A párkapcsolatban élők közel 20 százaléka elégedetlen a kapcsolatával. A házasságkötések száma Európa-szerte csökkenő tendenciát mutat, miközben egyre csak nő a válások aránya. A stabil, örömteli párkapcsolatok jelentős mértékben hozzájárulnak a felek mentális és fizikai egészségéhez, sőt, még az élettartam növekedésével is összefüggést mutatnak. Ezzel szemben a párkapcsolati elégedetlenség komoly nehézségeket okozhat, sőt, bizonyos mentális zavarokkal is együtt járhat. Mi segítheti az együtt maradást és a szenvedély megőrzését egy kapcsolatban? Hogyan kerülhetjük el a párkapcsolati kiégést? Cikkünkből kiderül.
Egy 2025-ös tanulmányban az érzelemszabályozás szerepét vizsgálták a párkapcsolati kiégésben. Az érzelemszabályozás arra a képességre utal, hogy valaki képes kontrollt gyakorolni aktuális érzelmi állapota felett. Ez magában foglalhat olyan stratégiákat, mint amikor egy megterhelő helyzetet átkeretezünk magunkban annak érdekében, hogy csökkentsük a szorongást, vagy megfékezzük haragunk eluralkodását. Emellett az érzelemszabályozásban hangsúlyos a figyelem tudatos irányítása is. Így például – a nyomasztó ingerek helyett – szándékosan az örömteli és megnyugvást jelentő tényezőkre terelhetjük fókuszunkat.
Cikkünkből kiderül:
- Mi okozza a kiégést a kapcsolatban, és hogyan előzhető meg?
- Mi az önazonosság szerepe a párkapcsolatokban?
- Miért fontos a hitelesség az érzelemszabályozás szempontjából?
A tanulmány kutatói, Kocyigit és Uzun összefüggésbe hozták a párkapcsolati kiégést az érzelemszabályozási nehézségekkel. Ez logikus, hiszen a hosszan tartó stressz gátat szabhat az érzelmek szabad kifejezésének. Márpedig ahhoz, hogy képessé váljunk felismerni és kifejezni az érzéseinket – csökkentve a stresszt és a párunkhoz kötődő feszültségeket –, nélkülözhetetlen az autenticitás, vagyis a hitelesség.
Akkor vagyunk igazán hitelesek, ha a belső állapotunk összhangban van a külső viselkedésünkkel.
Ha valami bánt bennünket a párunk viselkedésében, fontos, hogy ne rejtsük véka alá, hanem őszintén fejezzük ki. Vegyünk egy hétköznapi példát! Képzeljük el, milyen az, amikor egy hosszú munkanap után mi vásároltunk be, és még a vacsorát is egyedül készítettük el. Amikor a közös vacsorát követően a párunk nem ajánlja fel a koszos edények elmosogatását, ez rosszuleshet nekünk. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mi és az érzéseink nem fontosak számára. Egy ilyen helyzet kezelésének önazonos módja saját érzelmeink felismerése (pl. szomorúság, magárahagyottság, düh), és ezek erőszakmentes, békés kommunikálása a párunk felé. Második lépésként megfogalmazhatjuk azt is, hogy mire van szükségünk tőle.
Ezzel szemben a nem önazonos út, ha fogunkat összeszorítva még a mosogatást is magunkra vállaljuk, majd az egyre növekvő belső feszültségünket addig tartjuk magunkban, amíg egyszer csak ömlesztve rázúdítjuk partnerünkre.
A kutatók 602 házas embert vizsgálva azt találták, hogy ha valaki nehezen kezeli az érzelmeit, az növelheti a párkapcsolati kiégés kockázatát – de ez nem mindenkinél egyformán igaz. A kutatás szerint számít például, hogy a pár tagjai mennyire őszinték és hitelesek a kapcsolatban, illetve van-e gyermekük: ezek a tényezők együtt befolyásolják, hogy az érzelemszabályozási nehézségek mennyire vezetnek kiégéshez.
Mi az a párkapcsolati kiégés?
A kiégés egy fizikai, érzelmi és mentális kimerültséggel járó állapot, amit a valóság és az elvárások között tartósan feszülő ellentét okoz. Párkapcsolatban a kiégés idővel fokozatosan lép fel, válaszul a pár életének kihívásaira és az észszerűtlen elvárásokra. Gyakran annak hatására kerül előtérbe, hogy az egyik fél túlságosan is elfoglalt a karrierépítéssel, és kevesebb lehetőség adódik az együtt töltött időre. A párkapcsolati kiégés során a pár tagjai csüggedést, közömbösséget, valamint fokozott negativitást tapasztalhatnak. Felerősödhet az egymással szemben érzett frusztráció és harag, ami gátat szabhat az együttérzésnek és az érzelmek önazonos kifejezésének.
Sokszor a kiégés testi tüneteket ölthet, és ilyenkor az érintettek krónikus fejfájást, hasi panaszokat tapasztalhatnak. Nem ritka az sem, hogy az elégedettséget és boldogságot, amit egyre kevésbé élhetnek meg a kapcsolaton belül, valamilyen külső forrásból pótolják (pl. túlevés, alkoholfogyasztás, szeretői kapcsolat). Így a kapcsolati problémák elől való menekülés végső soron újabb problémák kialakulásához vezethet.
Mit tehetünk, hogy elkerüljük a párkapcsolati kiégést?
Mivel az érzelmek nagy hatással vannak a párkapcsolati dinamikára, azok a párok, akik együttműködve tudják szabályozni és kezelni érzelmeiket, javíthatják kapcsolatuk minőségét, és csökkenthetik a kiégés kockázatát is.
Kocyigit és Uzun szerint a hitelesség a kulcs a párkapcsolati harmónia, a bizalom és az önfeltárás felé vezető úton. Ha képesek vagyunk hitelesek maradni, könnyebben fejezzük ki érzelmeinket a párunknak. Ez lehetővé teszi, hogy ők is hatékony érzelemszabályozási módszereket alkalmazzanak. Mindemellett, ha hitelesen fejezzük ki az érzelmeinket, akkor kisebb valószínűséggel tartjuk magunkban a frusztrációt, és kevésbé folyamodunk bántó viselkedéshez – mindez segít elkerülni a kapcsolaton sebet ejtő, kiégéshez vezető helyzeteket.
Végül ugyancsak hitelességre van szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük a párkapcsolatunkban a szenvedélyt. Fontos, hogy egy olyan légkört teremtsünk, amely fenntartja az egymás iránti bizalmat, tiszteletet, és támogatja az önazonosságot.
A hitelesség és a pozitív érzelemszabályozás a kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolat titka.
Emotion regulation. (2025, January 31). Psychology Today. https://www.psychologytoday.com/us/basics/emotion-regulation
Kocyigit, Melike, and Mehmet Uzun. 2025. “Emotion Regulation and Couple Burnout in Marriage: A Moderated Moderation Model of Authenticity, Sex of Parents and Having Children.” Current Psychology: A Journal for Diverse Perspectives on Diverse Psychological Issues, January. doi:10.1007/s12144-024-07253-1.
MDiv, W. L. P. J., PhD. (2025, March 7). Keep the spark in your marriage without getting scorched. Psychology Today. https://www.psychologytoday.com/us/blog/why-bad-looks-good/202503/how-to-avoid-marital-burnout