Azon talán kevésbé lepődünk meg, hogy mind a férfiak, mind a nők elég gyakran gondolnak a szexre, jóllehet közben teljesen más dolgot csinálnak. Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogyha rákerül a sor, nem is gondolnak semmi másra. De ez sokszor még sincs így. Kutatások alapján az embereknek sokszor jut eszükbe a szex mindennapi tevékenységeik közepette, ugyanakkor ennek fordítottja is igaz, sokszor elkalandoznak a gondolataik, miközben nemi életet élnek. Előfordul, hogy ez csak úgy megtörténik, és a tolakodó gondolatokat gyorsan ki is lehet zárni. Máskor viszont ugyanez a folyamat a szexuális életet jelentősen befolyásolhatja.

Egy ideje már kutatják, hogyan hatnak a gondolkodási folyamatok a szexuális izgalomra, a teljesítményre és a szexuális élettel való elégedettségre. Természetesen itt is vannak nemi különbségek. Kutatási eredmények alapján a férfiak leginkább a teljesítményükkel kapcsolatos gondolatokkal vannak elfoglalva, míg a nők a testükre vonatkozó megítéléstől tartanak. Különbség az is, hogy míg a férfiak azon aggódtak, meddig tudnak kitartani, addig a nők attól féltek, túl sokáig tart elérniük az orgazmust, és ez lesz az, ami negatív hatást gyakorol a szexuális életükre. A nemek között hasonlóságok is voltak: mindkét nem számára felmerült gondolatként az adott szexuális tevékenység következménye, mondjuk egy nem kívánt terhesség, vagy az, hogy esetleg rajtakapják őket. Emellett mindkét fél sokat gondolkodott az érzelmi következményekről is.

Érdemes odafigyelni még egy azonosságra, miszerint minél gyakrabban kalandoztak el a gondolatok, és minél nagyobb szorongást okozott ez, annál rosszabbul élték meg saját szexuális életüket mindkét nem képviselői.

Saját intimitásunk külső szemlélőjének lenni

Masters és Johnson írta le a saját intimitásunk külső szemlélőjének lenni jelenségét. Ez arra az állapotra vonatkozik, amikor az egyén mentálisan kilép a szexuális folyamatból, és mintegy külső szemlélőként kezdi el megfigyelni saját tevékenységét. Egy harmadik személy szemszögéből összpontosít önmagára, nem pedig a partnerére vagy a saját érzéseire fókuszál. Ekkor kiértékelhet mindent, ami aggodalomra adhat okot, például hogy elég vonzó-e párjának vagy kellően elégedett-e a párja vele. Ezek a gondolatok már azok közé tartoznak, amik árthatnak a szexuális életnek, hiszen teljesítményszorongást kelthetnek.

Habár az elkalandozó gondolatok természetesek, mégis igényt tarthatunk arra, hogy ne tévedjünk el a saját fejünkben.

Habár az elkalandozó gondolatokra úgy tekinthetünk, mint természetesen meglévő folyamatokra, mégis igényt tarthatunk ebben is a fejlődésre, hogy minél jobban rá tudjunk hangolódni a testérzetekre, hogy ne tévedjünk el a saját fejünkben, hanem tudjuk arra a gyönyörre koncentrálni, amit éppen átélünk.

Néhány ok, amiért elkalandozhatnak a gondolatok


Nehéz lehet koncentrálni, amikor eszünkben van az ezernyi elvégzendő egyéb teendő, vagy bármi, ami foglalkoztatott bennünket aznap: egy film, egy beszélgetés vagy egy történés. Olyan társadalomban élünk, amiben kiemelten nehéz kikapcsolni az agyunkat, és valóban odafigyelni arra, amit éppen csinálunk.

Nehéz lehet koncentrálni, amikor eszünkben van az ezernyi elvégzendő egyéb teendő, vagy bármi, ami foglalkoztatott bennünket aznap.

Az is előfordulhat, hogy nem tudjuk megteremteni a zavartalan környezetet, és túl sok külső tényező befolyásol bennünket: bejöhetnek a szobába, hangok a babaőrből vagy éppen a telefon csipogása. Ezek mind olyan tényezők lehetnek, amelyek elterelhetik a figyelmet. Még az is lehet, hogy az egyik fél unatkozik, mert vágyai nem teljesülnek be. Lehetséges, hogy a szexuális együttlét már nem nyújt újdonságot, mintegy forgatókönyvszerűen zajlik a folyamat. Előfordulhat, hogy az egyik fél számára az az elsődleges, hogy mindenben megfeleljen a másik számára, háttérbe szorítva a saját vágyait, gondolataiban csak a partnerére koncentrál, hogy neki mindene meglegyen.
Meglehet, hogy túlságosan nagy hangsúly kerül a teljesítményre.

Előfordulhat ugyanakkor az is, hogyha a felek nem ugyanazzal az érzelmi állapottal vesznek részt a folyamatban, pl. az egyik félnek nem volt kedve az összebújáshoz, így aztán a szexuális tevékenységtől várta, hogy eljusson ugyanarra az érzelmi szintre.

Hogyan tarthatjuk a jelenben a gondolatainkat?

  • Szerezhetünk még több szexuális ismeretet, mert ezek segíthetnek eloszlatni sok olyan szexuális mítoszt, amik negatív gondolatok formájában megzavarhatnak, és valódi tényekkel helyettesíthetjük őket.

  • Nehézséget okozhat átlépni egyik szerepből a másikba. Az egyik pillanatban még gyermeket altató nő nehezen léphet ki a helyzetből és fordulhat hirtelen a párja felé. Az átmeneti időszak viszont elősegítheti a váltást: bármilyen olyan rituálé kialakítása, ami támogathatja a ráhangolódást.

Bármilyen olyan rituálé kialakítása, ami támogathatja a ráhangolódást, elősegítheti a szerepek közötti váltást.
  • A munka és a magánélet közötti határ megtartása nagyon fontos hatással lehet még a szexuális együttlét pillanataira is. Sokkal inkább ketté lehet választani ezt a két világot, ha otthon már nem foglalkozunk a munkahelyi e-mailekkel, az intim pillanatok előtt már nem vesszük elő a mobilunkat, ezek helyett ténylegesen az adott helyzetre koncentrálunk.
  • A szexualitás terén is nagyon fontos a kommunikáció. Lehetőségeket teremt meg, hogy útmutatást, visszajelzést tudjunk adni partnerünknek, illetve hogy mi magunk kaphassunk tőle. Ezen kívül a bizalom, az intimitás és a partnerrel való kommunikáció segíthet enyhíteni a saját teljesítménnyel, kinézettel kapcsolatos szorongásokat is.

  • A kérések, vágyak megfogalmazása arra adhat lehetőséget, hogy mindkét fél tudja, mivel járulhatna hozzá az együttlétben történő kiteljesedéshez, és nem azon kell gondolkodnia, mit csinál rosszul a másik, mi nem esik jól neki a másiktól.
Odafigyelhetünk a környezetből érkező zavaró tényezők kivédésére azzal, ha bezárjuk a szoba ajtaját, kikapcsoljuk a telefont, és megpróbáljuk kontroll alatt tartani mindazt, ami megzavarná a gondolatainkat.
  • Fontos lépés lehet, ha fel tudjuk ismerni, milyen saját visszatérő negatív gondolataink vannak. Azáltal, ha törekszünk arra, hogy minél jobban megismerjük magunkat, megérthetjük, honnan eredhetnek ezek, és hogyan lehet átírni őket.

  • Meghatározó lehet, mennyire tudunk a jelenben maradni. Gyakorlással fejleszthető, hogy még jobban tudjunk önmagunkra, a partnerünkre, a saját érzéseinkre, testi folyamatainkra összpontosítani, és minél jobban detektálni a kapott visszajelzéseket. Ennek az egyik legjobb módja a mindfulness gyakorlása a mindennapokban, amihez gyakorlati tippek olvashatók egy korábbi cikkünkben.

A szexuális élet közben elkalandozó gondolatok egy természetes folyamatot jelentenek. Az esetek jelentős részében könnyen visszafordíthatóak, gyakorlással pedig még jobban kontroll alatt tarthatóak. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyén még jobban meg tudja élni a pillanatot, ezzel még nagyobb örömforrást teremtve meg magának. A gyakorlásnak jelentősége lehet a nehezebb eseteknél is, amikor ezek az elkalandozó gondolatok akadályozzák meg a meghitt együttlétet. Ilyen esetekben már mindenképpen szükség lehet a gondolatok kizárására, átírására, hogy ne gátolják tovább a pár között zajló intim folyamatokat. Amennyiben úgy érzi, egyedül nem tud megbirkózni ezzel, segítségért fordulhat egy szexuálpszichológiai szakpszichológushoz. 


Felhasznált irodalom:

Purdon, Ch., Holdaway, L. (2006): Non‐erotic thoughts: Content and relation to sexual functioning and sexual satisfaction, The Journal of Sex Research, Volume 43., 154-162. old.

https://www.psychologytoday.com/us/blog/loving-bravely/201912/want-feel-more-confident-in-the-bedroom-start

https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/00224490609552310

https://www.medicalnewstoday.com/articles/321304#Own-your-body

https://www.getroman.com/health-guide/what-men-think-about-during-sex/

https://teenhealthsource.com/blog/how-to-be-more-present-during-sex/