Korábbi cikkünkben néhány igencsak elgondolkodtató kutatási eredményről számoltunk be az agy és az elme viszonyát illetően. Láthattuk, hogy Libet kísérlete óta erősen megkérdőjeleződött a tudatosság mindennapi viselkedésben játszott szerepének klasszikus gondolata. Mi haszna elvégre a tudatnak, ha az valójában csak a különféle agyi folyamatok egyfajta származéka, ami önmagában ráadásul semmire sem hat már vissza? Jelen cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.
Habár sok érdekes elmélet látott már napvilágot Libet kutatása óta, vegyünk szemügyre most egy olyat, ami az utóbbi években talán a legtöbb figyelmet és elismerést kapta. Ez Bernard Baars globális munkaterület modellje. Baars teóriájának központi tétele szerint a tudatosság célja az, hogy serkentse az egymástól alapvetően elszigetelten működő agyi területek és funkciók közötti „együttműködést”. Tudatunk egyfajta összegző, integráló szerepet játszik tehát agyunk meglehetősen szétszeparálódott információfeldolgozásában.
Olyan, mint egy nagy folyó, amely sok kis patakot és csermelyt egyesít.
Baars mindezek kapcsán azt hangsúlyozza, hogy a tudatosság szerepének efféle gondolata meglehetősen nagy hagyománnyal rendelkezik már mind a pszichológiában, mind pedig annak társtudományaiban. Newell és Simon például a mesterséges intelligencia kutatási területén bizonyították be, hogy egy sok kis részrendszerből álló, összetett rendszer csakis akkor képes a komplexebb problémák hatékony megoldására, ha a rendelkezésére áll egy olyan munkaterület, ahol az említett részrendszerek eredményeit szépen összegezni lehet. Ennek a közös munkatérnek azonban szükségszerűen korlátozott kapacitásúnak kell lennie. Akárcsak az emberi elmének!
Na de mi a bizonyíték?
Baars szerint a tudat egy olyan „globális munkaterületként” működik az agyban, amelyen belül a különféle idegi hálózatok végtermékei egymással szisztematikusan összekapcsolódhatnak. A tudatosság szerepe ily módon az, hogy kölcsönös hozzáférést tegyen lehetővé az egyes alrendszerek között, s hogy azok együttműködését is fokozza a továbbiakban. A döntő kérdés természetesen ebben az esetben is „csak” az, hogy Baars vajon empirikus bizonyítékokkal is alá tudja-e támasztani az elméletét valahogyan? Szerencsére igen. Méghozzá Kjaer és munkatársainak eredményeivel!
Kjaerék 2001-es kutatásuk során az észlelési küszöb felett és alatt mutattak be különféle szavakat kísérleti alanyaiknak, miközben agyi aktivitásuk mintázatát PET-eljárással vizsgálták. A szakemberek ennek kapcsán azt találták, hogy ha a küszöb alatti (tudattalan) és a küszöb feletti (tudatos) információfeldolgozás esetén megfigyelt agytevékenységeket összehasonlították, akkor két agyterület volt erőteljesen aktív a tudatos feldolgozás során. Egyrészt a fali lebeny azon részei, amelyek köztudottan számos érzékszervi bemenetre egyszerre érzékenyek, másrészt pedig a homloklebeny azon területei, amelyek több végrehajtó működésben is jól ismerten érintettek.
Baars az ilyen és ehhez hasonló tanulmányok áttekintése után végül arra a következtetése jutott, hogy igen nagy mennyiségű tudományos bizonyíték támasztja alá szóban forgó modelljét. A tudat szerinte nemcsak, hogy pontosan lokalizálható az emberi agyban, de konkrét szerepe is van: központilag hangolja össze egymással az alapvetően elkülönült neurális folyamatokat. Mivel egyáltalán nem könnyű megbízható adatokat felsorakoztatni a tudatos elme emberi megismerésben betöltött szerepével kapcsolatban, így Baars elmélete valóban megérdemli a neki kijáró figyelmet. Ráadásul több kognitív pszichológiai elmélethez is nagyszerűen illeszkedik.
Csakhogy újfent van egy kis probléma!
Nincs elmélet kritika nélkül
Baars globális munkaterület modelljét több elgondolkodtató kritika is érte már az elmúlt évek alatt. Az egyik legfontosabb talán az, hogy a felhalmozott bizonyítékok sajnos egyáltalán nem adnak kielégítő választ arra, hogy valóban a tudatosság végzi-e az említett integrációs folyamatokat, s nem valami más – egészen pontosan az agy. Kjaerék kísérlete ugyanis korántsem igazolja, hogy az egyes neurális funkciók összeghangolásában a tudatnak tényleg oki szerepe volna, s hogy a tudatos elme maga sem csak puszta következménye az integrálásért valóban felelős idegrendszeri folyamatoknak.
Vajon komolyan vehetjük Baars elképzelését mindezek tudatában? Természetesen igen, de csak nagyon óvatosan. Egyrészt meg kell jegyeznünk, hogy az általa felsorakoztatott empirikus adatok sajnos tényleg nem bizonyítják még azt, hogy valóban a tudatos elme hajtja-e végre a neki tulajdonított, összegző feladatokat. Másrészt ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Baarsnak legalább meggyőzően sikerült prezentálnia, hogy az emberi tudat következetes velejárója a korábban kifejtett, integratív folyamatoknak. Mindez márpedig jelentős előrelépés a tudatosság valós természetének tudományos megértése felé! Csak sajnos korántsem elég...
Felhasznált szakirodalom: Csépe V., Győri M., & Ragó A. (2008). Általános pszichológia 3. – Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó.
