„Money is the reason we exist”, vagyis „A pénz az oka létezésünknek” – énekli provokatívan Lana Del Rey National Anthem című dalában. A szépség, a vagyon, a fényűzés és a gyönyör vég nélküli hajszolását minden egyes történelmi kor a szájára vette és keményen ostorozta. Különbség van azonban aközött, hogy maró gúnnyal öntjük nyakon ezt az elképzelhetetlenül anyagias és felszínes életstílust, s aközött, hogy magunkra ismerünk általa és tanulunk belőle. Ezúttal ne azt keressük tehát, hogy miért gyűlölhetjük a Viasat 3 legújabb sorozatát, hanem azt, hogy milyen gondolatébresztő üzenetet tartogat számunkra! Véleménycikkünk.
Madách Imre életének legnagyobb alkotása, Az ember tragédiája két ízben is felhívja figyelmünket az élvezetekben való tobzódás veszélyeire. A hatodik szín az ókori Rómában játszódik, ahol Ádám, a dúsgazdag nemes és Éva, a kitartott kéjhölgy hasonszőrű társaik körében dőzsölnek. Egy megcsömörlött eszme, a hedonizmus képe tárul ekkor szemünk elé, amelyben az emberek céltalan tivornyázással, szükségtelen erőszakoskodással és értelmetlen hullagyalázással igyekeznek betölteni a szívükben tátongó űrt. Hasonló a helyzet a tizenegyedik szín Londonjában, ahol Ádám, a munkásember és Éva, a polgárlány a kapitalizmus kegyetlenségével kerülnek szembe. Olyan világ ez, ahol mindent el lehet adni, s bármit meg lehet venni: szépséget, tudást, szerelmet, boldogságot, életet...
„Kutyáknak harca ez egy konc felett.”
Madách ily módon ébresztette rá olvasóit arra, hogy jelenkoruk értékrendjén, ideológiáján és hitvallásán kritikusabban is illene elgondolkodniuk. Drámai költeménye még ma is görbe tükröt ad kezünkbe annak érdekében, hogy tanuljunk belőle. Az ilyen és ehhez hasonló karikatúrák ugyanis nem azért nagyítják fel és teszik látványossá az emberi hibákat, hogy nyugodt lelkiismerettel utálhassunk másokat, hanem azért, hogy magunkba nézzünk, s feltegyünk egy-két kérdést: „Vajon én is ilyen vagyok? Talán nekem is változnom kellene?”. Ha ebből a szempontból közelítjük meg a Feleségek luxuskivitelben című realityt, talán nemcsak hat botrányos nő vérlázító pénzszórását és mesterkedését fogjuk látni, hanem jó pár társadalomkritikát és néhány igen erős üzenetet is felfedezhetünk benne.
Pénz beszél, ember ugat
Aki abban a hitben élt, hogy a bálványimádás kora már rég leáldozott, az nagyot tévedett! A fetisizmus – vagyis a különféle tárgyak természetfeletti erővel való felruházása és tisztelete – ugyanis ma sem ment ki a divatból, csak egy-két „plasztikai műtéten” esett át. Az elanyagiasodás ezen riasztó formája igen hangsúlyosan emelkedik ki a szóban forgó sorozatból, mondhatni erre épül a váza. Csupa olyan embert sorakoztat ugyanis fel, akik életét a márkák és az árcédulák presztízsértéke irányítja.
Ezek a hölgyek kétségbeesetten igyekeznek mindenféle túlárazott, ám csekély eszmei értékkel bíró státuszszimbólummal körülbástyázni magukat – bele sem gondolva közben abba, hogy ők valójában csak a marketingesek füttyszavára táncolnak. De nézzünk szembe a ténnyel: sokszor mi is ilyenek vagyunk. Minél drágább egy autó, egy telefon, egy bor, egy ruhadarab, egy csoki vagy egy laptop, annál nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, annál jobban irigyeljük, s annál élvezetesebb megszereznünk is. Mindeközben márpedig mi sem a tényleges minőségre hajtunk! Csak annak látszatára. És még kérkedünk is vele...
Nem mi költjük el a pénzünket.Az költ el bennünket.
Csak élvezet és más semmi
Gyermekkorunkban szüleink megtanítanak bennünket arra, hogy miként tartsuk legalább átmenetileg lakat alatt szükségleteink azonnali kielégítésének vágyát. Felnőttként aztán szépen elfelejtünk mindezt... A milliomos feleségek látszólag szintén sok dolgot kitöröltek emlékezetükből. „Szakmájuk” lényege ugyanis az, hogy mindent és bármit megszerezzenek maguknak, ami kicsit is jólesik nekik. Nem számít a pénz, nem számít a hiszti, nem számít mások véleménye. Csak legyen meg időben! Mi mások lennénk?
Nem mindig. Automatizálódott és felgyorsult kultúránk egyik legnagyobb gyenge pontja éppen ez: az eudaimonikus helyett a hedonikus jóllétet hajszoljuk. Boldogságunkat tudniillik gyakran nem magasztos álmaink megvalósítása és önmagunk meghaladása, hanem pillanatnyi szükségleteink minél hamarabbi kielégítése által kívánjuk elérni. Nem aktívan cselekszünk az eudaimoniáért (a valódi boldogságért), hanem passzívan megelégszünk a hedóniával (az egyszerű élvezettel). Elvégre kinek van szüksége hosszú és egészséges életre, ha egyszer ott van a sarkon egy gyorsétterem, ha annyira nehéz lemondani erről a szál cigiről, és ha olyan jól esik ez a pohár sör? Áh, hagyjuk is...
Mi a fontosabb?Amire szükséged van? vagy amire vágysz?
Én, én, én, én, én és én
A hét főbűn közül vajon mi lehet sorozatunk hat asszonyának, s velük együtt a komplett nyugati világnak a legnagyobb vétke? A jóra való restség? Az irigység? A bujaság? Vagy a torkosság? Leginkább talán mindezek forrása: a kevélység. A gőg, az önteltség, a nárcizmus ugyanis a huszonegyedik század egyik legfertőzőbb népbetegsége. Pláne Nyugat-Európa és Észak-Amerika individualista országaiban!
Önmagunk eltúlzott szeretete ugyanis nem csak arra késztet bennünket, hogy lenézzünk és kihasználjunk másokat. Ellustítja bennünk az önzetlenség motivációját, mások javainak a megszerzésére késztet, szabadjára engedi egoista szenvedélyeinket, s mértéktelen dőzsölésre biztat. Szereplőinket például arra ösztönzi, hogy nyíltan élősködjenek másokon, hogy kíméletlenül kibeszéljék egymást, s hogy a fényűzésen kívül semmiféle dolguk ne legyen. Hogy miért? Mert csak. Mert jár nekik. Fel kell tennünk azonban a kérdést:
Mi, átlagemberek sosem esünk bele egónk önző csapdájába? Tényleg nem? biztosan?
Hogy mennyi a valóság és mennyi a színjáték ebben a reality show-ban, nem tudhatjuk. Ahogyan azt sem, hogy a jómódú feleségek milyenek a kamerákon kívül. Éppen ezért ne egy dokumentumfilmnek, hanem olyan szatírának tekintsük ezt a műsort, amelynek hat karaktere társadalmunk negatív értékrendjét személyesíti meg. Azt a sötét etikettet, aminek sokszor mi magunk is hódolunk. Ne hat bűnbakot áldozzunk tehát fel! Önismeretre tegyünk inkább szert általuk, tanuljunk a hibáikból, s fejlesszük saját személyiségünket.
