Máshogy látjuk az arcokat, ha rettegünk mások megítélésétől

Ki ne érezte volna már, hogy izgul, ha előadást kell tartania, vagy hogy bakizik valamit, és mindenki őt figyeli? Mint kiderült, annak, aki kifejezetten szorong az ilyen szituációktól, más lehet az észlelése az őt körülvevő embereket illetően.

A szociális szorongás, melyről korábbi cikkünkben írtunk, az attól való félelem, hogy társas helyzetekben elítélnek, megaláznak, vagy megszégyenülünk. Ez gyakran ahhoz vezet, hogy inkább el is kerüljük az ilyen helyzeteket, vagy erős szorongást élünk meg ezekben a szituációkban (pl. ha ismeretlenekkel kell beszélni, vagy ha több ember előtt előadást tartani). Ugyanakkor a kutatások azt mutatják, hogy a szociális szorongás nemcsak abban nyilvánul meg, amit az egyén tudatosan megél vagy ahogy reagál egy szituációra, hanem

hatással lehet az automatikus funkciókra is, azokra, amelyek a tudatos figyelmünkön kívül működnek.

Például az, hogy hogyan tekintünk a dolgokra vagy emberekre egy adott környezetben, másképp működhet a szociális szorongásban érintetteknél. A vizuális információk feldolgozásában mutatkozó különbségek megértése, különös tekintettel az arckifejezésekre, betekintést nyújthat abba, hogy milyen eltérés mutatkozik a szociális szorongás hatására.

A szemmozgást lekövető technológiák segítségével a kutatók meg tudják vizsgálni a tekintet irányát és hosszát, miközben a résztvevők képeket nézegetnek. Ehhez olyan eszközt viselnek, amely egyszerre érzékeli a pupillák helyzetét és a szaruhártyára vetülő képet mindkét szemben. Ez lehetővé teszi a kutatók számára, hogy lássák, például mi az, amit az emberek először megnéznek, vagy meddig koncentrálnak egy kép különböző aspektusaira.

Egy kutatásban Liang és munkatársai ezt a szemmozgáskövető technológiát használták fel arra, hogy megnézzék, a szociális szorongással küzdő egyének hogyan viszonyulnak vélt társadalmi fenyegetésekhez, ez esetben a dühös arcok képeihez. Néhány korábbi bizonyíték arra utal, hogy

a szociális szorongásban szenvedők először a kellemetlen ingerekre fognak felfigyelni, majd gyorsan elfordítják a tekintetüket.

Más kutatások szerint a szociális szorongásban szenvedő embereknek hosszabb időre van szükségük, hogy figyelmüket elfordítsák a fenyegető ingerekről, mint másoknak. Hogy megtalálják a kérdést erre a válaszra, a kutatók szociális szorongásban érintett és nem érintett személyeknek mutattak egy képet, amelyen boldog, szomorú, dühös és semleges arckifejezésű emberek szerepeltek. A résztvevőket arra utasították, hogy 5, 10 vagy 15 másodpercen keresztül tanulmányozzák a képet, miközben szemkövetőt viselnek.

A kutatás megállapította, hogy a legtöbb ember, függetlenül attól, hogy van-e szociális szorongása, először a dühös arcokat nézi meg a képen. A szociális szorongásban érintett résztvevők azonban gyakrabban és hosszabb ideig néztek a dühös arcokra. A szociális szorongásban szenvedőknek tehát nehézségeik lehetnek abban, hogy elszakítsák tekintetüket a dühös arcokról. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy

akik nem szoronganak, azok kevésbé ragadnak le a negatív ingereknél, jobban észreveszik a többi lehetőséget is,

így tágabban tudják értelmezni a szituációt, mint azok, akik csak a dühös arcokra fókuszálnak. Ez segít kiegyensúlyozni a hangulatukat társas szituációkban, míg a szociális szorongásban szenvedők leginkább a fenyegetést észlelik, és erre reagálnak.

Egy másik kutatásban azt az elméletet tesztelték, hogy van-e kapcsolat a szociális szorongás és a megerősítés keresése között. Ez pont arra utalna, hogy akik szoronganak, azok jobban keresik a pozitív arcokat a tömegben, hogy megnyugtassák magukat, támogatást nyerjenek. Taylor és munkatársai egy fotóalbumban nézegettek különböző arckifejezésű embereket, és mérték, mennyi idő után lapoznak tovább egy-egy arcról. Emellett felmérték, mennyire jellemző a résztvevőkre a szociális szorongás és a megerősítés keresése (pl. meg szokták-e a szeretteinket, hogy tényleg szeretik-e). Az jött ki, hogy akikre mindekettő magasabb szintje jellemző, azok gyorsabban átlapoztak az undorodó arcokról a boldog arcokra. A kutatók szerint ennek két lehetséges oka van: egyrészt a fenyegető visszajelzés elkerülése, másrészt a biztató, pozitív visszajelzés keresése. Ezek a stratégiák segíthetnek, hogy egy szorongáskeltő társas szituációban jobban érezzük magunkat.

A két eredmény együtt azt mutatja, hogy máshogy figyelnek az arckifejezésekre a szociális szorongásban érintettek. Míg egyesek nehezebben tudnak a negatív arcokon kívül másra is fókuszálni, mások, akik inkább megerősítést keresnek, igyekeznek elkerülni a negatív ingereket és pozitív arcokat keresni a tömegben.

Fontos még megjegyezni, hogy az emberek általában nem tudatosak abban, hogy épp merre irányítják a tekintetüket, mire figyelnek, ezért a szociális szorongással élőknek hasznos lehet a tudatos figyelem gyakorlása ilyen szituációkban, hogy jobban észleljék a pozitív, megerősítő arcokat is maguk körül. Pont ez a beszűkült figyelem akadályoz meg minket abban, hogy a teljes képet lássuk: lehet, hogy akkor észrevennék, a dühös vagy unott arckifejezés nem is nekünk szól, és a szituáció egyáltalán nem olyan negatív, mint ahogy lefestjük magunknak.