Hogyan tudunk megszabadulni a zavaró gondolatainktól?

Mindannyiunknak vannak időnként kéretlen, zavaró gondolatai, amiktől nehéz megszabadulnunk. Egy kutatásban most először vizsgálták, hogy ezek hogy jelennek meg az agyban, és miként tudunk kikerülni a hatásuk alól. 

Marie Banich és munkatársai Coloradóban és Texasban agyi képalkotó eljárásokkal vizsgálták, mi történik, amikor próbálunk megszabadulni egy gondolattól. Mint kiderült, a kulcs a munkamemória: ez az, amit az aktuális mentális műveletek elvégzésére, így a figyelemre, gondolkodásra is használunk. Rövidtávon, néhány másodpercig vagy percig tárolja az információkat, például amikor meg akarunk jegyezni egy telefonszámot, ameddig leírjuk.

A munkamemóriánk egyszerre limitált dolgot tud tárolni, nincs végtelen kapacitása, ezért a különböző bekerülő dolgok kiszorítják egymást. Gondoljunk arra, amikor próbálunk fejben tartani egy számsort, de valaki elkezd hozzánk beszélni, és ha figyelünk rá, elfelejtjük, hol tartottunk. Ez fordítva is igaz:

ha valamire koncentrálni akarunk, képesnek kell lennünk rá, hogy kiszorítsunk más, zavaró dolgokat, amik elvonják a figyelmünket.

Banich idegtudományi professzor és pszichológus meg akarta érteni, hogy működik ez: hogy teremtünk teret az új információknak a munkamemóriánkban. Kollégáival azt akarták megnézni fMRI és gépi tanulás segítségével, mikor hagyják abba az emberek a gondolkodást valamin, és térnek át egy másik dologra.

A csapat azzal kezdte, hogy képeket mutatott a résztvevőknek, és megkérte őket, hogy gondoljanak ezekre. Így minden kép egyedi lenyomatát meg tudták nézni az agyi aktivitás mintázatában. Ezután pedig azt is látták, amikor a résztvevők nem gondoltak többet arra a képre, mert megszűnt a hozzá kapcsolódó agyi tevékenység. Ezzel először tudták nyomon követni egy gondolat eltűnését.

Három különböző módszert teszteltek a gondolatok megszüntetésére: az elnyomást, a kicserélést, és a kitisztítást.

Ezek közül a kicserélés működött a leggyorsabban: amikor arra kérték a résztvevőket, hogy egy adott kép helyett gondoljanak egy másik képre, azt könnyen és gyorsan meg tudták tenni, kiszorítva ezzel az eredetit a munkamemóriából. Amikor az volt a feladat, hogy tisztítsák ki az elméjüket, akkor is elhalványult a kép, de kicsit lassabban.

Ami a legkevésbé működött, az az elnyomás: ez pont az ellenkező hatást váltja ki, mert ahhoz, hogy el tudjunk nyomni egy gondolatot, először jobban rá kell koncentrálnunk. Amikor megkérték a résztvevőket, hogy nyomják el a képet, sokkal tovább tartott, hogy ez sikerüljön. Azonban, mint kiderült, az új képek megjegyzése szempontjából mégis ez volt a leghatékonyabb.

Amikor két teljesen különböző képet mutattak egymást után (pl. egy politikus képe, majd egy alma), akkor egyik esetben sem volt gond a váltással. Azonban amikor egymást után két hasonló képet (pl. két politikus képét) kellett elraktározni a memóriában, a kicserélés és kitisztítás után még ott voltak az előző kép emléknyomai az agyban, az elnyomásnál viszont nem. Az első két esetben tehát az agy kevésbé tárolja új információként a hasonlót, hanem az előző emléknyomhoz köti a hasonlóságok mentén.

Mi történik, ha érzelmek is vannak?

Fontos különbség, hogy itt érzelmi töltettől mentes tanulásról van szó, és az eredmények nem általánosíthatók arra, amikor az érzelmeinket vagy erős érzelmeket kiváltó gondolatainkat próbáljuk elnyomni. A kutatásban pusztán a munkamemória működését és a tanulást vizsgálták, de tervezik folytatni, belevéve az érzelmi hatásokat is. Ez utóbbi áll inkább a pszichológiai érdeklődés középpontjában, hiszen a visszatérő, negatív gondolataink ritkán mentesek az érzelmektől. A különböző irányzatok véleménye megoszlik arról, hogy ebben az esetben mi a hatásos, és nem is biztos, hogy lehet majd egy módszert minden helyzetre a legjobbnak tekinteni, ahogy a tanulás szempontjából is meglehet a helye a különböző stratégiáknak.

Alapvetően két kezelési módot használ a leggyakrabban a pszichológia. Az egyik a kognitív terápia, ami inkább kicserélés alapú, szakmai nevén ezt átkeretezésnek hívják (tudatosítsuk a negatív irracionális gondolatot, és cseréljük ki egy racionális, pozitívabb gondolatra). A másik, újabb irányzat az elfogadás és elköteleződés terápia (ACT), ami viszont azt mondja, hogy egyik sem működik, pont azért, ami a kutatásból is látszott, hogy minél jobban próbálunk elnyomni egy gondolatot, annál többet foglalkozunk vele, és ezáltal jobban bevésődik.

Helyette hagyjuk a gondolatokat megjelenni, és erőfeszítés nélkül megszűnni, mert az agyi aktivitás magától nem marad fent hosszú ideig, ha nem irányítjuk rá a figyelmünket.

Ez a technika tehát azt tanítja, hogyan tudjuk magunkat eltávolítani a gondolatainktól, anélkül, hogy megpróbálnánk megszüntetni vagy elnyomni őket, és így is teremthetünk több teret a figyelmünknek a munkamemóriánkban.

Az mindenesetre biztos, a munkamemóriánknak nagy szerepe van abban, mire irányul a figyelmünk, és hogy ezt tudatosan is tudjuk irányítani, ám az is valószínű, hogy sokkal nehezebben, ha érzelmileg töltött gondolatokról van szó, mert ezek mélyebben beágyazottak az agyi működésünkben, és a hosszútávú memóriával is összeköttetésben állnak.