és Jung között a szakítást követő évek során kibékíthetetlen ellentétek alakultak ki, és a barátság, amely oly gyümölcsözően kezdődött, teljes szétválást eredményezett, melynek utórengései még a mai napig is érezhetők. Freud tanítványai és követői teljes mértékben elhatárolódtak Jungtól, az ezt követő években számos kritika érte őt. A freudi pszichoanalitkus és a jungi analitikus iskola közti ellentartás a mai napig aktívan jelen van, azonban az elmúlt évtizedekben számos törekvés volt rá, hogy közelebb hozzák a két irányzat képviselőit. 

San Franciscóban a freudisták és jungiánusok közötti kapcsolat barátságosabb volt, mint a világ szinte bármely más városában. A második világháború alatt ugyanis a jungiánusok és a freudiánusok együtt dolgoztak a hazatérő veteránok mentális állapotának felmérésén. Sőt, Erik H. Erikson (pszichoanalitikus) és Joseph B. Wheelwright (jungi analitikus) közeli barátságot ápoltak. A két csoport között az évek során kölcsönös tisztelet alakult ki. 1973-ban, amikor megjelentek a Freud-Jung-levelezések, San Franciscóban tartották az első Freud-Jung-konferenciát a Langley Porter Neuropszichiátriai Intézetben. 

Később több ilyen konferenciát rendeztek azzal a célzattal, hogy a két iskolát kibékítsék, vagy legalábbis közelebb hozzák egymáshoz. Casement szerint ezek a rendezvények lehetőséget adnak arra, hogy újra megvizsgálják Freud és Jung kapcsolatának a történetét és a köztük lévő nézeteltéréseket, illetve azt, hogy mennyire elkerülhetetlen volt a kapcsolatuk felbomlása, tekintve erős és független identitásukat, és mennyire sajnálatos, hogy két ilyen fontos gondolkodási irányzat ennyire különálló maradt egymástól.  

„Száz év telt el a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság megalapítása óta. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Jung volt az első elnöke, és egy időben Ferenczi Sándor javasolta, hogy Jung legyen az élethossziglani elnök. Freud és Jung kapcsolatának felbomlása után azonban már csak az egyik vagy a másik iskola híveinek kellett lenni, és gyakorlatilag nem történt semmiféle eszmecsere egymással. Ez egy válás volt, melyben az egyiknek a másik ellen kellett állást foglalnia" (Thomas Kirsch) 

A pszichoanalízis története szorosan összefügg Freud és Jung kapcsolatával. Ez a kapcsolat alapvető szerepet játszott a nemzetközi pszichoanalízis korai éveinek alakításában, egy olyan időszakban, amikor annak kétségbeesetten szüksége volt a támogatásra. A közös kezdetek mellett azonban a szakításnak is vitathatatlan nyomai vannak. Freud és Jung szétválása a mai napig hatással van a két iskola közötti kapcsolatra. A közösen tartott konferenciákon azon dolgoznak a pszichoanalitikusok és a jungi analitikusok, hogy képesek legyenek kialakítani egy újfajta kapcsolatot, mely rugalmasabban és tisztelettudó módon viszonyul egymás munkamódszere és gondolkozásmódja iránt.