Míg cikksorozatunk első részében a daganat kialakulásának biológiai és pszichológiai vonatkozásaival, valamint a betegséggel való szembesülés folyamatával ismerkedhettetek meg, addig jelen cikkünkben a gyógyulás és a lelki munkában rejlő lehetőségek irányába lépünk tovább. Milyen lelki folyamatok kísérik az emlődaganattal való megküzdést? Milyen elvekre épül a pozitív pszichológia? Hogyan segíthet a daganattal való megküzdésben a pozitív pszichológia? Cikkünkből kiderül.
A diagnózis után – a betegség megélésének lélektani kihívásai
Jól ismert és bizonyított, hogy az emlődaganatos nőbetegek a betegségük kezdetekor erőteljes pszichológiai distresszt, más szóval bizonytalanságot, feszültséget, félelmet, lehangoltságot élnek át, azaz negatív érzelmek olyan komplexitását, melyet gyakran pszichológusi segítséggel is nehéz átláthatóvá tenni. A distressznek ezen megjelenését természetes válasznak tekinthetjük. Az emlődaganatos betegek körében a szorongás és a depresszió azok a pszichés zavarok, melyek a legnagyobb valószínűséggel kialakulhatnak, és amelyek esetében a pszichológiai támogatás javasolt és meghatározó segítséget jelenthet.
Egy 2010-ben végzett kutatás eredményei szerint az emlődaganat diagnózisát követő néhány hónapban a nők közel 35%-a közelíti meg a jelentős, mindennapi életvitelt akadályozó depresszív vagy szorongásos állapotot. Azonban a kutatók arra is rávilágítottak, hogy a pszichés zavarok előidézői, felerősítő tényezői elsősorban a beteg pszichoszociális jellemzőihez kapcsolódtak, mintsem a betegség vagy a kezelések tényezőihez.
Tehát megállapítható, hogy azok a pszichológiai és szociális tényezők, melyek jelen vannak a betegség „megérkezésekor” a személy életében, meghatározzák, hogy milyen lelki reakció és alkalmazkodás alakul ki a betegséggel kapcsolatban. Stabil lelki állapotról és sikeres alkalmazkodásról számolnak be azok a női betegek, akik a betegség kezdetétől fogva, a megterhelő kezelések ideje alatt nem egyedül néztek szembe a kihívással, hanem volt az életükben egy vagy több olyan kapcsolat, amely megtartó erővel bírt és erőforrást jelentett a számukra.
A daganatos betegséggel való megküzdés minden ember életében megkívánja, hogy feltérképezésre kerüljenek a saját életében meglévő pszichológiai erőforrások.
Beszélhetünk olyan erőforrásokról, melyek mindenki esetében segítséget jelenthetnek, mint például az előbb említett társas támogatás, azonban minden ember életében jelen vannak olyan egyedi, önállóan átélt tapasztalatok, élmények, melyekből erőt merítve sikeresen szembe tud nézni betegségével.
A kommunikáció gyógyító ereje
Emlődaganatos betegek körében a kommunikáció módjának tanulmányozása lényeges, mivel számos tanulmány szerint, a daganathoz történő sikeres alkalmazkodás kapcsolatban áll a betegek társas interakcióival. A betegek és a hozzátartozóik közötti kommunikációra gyakran jellemző a daganat különböző aspektusainak elkerülése, mint egyfajta védekező viselkedés a konfliktusok elkerülése és az aggodalmak elrejtése céljából, mely attitűd összefüggésben áll a daganatos nők által átélt stressz mértékével.
Kicken és Caughin kutatásukban a kommunikáció során az emlődaganat témájának kerülését vizsgálták, arra a teóriára alapozva, mely szerint a témakerülés befolyásolja a mentális egészséget azáltal, hogy akadályozza az egyén megfelelő megküzdését. A kutatók vizsgálatukat emlődaganattal frissen diagnosztizált betegek körében végezték, és arra helyezték a hangsúlyt, hogy vajon a betegek körében milyen megküzdési módokhoz társul a témakerülés, illetve ez hogyan hat a depresszió és a szorongás alakulására. Eredményeik szerint azok a nők, akikre jellemző a betegségük témájának kerülése, hajlamosabbak a depresszió és a szorongás átélésére. Továbbá a kutatók három megküzdési mód jelentős befolyásoló szerepét mutatták ki a témakerülés és a mentális egészség kapcsolatában, melyek az érzelmi támogatás, az elfogadás és az önhibáztatás.
A tényezők közötti kapcsolat minőségét és irányát tekintve
az erőteljesebb témakerülés előrejelezte az érzelmi támogatás mellőzését, a betegség gyengébb elfogadását és a magasabb szintű önhibáztatást, ezek a megküzdési módok pedig fokozhatják a depresszió kialakulásának valószínűségét.
A szorongás vizsgálata során a kutatók azt találták, hogy jelenléte felerősödhet az esetben, mikor a betegek mellőzik életükben az érzelmi támogatást és hibásnak érzik önmagukat betegségük kialakulásáért, melynek következtében szintén hajlamosak betegségük témájának kerülésére.
A szerzők eredményeik konklúziójaként megállapították, hogy bizonyos megküzdési módok alkalmazásától függ, hogy a betegség témájának kerülése milyen módon befolyásolja a betegek lelki egészségét, nem állapítható meg a fokozott stressz és a témakerülés közvetlen kapcsolata. Az önhibáztatás bizonyult a legjelentősebb tényezőnek, mely alapján a szerzők arra következtettek, hogy azok a betegek, akik a kommunikáció kerüléséről számoltak be, hajlamosak önmagukat hibáztatni a daganat kialakulásában, mely hajlam kapcsolatban áll a magasabb szintű depresszióval és szorongással, ezáltal a betegséghez történő sikertelen alkalmazkodással is.
A pszichológiai intervencióban rejlő lehetőségek
A pszichológiai intervenció fogalma a pszichoterápiás technikák és a pszichológiai konzultációs és tanácsadási technikák széles körét magában foglalja. Az emlődaganatos betegekre fókuszáló intervenciók klinikai alkalmazásának szakirodalmát tekintve a kognitív viselkedésterápia alapú módszerek bizonyultak a legelterjedtebbeknek. Azonban az utóbbi évtizedben az alkalmazott klinikai intervenciók területén egy váltás szemtanúi lehetünk a kognitív viselkedésterápia irányzatai felől a pozitív pszichológiai elveken alapuló terápiák irányába.
Az emlődaganattal diagnosztizált betegek esetében a pszichológiai segítségnyújtás több időpontban, a betegség különböző szakaszaiban is beiktatható, és minden eddigi bizonyíték arra enged következtetni, hogy nagyon szükséges és eredményes is. A klinikai gyakorlatban dolgozó szakemberek és ezen területen végzett kutatások eredményei szerint az emlődaganatos betegek igénye megnő a kommunikációra, az érzéseik, gondolataik megosztására, melyben egy szakember nagy segítséget jelent. Sokszor nagy könnyedség a betegek számára, hogy amíg beszélget egy szakemberrel, addig nincs egyedül nehézségeivel, érzéseivel. A betegség bármely szakaszában (a diagnózissal való szembesüléskor, a kezelések időszakában, a műtét előtt vagy után) a betegek fokozott feszültségről számolnak be. Ebben a feszültséggel telt állapotban nehéz meglátni és rátalálni azokra a tényezőkre a betegek saját életében, melyek erőt adhatnak a megpróbáltatásokkal teli időszakban és segítséget jelenthetnek a gyógyulásban. Egy szakember ekkor a betegek segítségére tud lenni abban, hogy a fokozott érzelmi állapoton felülkerekedve felismerjék saját erőforrásaikat és képesek legyenek hatékonyan megbirkózni betegségükkel.
A pozitív pszichológiai intervenció hatásai
Az elmúlt évtizedben a pozitív pszichológia kiszélesítette a pszichológia tudományának látóterét a személyiség még pozitívabb megközelítése felé. A pozitív pszichológia szoros kapcsolatban áll a humanisztikus pszichológiával, melyet Seligman definíciója is alátámaszt.
Seligman úgy határozta meg a pozitív pszichológiát, mint az ember pozitív oldalának tanulmányozását, amely a személyiséget erősségei, erényei és az azokban rejlő fejlődési lehetőség felől közelíti meg,
hangsúlyt fektetve az optimális funkcionálásra és a jóllétre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezen irányzat teljesen figyelmen kívül hagyná egy probléma, betegség vagy trauma negatív oldalát. A pozitív pszichológiai megközelítés két cél elérésére törekszik: felülkerekedni és átformálni a negatívumokat és felerősíteni a pozitívumokat az értelem és jelentésteliség előmozdítása által, a mentális betegségek elkerülése és a jóllét megteremtése érdekében.
Ezen elméletre alapozva, a pozitív pszichológiai intervenciók a hangsúlyt egy kiegyensúlyozottabb megközelítésre fektetik,
melyben kihangsúlyozzák a negatívumokban (mint pl. a distressz állapotában és a betegségekben) rejlő pozitív potenciált, és ezekre a negatívumokra olyan kiindulási pontként tekintenek, mely a kezdetét jelenti a teljesítmény fejlődésének és az egészség megvalósulásának.
Az intervenciók célja a pozitív válaszok elősegítése, előmozdítása azokban a személyekben, akikben megvan a fejlődésre való potenciál. Ennek függvényében pozitív pszichológiai intervenciónak tekintjük azokat, melyeknek célja felébreszteni, megerősíteni a pozitív érzelmeket, gondolatokat, viselkedéseket, kiegészítve mindezt a jóllét és a személyes erősségek támogatásával. Ezen terápiás formák közé soroljuk többek között a jóllét terápiát, életminőség terápiát, remény terápiát, pozitív pszichoterápiát, erőforrás-központú terápiát.
Lee és munkatársai kutatásuk során az értelemfókuszú terápia (meaning-making therapy) hatását vizsgálták emlődaganattal diagnosztizált nők körében, a diagnózist követő hatodik hónapban elindítva az intervenciós folyamatot. Az intervenció négy, egyéni alkalomból állt. Az „életút” (lifeline) gyakorlatot alkalmazták, amely segítette a betegek számára a daganat átélésének felülvizsgálatát és élettörténetükbe való beillesztését, miközben átgondolhatták, újraértékelhették életük többi eseményének jelentőségét is.
Az intervenció hatására a vizsgálati személyek fejlődést értek el az optimizmusban, önbecsülésben és az énhatékonyság területén.
Cerezo és kutatócsoportja tanulmányukban a pozitív pszichológiai megközelítésre alapuló, csoportos pszichológiai intervenció hatását vizsgálták daganatos betegek csoportjában. A csoport 14 alkalommal vett részt az intervencióban.. Az intervenció fő fókuszában a pozitív pszichológiai megküzdési stratégiák átadása, továbbá a pszichológiai erőforrások megerősítése állt. Az intervenció struktúráját tekintve, az első három ülés az önismeret fejlesztéséről szólt, a következő hét ülés a pozitív pszichológiai készségek erősítésére helyezte a hangsúlyt. Az utolsó négy ülés célja az optimizmus és a pszichológiai alkalmazkodási képességek, „rugalmasság” fejlesztése volt. A lelki munka lezárását követően a csoport minden tagja egészségesebb, optimálisabb pszichológiai jóllétről számolt be, mint a kezdetekkor, és ugyanezt állapították meg a résztvevők önbecsülésükről, optimizmusukról és alkalmazkodási képességeikről is.
A tanulmány eredményei alapján arra következtethetünk, hogy a pozitív pszichológiai szemléletű csoportos intervenciók alkalmazása jótékony hatást gyakorolhat az emlődaganatos betegek mentális egészségére. A szerzők továbbá megállapították, hogy a csoportos intervenciók abban az esetben bizonyulnak a leghatékonyabbnak, mikor olyan pszichológiai kihívásokkal kell foglalkozni, melyek az emlődaganat által alakulnak ki, és hatékonyságuk leginkább a distressz csökkentésében és a megküzdési készségben fejlesztésében mutatkozik meg.
Felhasznált szakirodalom:
Burgess, C., Cornelius, V., Love, S., Graham, J., Richards, M., & Ramirez, A. (2005). Depression and anxiety in women with early breast cancer: five year observational cohort study. BMJ, 330(7493), 702.
Casellas-Grau, A., Font, A., & Vives, J. (2014). Positive psychology interventions in breast cancer. A systematic review: Positive interventions in breast cancer. Psycho-Oncology, 23(1), 9–19.
Donovan-Kicken, E., & Caughlin, J. P. (2011). Breast cancer patients’ topic avoidance and psychological distress: The mediating role of coping. Journal of Health Psychology, 16(4), 596–606.
Hopwood, P., Sumo, G., Mills, J., Haviland, J., & Bliss, J. M. (2010). The course of anxiety and depression over 5 years of follow-up and risk factors in women with early breast cancer: Results from the UK Standardisation of Radiotherapy Trials (START). The Breast, 19(2), 84–91.
Jassim, G. A., Whitford, D. L., Hickey, A., & Carter, B. (2015). Psychological interventions for women with non-metastatic breast cancer. Cochrane Database of Systematic Reviews.
Lee Duckworth, A., Steen, T. A., & Seligman, M. E. P. (2005). Positive Psychology in Clinical Practice. Annual Review of Clinical Psychology, 1(1), 629–651.
Seligman, M. E. P., Steen, T. A., Park, N., & Peterson, C. (2005). Positive Psychology Progress: Empirical Validation of Interventions. American Psychologist, 60(5), 410–421.
Van Esch, L., Roukema, J. A., Ernst, M. F., Nieuwenhuijzen, G. A. P., & De Vries, J. (2012). Combined anxiety and depressive symptoms before diagnosis of breast cancer. Journal of Affective Disorders, 136(3), 895–901.
