Mi a baj velem? Mindenki más boldog körülöttem. Csak én nem tudok felnőni a feladathoz? Mégis mit rontok el? Sokunkat gyötörnek ehhez hasonló gondolatok. A legnagyobb gond ezzel az, hogy nem mondjuk el másnak. Megtartjuk magunknak a rosszkedvünket. Elkendőzzük, mintha valamiféle szégyellni való dolog lenne. Felmerül a kérdés azonban: mégis miért lenne abnormális az, ha valaki letört? Miért kellene megjátszanunk magunkat, s mosolygó álarcot öltenünk, ha egyszer épp nincs jókedvünk?
Gyakran halljuk, milyen frusztráló, hogy a magazinok címlapján csak vékony nők pózolnak. Azonban nem ez az egyetlen dolog, ami közös a „borítólányokban”. Mind képesek ugyanis sugárzó, élettel teli arccal mosolyogni a kamerába. Ezeket a magazinokat látva az emberek nemcsak azon gondolkoznak el, hogy miért nem lehet nekik is XS-es a méretük, hanem azon is, hogy ők miért nem érzik úgy, hogy életünk legjobb napja vár rájuk.
Lehet divat a boldogság?
Bal lábbal keltem fel. Rosszul aludtam éjszaka. Félek, hogy mi fog ma történni a munkahelyemmel, s még a párommal is csúnyán összevesztem az este. Azonban ott motoszkál bennem, hogy mindezt nem mutathatom meg a világnak. Felveszem tehát a legszebb mosolyomat, s kedvesen elcsacsogok mindenkivel, miközben a világom apró darabokra hullik. Akkor veszem csak elő a negatív gondolatokat, ha hazaértem, s nem lát senki. Ismerős? Itt egy hír: nem vagy vele egyedül. Muszáj kimondanunk:
nem lehet mindigboldognak lenni.
Van, hogy félresikerülnek a dolgok. Vagy túlvállaljuk magunkat és frusztráltak vagyunk a tengernyi feladattól. Van, hogy megbántanak bennünket, s nem lehet leplezni a sebeinket.
Houston, baj van!
Azzal, ha műanyag bábu módjára mindig ugyanazzal a ragyogó arckifejezéssel lépünk ki az utcára, azt mutatva másoknak, hogy minden rendben, két baj is van.
Egyrészt azok, akik látnak minket, saját magukban kezdik el keresni a hibákat, s nem értik ők mit rontanak el. Másrészt, ami még fontosabb: hazudunk saját magunknak. S itt nem arról van szó, hogy ha összevesztünk előző este a férjünkkel azon, mi legyen a vacsora, másnap az egész munkahelynek azt kell látnia rajtunk, hogy valami nincs rendben. Természetesen meg kell válogatnunk érzelmeink kimutatásának helyét és idejét. Ám nem szabad megtartanunk őket magunknak, mivel annak számos negatív következménye lehet ránk nézve, s könnyen vezethet pszichés problémákhoz, például depresszióhoz.
Thomas Jefferson, az USA harmadik elnöke az vallotta: „minden embernek megvan a saját elidegeníthetetlen joga az élethez, a szabadsághoz, a boldogsághoz”. S mi a helyzet a boldogtalansággal?
A digitális világ remek segítőtársunk abban, hogy még nagyobb legyen az általunk észlelt kontraszt. Ahogy görgetjük az üzenőfalunkat láthatjuk: más a barátaival szórakozik, az ismerős párocskák turbékolnak, a boldog családok megosztják kirándulásuk legszebb pillanatait. A kulcsszó azonban itt van:
csak a legszebb pillanatokat.
Nem gyakori ugyanis, hogy kiposztolnánk, milyen szitokszavakat használunk, amikor a gyerekeink összeverekednek egymással. Az sem jellemző, hogy egy pár azzal a címszóval osztana meg képet: „egy unalmas hétfő esténk”. Ezek a felületek ugyanis nem arra lettek kitalálva, hogy hétköznapi eseményeket osszunk meg (kivéve azt a néhány embert, aki szereti tudatni a világgal, hogy tud borsófőzeléket csinálni). Mivel nem látjuk az átlagos, unalmas napjait az ismerőseinknek, csak a filteres, megvágott „tökéletes” pillanatokat, ezek a tartalmak erősen torzítanak. Egy idealizált, fogkrémreklám mosolyos világot látunk benne, s nem azt, ami valójában az emberekkel nap mint nap történik.
Inverz pozitív pszichológia
Ha ezeket olvasva még mindig nem értjük, hogy miért nem lehetünk boldogok, el kell gondolkoznunk azon is, hogy mit is jelent a boldogság. Nem kell magasröptű filozófiai tézisekig eljutnunk, elég, ha belegondolunk abba, hogy a fogalom nem jelenti mindenki számára ugyanazt. Sőt, helyzetenként változik, hogy mi okoz nekünk örömet, s hogyan.
Lehet, hogy megtartottunk egy tökéletes prezentációt a munkahelyünkön, megdicsértek érte, ugyanakkor szomorúságot érzünk, mivel a párunk letört volt, amiért napok óta nem jutott rá időnk a készülés miatt. Ugyanaz az esemény, mégis egyaránt társul hozzá pozitív és negatív érzés.
Nem létezik tökéletes boldogság.
A pozitív helyzeteknek gyakran van árnyoldala, épp úgy, ahogy a negatív helyzeteknek is van örömteli hozadéka. Ne tengessük tehát magunkat abban a hitben, hogy az a normális, ha boldogok vagyunk. Törekedjünk arra, hogy minél több pozitív érzelmet éljünk át, s adjunk át másoknak, azonban ezek ne műviek legyenek, hanem valódiak. A látszat boldogság ugyanis épp az ellenkező hatást éri el: megtöri a lelket és átveri a nézőközönséget.
