Lehet kevés a boldogság? – A jelentésteli élet nyomában

Napjainkban egyfajta boldogságkultusz figyelhető meg. Tucatjával dőlnek az önsegítő könyvekből és életvezetési magazinokból a három, öt vagy tíz lépéses módszerek. Kényszeresen hajszoljuk az ideális munkahelyet, a tökéletes párkapcsolatot, a megfelelő méretű és kilátású ingatlant és a boldogság ígéretét. De annak ellenére, hogy az objektív életkörülmények folyamatosan javulnak, egyre többen érzik magukat egyedül, reménytelenül vagy szenvednek depresszióban. Lehet, hogy az életünk többről szól, mint pusztán a boldogság? Mi a különbség a boldog és az értékes, értelmes élet között? 

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy életünk egyetlen célja a boldogság. Miközben kultúránk a boldogság megszállottja, a csillogó-villogó pozitív idézetek között sokan szembesülnek a hétköznapokban az üresség érzésével. Szinte

jobban félünk a boldogtalanság gondolatától, mint bármi mástól.

Előbb vagy utóbb a legtöbb emberben felmerül az életével kapcsolatban: valóban ennyi lenne az egész? Ez a kétségbeesés azonban nem a boldogság hiánya, sokkal inkább az élet valódi értelmének és értékeinek hiánya. Bár a boldogságot nehéz definiálni, a témában kutató legtöbb pszichológus általában a kényelem és a nyugalom állapotaként, valamint pillanatnyi jóllétként határozza meg. A jelentésteli élet azonban ennél mélyebb. Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja szerint a valódi jelentés, a másokhoz való kapcsolódásból és az önmagunkon túlmutató szolgálatból fakad. A kutatások alapján azok az emberek, akik életüket értelmesnek élik meg, reziliensebbek, jobban teljesítenek tanulmányaikban és a munkahelyükön, sőt még tovább is élnek. Emily Esfahani Smith, a The Power of Meaning: Finding Fulfillment in a World Obsessed With Happiness című könyv szerzője a jelentésteli élet fő összetevőit szedte össze pszichológiai és idegtudományi kutatásokra, valamint a filozófiai és az irodalmi hagyományokra támaszkodva. A témában történt kutatások és írások alapján négy fő pillért határozott meg a jelentésteli élet alapjaként.

1) Valahova tartozás

Az első pillért Smith Baumeister és Leary közismert „valahova tartozás” elméletéhez köti. Az embereknek alapvető szükségletük, hogy támogató és pozitív emberi kapcsolatokat tudjanak kialakítani, fenntartani. Ezek a tartós kapcsolatok kihatnak a szubjektív jóllétünkre. Egészségesebbnek és boldogabbnak érezzük magunkat, ha tudjuk, van kire számítanunk. Pszichológiai értelemben tehát

A VALAHOVA TARTOZÁS UGYANOLYAN SZÜKSÉGLET, MINT AZ ÉHSÉG.

A jelentésteli élethez szükségünk van arra, hogy megéljük, tartozunk valahova vagy valakihez. Ez a fajta kapcsolódás olyan emberi kapcsolatokban születhet meg, ahol értékesnek tartanak minket és mi is értékesnek tartjuk a másik felet. A hétköznapokban azonban viszonyaink nagy része felszínesebb ennél. Sok csoportnál a kapcsolódás feltétele a közös ideológia vagy közös ellenségkép és nem a személy igazi énje. A valódi kapcsolódás szeretetből és az egyének közötti pillanatokból fakad és döntés kérdése. Annak ellenére, hogy az ehhez szükséges odafigyelés megterhelő, érdemes úgy döntenünk, hogy tartalmas kapcsolatokat alakítunk ki, hiszen József Attila szavaival „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”.

2) Cél

Az, hogy megtaláljuk az életünk célját korántsem egyenlő azzal, hogy találunk egy olyan munkát, ami boldoggá tesz minket. Legalábbis, ha jelentésteli életet szeretnénk élni. Smith szerint ebben az esetben a cél sokkal inkább arról szól, hogy mit adunk, mintsem arról, hogy mit akarunk. A kulcs

saját erősségeink felhasználása mások érdekében.

Természetesen sokan ezt a munkájukban találják meg. A munkánkon keresztül megélhetjük, hogy valamit létre hozunk és szükség van ránk. Ugyanakkor ez egyben azt is jelenti, hogy a munkanélküliség nemcsak gazdasági probléma, hanem egzisztenciális is. Anélkül, hogy valami hasznosat tennénk, kevésbé érezzük értelmesnek az életünket. Valójában nem fontos, hogy a munkában, a gyereknevelésben vagy az alkotásban találjuk-e meg a célunkat. A lényeg, hogy a cél ad valamit, amiért érdemes élni. Nietzsche után szabadon: annak aki létezésével kapcsolatban választ ad a „miértre”, nem lesz többé gondja a „hogyannal”.

3) Transzcendencia

A jelentésteli élet harmadik pillére Smith szerint szintén túlmutat önmagunkon, ugyanakkor egy teljesen más módon. Az írónő úgy gondolja, hogy a transzcendens állapotok, azok a ritka pillanatok az életünkben, amikor felülemelkedünk a mindennapi élet zaján, elszakadunk saját kicsinyességeinktől, és képesek leszünk a valóság magasabb szintjéhez kapcsolódni. Ugyanakkor

nem szükségszerűen vallásos élmény,

amiről beszél. Számtalan módja lehet a megtapasztalásának, Smith példának egy 2015-ös személyiségpszichológiai kutatást hoz. Az amerikai kutatásban egyetemistákkal egy percig kétszáz méteres eukaliptusz fákat nézettek. Az élmény után a résztvevők kevésbé érezték magukat énközpontúnak, bőkezűbbek voltak másokkal és segítőkészebben viselkedtek. Az ebben az értelemben vett transzcendens állapotot van, aki a templomban éli meg, de akad, aki művészeti alkotások által vagy valamilyen kedvelt tevékenység közben. A közös pont, hogy ezek az élmények óriási hatással bírnak ránk és megváltoztathatnak minket.

4) Történetmesélés

A Smith által talált negyedik pillér a történetmesélés. Egészen pontosan a történetek, amiket és ahogy magunkról mondunk. Azáltal, hogy narratívákat hozunk létre, önkéntelenül értelmezzük életünk eseményeit.

A történetek Segítenek megértenünk, hogyan váltunk azzá, akik vagyunk.

Az életünk nem csak események összefüggéstelen sorozata, és az eseményeket sokféle történetbe lehet keretezni. Egy sérülés vagy krízis lehet veszteség, de egyben esély is, lehetőség valami újra. Dan McAdams narratív pszichológus ezeket az eseteket nevezi „a megváltás történeteinek”, amikor képesek vagyunk életünk rossz eseményeit jóra fordítani és fontos tanulási folyamatként értékelni. Még ha a tények korlátozzák is a lehetőségeinket, a saját történetünket kedvünk szerint alakíthatjuk, szerkeszthetjük és újraértelmezhetjük. Éppen ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy saját narratívánknak mi magunk vagyunk az írói és változtathatunk a történeten.