Mérgező szülők – az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig

Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől. Cikksorozatunk második részében az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket ismertetjük. 

Az elmúlt évtizedek során a szülők szerepe drámai változásokon ment keresztül, de ma is ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint amelyek a mi szüleinkre hárultak.

A mérgező szülők általában nem képesek eleget tenni kötelezettségeiknek, és sok esetben épp azzal okoznak fájdalmat, hogy nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Az ilyen jellegű láthatatlan hatások és a felnőttkori problémák közti összefüggéseket a legnehezebb felismerni. A bajt tetézi, hogy általában a mérgező szülők maguk is súlyos lelki sérüléseket szenvedtek el gyermekkorukban, így gondjaikkal sajnálatot ébresztenek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megetettek, amit tudtak”, ezek a mentségek elködösítik a tényt, hogy megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől (vö. Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009), a biztonságos kötődés kialakulásának lehetőségétől (Ainsworth, Blehar, Waters és Wall, 1978), illetve attól, hogy pozitív példaképük legyen.

Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. Következő két cikkünkben részletesen bemutatjuk a mérgező szülőket. Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.

A második cikkben ismertetett típusok: Az elvált szülők » Az alkalmatlan szülők » Az istenszerű szülők » Az irányító szülők »

Az elvált szülők – fizikai távollét és háromszögalkotás

Egy válás önmagában még nem teszi mérgezővé a szülőket, azonban minden esetben traumát jelent a család tagjai számára.

Lényeges tehát, hogy a szülők felismerjék: a házastársuktól válnak el, nem a családtól!

Az elvált szülők gyermekei szinte mindig úgy gondolják, hogy ők a hibásak, s ez óhatatlanul önutálatot vált ki belőlük. Amennyiben a szülő részben vagy teljesen eltűnik a gyermeke életéből, azzal gyakorlatilag elhiteti vele, hogy nem méltó a szeretetre. Válás esetén gyakori továbbá, hogy az egyik szülő szövetségesévé teszi gyermekét a másik szülővel szemben (háromszögalkotás). Mindkét szülő felelős azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyermekével, ne terhelje őt a válás nehézségeivel, valamint megfelelő segítséget nyújtson (és szükség esetén keressen) számára a fájdalom feldolgozásához.

Az alkalmatlan szülők – érzelmi elérhetetlenség és túlzott felelősségvállalás

Az alkalmatlan szülők gyakran elvárják, hogy gyermekük viselkedjen felnőttként a családban, ő viselje gondját saját magának, vagy akár a testvéreinek és a szüleinek is. Az ilyen rendellenes szerepcserén átesett gyermekeknek szinte minden esetben meg kell küzdeniük a kudarc és a bűntudat érzetével: lehetetlen, hogy felnőttként működjenek, de nem tudják megérteni, hogy miért nem képesek többre. Jóságukat elsősorban az alapján ítélik meg, hogy mennyit tesznek a családtagjaikért („ha a szüleim boldogok, akkor jó vagyok; ha szomorúak, akkor rossz vagyok”), s felnőttként gyakran nem tudnak kitörni az ördögi körből, melyet az alábbi ábra szemléltet.

A régi sémákra épülő követelmények („anyád nagyon kivan… tudod, mennyit jelentene neki, ha végre eljönnél…”) olyan területeken hajszolják őket tovább, ahol még tartják önmagukat valamire. Példának okáért a munkájukban („körülbelül nyolcvan órát dolgozom hetente… nyilván csak erről tudok beszélni a szabadidőmben is… talán azért csinálom, mert a munkám az egyetlen, amit nem szúrok el”).

A mérgező szülők felnőtt gyermekei általában rettegnek attól, hogy közel kerüljenek valakihez, ezért sokan

olyan emberekhez vonzódnak, akik saját belső konfliktusaik miatt érzelmileg elérhetetlenek.

Emellett, ha valaki arra kényszerül, hogy ellentétes nemű szülőjének viselje gondját, s kudarcot vall, később nagy valószínűséggel keres hasonló személyiségjegyekkel rendelkező párt, akiről gondoskodhat. Gyakori, hogy a személy egy erőszakos, szenvedélybeteg vagy kényszeres társ megmentésének szenteli az életét. Ez az úgynevezett társfüggőség (kodependencia) állapota.

Az istenszerű szülők - „Meg kell tanulnia különbséget tenni jó és rossz között!”

A szülői tekintély mindenhatósága szinte az összes kultúrában és vallásban megjelenik. Bizonyára mind ismerjük a „ne feleselj anyáddal” vagy a „ne merészelj kiabálni apáddal” típusú utasításokat. Általános felfogás, hogy a szülőknek joguk van irányítani bennünket, hiszen életet adtak nekünk. Sőt, életünk első évében szüleink a mindenséget jelentik számunkra, s feltételezzük, hogy tökéletesek. A tökéletességükbe vetett hit

 segít a biztonságérzetünk kialakításában és fenntartásában.

Két-három évesen érvényesíteni kezdjük függetlenségünket, amit a mérgező szülők valóságos szenvedésként élnek meg. Személyes támadásnak veszik az egyéni különbségeket és a lázadást. Ezért aláássák a gyermek egészséges fejlődését és kárt tesznek önbecsülésében. Teszik mindezt abban a hitben, hogy az ő érdekében cselekszenek. Ahogy a gyermek önértékelése sérül, úgy válik fokozatosan függővé.

Az alaptételek lehetővé teszik, hogy elkerülhessük a fájdalmas igazságot: szüleink cserbenhagytak, mikor teljesen kiszolgáltatottak voltunk. A tagadás akár azt is elfeledtetheti, hogy mit tettek velünk, azonban érzelmi feszültséget generál. Emellett gyakran a racionalizálás eszközével tesszük elfogadhatóvá az elfogadhatatlant, s így magunkat okolhatjuk boldogtalanságunkért: „az anyám azért nem törődött velem, mert magányos volt… többet kellett volna foglalkoznom vele”.

Az irányító szülők – „Te képtelen vagy bármit is jól csinálni!”

Az „üres fészek szindrómától” való félelem sok szülőt kényszerít arra, hogy gyermekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ha egy anya irányítja a kisgyermekét, óvatosnak tartjuk. Az irányítás akkor válik túlzottá, ha tíz évvel később is visszafogja. Azok, akiket nem bátorítanak kockáztatásra, gyakran érzik magukat elégtelennek, és nem képesek kinőni az útmutatás igényét. Ezért szüleik továbbra is „birtokolják” őket. Az irányító szülő akarata rendszerint az aggódás köntösébe bújva jelenik meg („a javadat akarjuk”, „csak azért, mert annyira szeretlek”), de mindig ugyanazt jelenti: azért csinálom, mert

„az elvesztésedtől való rettegés miatt még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek.”

A manipuláció sarokba szorítja az embert: ha szembeszegülünk, meg kell bántanunk valakit, aki „csak kedves akar lenni”. Végtére is „mi rossz van abban, ha egy anya segít a fiának, mert szereti?”

Az irányító szülő olyan helyzeteket teremt, amelyekben felnőtt gyermekének „szüksége van rá” (pl.: kéretlenül ebédet visz felnőtt gyermekének, mert szerinte nem eszik rendesen). A nem kért segítség miatt keletkezett frusztráltság bűntudatot, majd dühöt szül, végül gyakran depresszióban, teljesítménykényszerben vagy épp étkezési zavarokban talál levezetésre. Azonban bármennyire nehéznek is tűnik, el lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és

 meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat!

Harmadik cikkünkben a rivalizáló, a maximalista és a szenvedélybeteg szülők, valamint a verbális, a fizikai, illetve a szexuális erőszaktevők kerülnek bemutatásra.

Az utolsó részt, melynek címe Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!, itt olvashatod »