Mi az a polivagális elmélet? Értsd meg jobban az idegrendszered!

Képzeld el, hogy kirándulni mész a barátaiddal! Boldog vagy, örülsz, hogy időt tölthettek együtt, és élvezed a természetet, a fák árnyékát, a lágy szellőt. Minden nagyon nyugodt. Majd egyszer csak egy sziklás részhez értek, és egy vadállat hangját halljátok. Felnézve a sziklára azt látjátok, hogy egy hiúz néz le rátok borzongatóan. Azonnal futásnak eredtek, menekültök az állat elől, de zsákutcába értek. Megfordulva azzal szembesültök, hogy egyre csak közeledik felétek a hiúz, be vagytok kerítve. Teljesen lefagytok. Ezzel a példával találkozhatunk akkor, ha ellátogatunk a Polyvagal Institute weboldalára, és megnézzük az ott szereplő kis videót, ami remekül elmagyarázza a polivagális teória lényegét. Cikkünkben annak járunk utána, hogy mi is ez az elmélet pontosan.

A teória Stephen Porges nevéhez köthető, aki a X. agyideget, azaz a bolygóideget vette górcső alá, amely az autonóm idegrendszer része, és az egészség- és viselkedésszabályozásért felel. A X. agyideg neve nemcsak magyarul, de angolul is igen beszédes, hiszen Wandering Nerve-nek hívják, ugyanis végigvándorol, végigbolyong az emberi testen – érint nyaki, mellkasi és hasi szerveket is. Jelzéseket vesz fel a testből, és az agy felé szállítja azokat.

A elméletnek három fő alapelve van: a vegetatív hierarchia, a neurocepció és a társas szabályozás. Vizsgáljuk meg, hogy mit is jelentenek ezek!

Vegetatív hierarchia

A vegetatív hierarchia három alkotórészből áll. „Mindegyik alkotóelem meghatározott módon működik, miközben a testen belül kapcsolódások révén befolyásolja a biológiánkat, és hatással van a pszichénkre azáltal, hogy meghatározza, hogy miként látjuk és érzékeljük a világot, valamint hogyan vegyünk részt benne” (részlet Deb Dana Lehorgonyozva című könyvéből). A három alkotórész a következő:

Ventrális vagális: Ez az egészség és a jóllét állapota, melyben kezelhetőnek érezzük az életet, kapcsolódunk, kommunikálunk. Boldogok vagyunk csoportban, de egyedül is, nem számítanak a mindennapi bosszúságok. Biztonságban érezzük magunkat, akárcsak a fentebb említett példában, amikor közösen túrázunk a barátainkkal a természetben.

Szimpatikus: Ez a jól ismert „fight or flight”-effektus, azaz „üss vagy fuss”, „támadás vagy menekülés”. Ebben az állapotban történik valami túl megterhelő, a történések véget nem érő nehézségeknek tűnnek. „Elveszítjük annak a képességét, hogy a biztonságérzetünket szélesebb perspektívába helyezzük.” (Részlet Deb Dana Lehorgonyozva című könyvéből). Ez az a helyzet, amikor azzal a hiénával találkozunk, ami a túránk közben a szikláról bámul le ránk nem feltétlenül kedves arckifejezéssel.

Dorzális vagális: Bekerített minket a hiéna. Nincsen remény, elhagy minket az erőnk. Ez az összeomlás, leállás időszaka. Mozdulataink gépiesek, nincs energiánk. Bennragadunk megterhelő, leterhelő állapotunkban.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy ez utóbbi két állapot nem feltétlenül mindig negatív érzelemként, reakcióként jelenik meg. Ha biztonságban érezzük magunkat, akkor a szimpatikus állapotban például energikusak, aktívak vagyunk, és mozgunk. Ugyanezen biztonságérzet megjelenése dorzális vagális állapotban akkor lehetséges, amikor álmodozunk, imádkozunk, csendbe burkolózunk.

Neurocepció

A neurocepció kifejezést Stephen Porges alkotta meg a neuro (idegrendszer) és a ception (érzékelés) szavakból. Az idegrendszerünk a tudatos szint alatt folyamatosan igyekszik érzékelni a biztonságot és a veszélyt, figyel befelé (arra, hogy testünkön belül mi történik), kifelé (a közvetlen környezetünkre, de a világ történéseire is), de a rendszerek között sem rest monitorozni, kommunikálni.

Társas szabályozás

A társas szabályozás azt mondja ki, hogy a túléléshez nélkülözhetetlen az, hogy képesek legyünk a környezetünkkel való biztonságos kapcsolódásra. A környezetünkkel, másokkal való kapcsolódásunkból szerezzük azt a tapasztalatot, ami az önszabályozásunkhoz szükséges, továbbá ez segíti a világban való biztonságos tájékozódásunkat. Gyermekként például a szüleink által tanuljuk meg a viselkedés csínját-bínját – majd a tanuláson, visszajelzésen keresztül később önmagunk is képesek leszünk arra, hogy betartsuk a társas szabályokat.

Az önszabályozásra szükségünk van a jóllétünkhöz, de elsajátítása után még korántsem teljes a képlet. A jóllétünk eléréséhez a fentebb említett kapcsolódáson kívül még elengedhetetlen a választás lehetősége és a kontextus.

A kontextus által megértjük, hogy miért és hogyan történnek az események körülöttünk, miért és hogyan reagálnak mások. Deb Dana könyvében erre egy igen szemléletes példát olvashatunk. Egy barátunk üzenetben lemondja a találkozót. Nem halljuk a hangját, nem látjuk az arcát. Vajon miért mondta le? Rögtön elkezdenek bennünk kavarogni a gondolatok, szorongunk, attól félünk, hogy elrontottunk valamit. Amikor azonban telefonon sikerül tisztázni a lemondás okát, kiderül, hogy a barátunk csak nem érzi jól magát, és ekkor a szorongató gondolatok helyét átveszi az aggodalom és a törődés.

A választás, ami a kontextuson és a kapcsolódáson kívül még a jóllét összetevője, lehetővé teszi azt, hogy szabadon mozogjunk, és mindig ott legyen az a biztonságot jelentő gondolat, hogy van választásunk. Azonban amikor ez a lehetőség korlátozódik, az dühöt és frusztrációt okozhat bennünk (szimpatikus állapot), vagy teljesen lehúzhat minket (dorzális vagális állapot). Fontos azonban választásainkban is megtalálni az arany középutat, hiszen a túl sok opció döntésképtelenséget szülhet.

Az idegrendszerünk és rejtélyei gyakran túl bonyolultnak, megfoghatatlannak, elsőre talán ijesztőnek is tűnhetnek. Ugyanakkor érdemes közelebbről is megismernünk az idegrendszer és a bolygóideg működését, hiszen a mentális jóllétünk kialakításában és szabályozásában kulcsfontosságú szerepet játszik.

A szerző az MCC–Mindset Pszichológia Iskola hallgatója.