Sokan küzdünk olyan nehézségekkel, amiken hozzáállásunkkal vagy határozott cselekvési motivációval változtathatnánk. Vegyük például a dohányzást! Mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy egészségkárosító magatartás. Sokan próbálják is letenni a cigarettát, ugyanakkor előfordul az is, hogy káros szenvedélyén nem akar változtatni az illető. Mi állhat ennek hátterében? Hogyan léphetünk ki rossz szokásaink rabságából? Cikkünkből kiderül!
Régóta foglalkoztatta a kutatókat a kérdés, mi állhat annak a hátterében, hogy egy személy mikor és hogyan hajlandó változtatni a viselkedésén. Válaszul Prochaska és DiClemente (1982) megalkotta a viselkedésváltozás transzteoretikus modelljét. Ez az integratív, folyamatorientált modell többek között azért alkalmazható sikeresen a viselkedésváltozás megértésére, mert mindenkire érvényes. Fő komponense
a motiváció, ami a változásra való hajlandóság, készenlét állapota.
Helyzetről helyzetre változik, tehát nem egy állandó személyiségvonás, hanem egy állapot, amire képes az ember hatni. Elképzelésüket hat egymásra épülő, de átjárható szakaszban írták le.
- Töprengés előtti szakasz
Az első szakaszra jellemző, hogy a személy ilyenkor még nem ismeri fel, hogy bármi probléma lenne. Így tagadja a magatartásváltozás szükségességét is. Gyakran magyarázkodik, ürügyeket gyárt, ezzel elhárítva a felelősségvállalás terhét. Ebben a szakaszban úgy érezhetjük, hogy a személy az előrelátható jövőben nem áll készen a viselkedése megváltoztatására.
- Töprengés
A második szakaszba érve már kezdi sejteni, érezni, hogy valami nincs rendjén. Jellemzően ilyenkor már felismeri a problémát és gondolkodik is róla. Azonban még halogatja az aktív cselekvést. Erre a szakaszra alapvetően jellemző az ambivalencia a változtatásra irányuló vágy és a még élő belső ellenállás között.
- Előkészület
Az előkészület szakaszába érve a személy eljut arra a pontra, hogy úgy gondolja: a változás szükséges, lehetséges és számára előnyös. A folyamat eredményeként átértékelődik a személy önmagához és a problémához való viszonya. Megjelenik a hit, ami fokozza az énerő és énhatékonyság érzését is a személyben. Ugyanakkor e szakaszhoz érve fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a visszaesések lehetőségére. Mivel a viselkedésváltozás egy körfolyamat, figyelnünk kell a visszaesések megakadályozására. Továbbá érdemes tudatosítani, hogy ez a változás egy nagyon gyakori és természetes velejárója.
A viselkedésünk megváltoztatásához időre, kitartásra és türelemre van szükség, de bátorságunkért cserébe egy hosszútávon előnyösebb életformát alakíthatunk ki. - Cselekvés
Mindezek után elérünk a cselekvést jelentő szakaszba. A személy aktívan tesz viselkedése megváltoztatásáért, de ekkor még hat hónapnál kevesebb ideje áll fenn ez a változás. Fontos, hogy a személy környezete észlelje a változást és arra figyelemmel legyen. A legkifizetődőbb az, ha jutalmazzuk is a változást. Ezzel elősegíthetjük a további aktív cselekvést, és egyúttal erősíthetjük a következő szakasz feladatát is, a fenntartást.
- Fenntartás
Az utolsó előtti szakaszban már többszörösen összetett a cél. Egyrészt a visszaesések megelőzése, másrészt pedig a már megszilárdult és tartósnak mondható életmódváltozás támogatása. A már hat hónapnál régebben fennálló változásnak köszönhetően a személy jelentős önbizalom-növekedést élhet meg, ami tovább erősíti az új, egészségesebb életforma fenntartását.
- Befejezés
Végül a befejezés szakaszába érve elmondható, hogy lezajlott a viselkedésváltozás. A korábbi problémaviselkedést – függetlenül a személy bármilyen hangulati állapotától – már nem kívánatosnak éli meg. A kezdetekben még instabil önkontroll funkciók stabilizálódtak és megtartottak. Így a személy ténylegesen azt éli meg, hogy az ő kezében van saját élete irányítása, már semminek sem a „rabja”.
A változás egy hosszú folyamat,
melyhez rögös út vezet. Az elsődleges cél a motivált viselkedésváltozás elérése. Mindezt nemcsak az ember személyiségjellemzői, hanem a környezeti tényezők és a szociális támogatottság is befolyásolja. A fentiek segítségével tisztábban láthatjuk az egyes stádiumok alakulását, ami hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy képesek legyünk empatizálni a nehézséggel küzdőkkel.
•••
Felhasznált irodalom: Prochaska, J. O., & DiClemente, C. C. (1982). Transtheoretical therapy: Toward a more integrative model of change. Psychotherapy: theory, research & practice, 19(3), 276.
