Tombol a nyár és kis hazánkban nem szűkölködhetünk magas színvonalú zenei fesztiválokban. Vajon milyen hatással vannak ránk a fesztiválok, és milyen pozitív hozadékai vannak, ha részt veszünk ezeken az eseményeken? Mely készségeink fejlődhetnek? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre kaphattok választ.

Az emberek különböző okokból vesznek részt zenei fesztiválokon. Amellett, hogy világhírű előadókat, együtteseket hallgathatunk meg, nagy szerepet játszik a közösségi érzés megélése is, illetve az, hogy végre kiszakadhatunk a hétköznapokból és magunk mögött hagyhatjuk a problémáinkat.

A zene pozitívan hat a jóllétünkre

A legtöbb kutatás megerősíti, hogy a zene felemel minket, ha szomorúak vagyunk, emellett segít a koncentrálásban és a relaxálásban is. Amikor zenét hallgatunk, megváltozik a hangulatunk és az agyunkban is változás zajlik le. Croom (2011) kutatásában bebizonyította, hogy a zene hatására bekövetkező intenzív érzelmi állapot dopamin hormon felszabadulásával jár. A dopamin elégedettségérzéssel jár, nem véletlen, hogy boldogsághormonként is emlegetik. Kwok (2018) kutatása alapján a serdülők aktív zenehallgatás hatására remény érzését és magasabb szubjektív boldogságot tapasztaltak meg. Emellett a zene jelentősen csökkentette a szorongásukat is.

A tudósok szerint a zenehallgatásnak nincs biológiai oka, de annyi bizonyos, hogy már az őseink is rengeteget foglalkoztak a zenével, különböző hangszerek elkészítésével, így egyértelmű, hogy az embernek igénye van rá.

A zene összehoz minket és megemeli a boldogságszintünket.

Ráadásul nem is lehet túlzásba vinni!

 „Kik hasonlítanak egymásra találnak...”

A fesztiválok egyik nagy vonzereje maga a közösséghez való tartozás megélése. Az emberek azt érzik, hogy tartoznak valahova, az egymáshoz való kapcsolódás és a szocializáció pedig alapvető igényünk. A fesztiválokon és a koncerteken hasonló gondolkodású emberek gyűlnek össze, amely nagyszerű alkalmat biztosít az ismerkedésre és a kapcsolatépítésre. Az élmények intenzitása és az euforikus hangulat nagyban annak köszönhető, hogy a fesztiválok közösségi élmények: együtt mozdulunk a zene ritmusára, úgy érezzük, egy nagyobb egész részei vagyunk. Az előadó és a közönség között sajátos kapcsolat alakul ki, melyben a tükörneuronoknak fontos szerepe van (a jelenségről itt olvashattok bővebben).

Az élmények intenzitása és az euforikus hangulat nagyban annak köszönhető, hogy a fesztiválok közösségi élmények: együtt mozdulunk a zene ritmusára.

Vonzalmunk az újdonságok iránt

Yolal és munkatársai (2009) a fesztiválok népszerűségének okait kutatták, és azt találták, hogy a legtöbb ember az együttlétet, az izgalmat, az esemény újdonságát és a szocializációt emelte ki. A fesztiválok a zenei élmény mellett számos izgalmas lehetőséget nyújtanak: kipróbálhatunk extrém sportokat, megismerhetünk más kultúrákat, új ismertségeket köthetünk és így tovább. Még ha évről-évre ugyanazon fesztiválon veszünk is részt, soha nem lesz a megélt élmény kétszer ugyanaz. Az újdonságok megélése pedig szintén boldogsághormont, dopamint szabadít fel agyunkban.

A fesztiválok egy másik világba repítenek minket

Már a várva várt esemény előtt akár hónapokkal átélhetjük a várakozás és a készülődés izgalmát.

A fesztiválok kiszakítanak minket a hétköznapokból, ezáltal teljesen más világba csöppenünk, ahol megváltozik az időérzékelésünk, sokkal kevesebb szabálynak és korlátnak kell megfelelnünk.

Az embert alapvetően örömelv vezérli, szeretne minél boldogabb és elégedettebb lenni, ehhez pedig a fesztiválok remek lehetőséget biztosítanak.

Nem csak bulizunk, szociális készségeink is fejlődnek

Azok, akik fesztiválokon vesznek részt, önállóbbak, talpraesettebbek lesznek és szociális készségeik is fejlődnek. A koncertek hangulata és az alkohol oldja a gátlásokat, így könnyebbé válik a kapcsolatfelvétel azok számára is, akik a mindennapokban kissé visszahúzódóbbak. A felszabadultság és a boldogság nyitottabbá tesz minket, és ha boldogok vagyunk, nő az önbizalmunk is, illetve másokat is sokkal pozitívabb fényben látunk. Megfigyelhető, hogy a fesztiválozó emberek elfogadóbbak lesznek más kultúrákkal szemben, és segítőkészebbek egymással szemben is.

Emellett a zene és a fesztiválhangulat oldja a feszültséget és stresszcsökkentő hatással is bír. Nyáron igyekszünk kikapcsolódni és magunk mögött hagyni a rutinszerű hétköznapi teendőket.

A vonzó programok és a kellemes időjárás a szabadság illúzióját kelti bennünk.

Az emberek nagy része nyáron gyűjti a legtöbb meghatározó élményét, mivel ilyenkor mozdulunk ki a legtöbbet és ilyenkor érezzük magunkat a legszabadabbnak.

A fesztiváloknak számos fiatal szerint része a személyes növekedés és az önismeret fejlesztése is. A legtöbb rendezvényen pszichológiai tanácsadást is igénybe lehet venni, illetve önismereti teszteket lehet kitölteni, esetlegesen workshopokon is van lehetőség részt venni.

A zenei fesztiválok időt és teret hagynak a felfedezéshez, szabadságot adnak, és ezért is vágyunk rájuk ennyire.

Láthatjuk tehát, hogy a fesztiváloknak számos pozitív hatása van, és az alapvető céljuk, hogy feltöltődjünk és maradandó élményeket szerezzünk. Azonban azt is fontos kiemelni, hogy ismernünk kell a saját határainkat! Ezek az események rengeteg programot és lehetőséget kínálnak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, ám ne feledjük, hogy veszélyektől sem mentesek.

Felelősségteljes fesztiválozást kívánunk!

 

Felhasznált irodalom: Chapin, H., Jantzen, K. J., Kelso, J. A., Steinberg, F., & Large, E. W. (2010). Dynamic emotional and neural responses to music depend on performance expression and listener experience. Plos One, 5(12), e13812. DOI: 10.1371/journal.pone.0013812 Croom, A.M. (2011). Music, neuroscience, and the psychology of well-being. Frontiers in Psychology, 2, 393. Kwok, S.Y. C. L. (2018, May 27). Integrating positive psychology and elements of music therapy to alleviate adolescent anxiety. Research on Social Work Practice. p. 1-14. Shoda, H., Adachi, M., & Umeda, T. (2016 April 22). How live performance moves the human heart. Plos One. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0154322 Yolal, M. Cetinel, F., & Uysal, M. (2009, November 18). An examination of festival motivation and perceived benefits relationship: Eskisehir International Festival. Journal of Convention & Event Tourism, 10(4), p. 276-291. https://positivepsychology.com/power-of-engagement-at-music-festivals/