Hajléktalannak lenni egyenlő a társadalmi nemlétezéssel” – írja Lisa Goodman amerikai kutató. A pszichológiai és fizikai jóllétünket alapjaiban határozzák meg társas kapcsolataink és a társadalomban elfoglalt helyünk is. Mit jelent az a pszichére nézve, ha ez a bizonyos hely, ami nekünk jutott, a nemlétezéssel egyenlő (vagy ahhoz közelít)? S hogyan változtat ezen a 2018. október 15-én érvénybe lépett szabálysértési törvény, mely kimondja: az utcán élni büntetendő? Cikksorozatunk második részében igyekszünk objektíven, tudományos eredményekre támaszkodva, illetve Kende Anna szociálpszichológus és Kántor Árpád pszichológus szakmai véleménye alapján körüljárni a törvénnyel kapcsolatos pszichológusi kételyeket. A cikk első része elérhető ezen a linken.

Az ember evolúciós története során a túlélést segítette, ha ősünk a többi embert két kategóriába sorolta: az én csoportomba tartozik-e (ingroup tag) vagy idegen (outgroup tag) a másik. A világ így „mi”-re és „ők”-re oszlik szét. Ennek mélyreható következményei vannak a mai emberre nézve is, a személyes életünk és a világ sorsa szempontjából is – például ez játszhat közre egy iskolai zaklatásban, de a II. világháborúhoz is részben ez vezetett.

Ha valakit ingroup tagnak tekintünk, azzal alapvetően másképp bánunk, mint ha outgroup tag a szemünkben. Őket nem egyéneknek tekintjük, hanem egy egységes kategóriának. Címkéket aggatunk az idegen csoport tagjaira – többnyire nem pozitívakat. Az pedig, hogy valakit hozzánk tartozónak ítélünk-e, számtalan dologtól függ. Például hogy mekkora a szemmel látható különbség köztünk és a másik ember között, illetve hogy a számtalan identitásunk közül melyik a kiugróbb egy adott szituációban (például európai>magyar>magyar középosztálybeli).

Az utcán élő hajléktalan embereket látva akár azt is gondolhatjuk, hogy a törvény segítségünkre lehet abban, hogy ha kevésbé lesz „szem előtt” a különbözőség a fedél nélkül élőktől, akkor csökkennek az előítéletek. Egy amerikai kutatás azonban ennek az ellenkezőjét látszik bizonyítani. Az utcán élő emberekkel való kapcsolat lehetősége, illetve a

puszta jelenlétük is jó hatással van a róluk alkotott képre.

Ez az eredmény stabil, annak ellenére, hogy azok, akikkel a kontaktus megtörténik (az utcán élő hajléktalanok) a hajléktalanok vegyes csoportjának kisebbségét alkotják, s hogy a találkozás körülményei sokszor nem optimálisak. Emögött összetett pszichológiai, szociálpszichológiai folyamatokat sejthetünk.

Hajléktalan táblával "Spread cheese on this broke cracker"
Hajléktalan emberekkel találkozva megláthatjuk az embert bennük, azt, hogy mindannyian külön egyéniségek, akárcsak a saját csoportunk tagjai. (A tábla felirata: Kenj egy kis sajtot erre a törött krékerre.)

Azonban az ország vezetésével megbízott politikusok üzeneteinek erős következményei vannak. Ha a hatalmon lévők azt kommunikálják, hogy a fedél nélküliek csoportja nemcsak hogy nem tartozik közénk, de még veszélyesek is – hiszen bebörtönözhetőek –, azzal erősen formálják azt, hogy a társadalom tagjai mit engednek meg maguknak velük szemben. „Egy csoport egészét kriminalizálni, annak ellenére, hogy nem bűnelkövetők, nagyon súlyos következményekkel járó lépés” – mondta Kende Anna. „Egyesek feljogosítva érezhetik magukat arra, hogy agresszívan lépjenek fel ellenük, vagy megtagadják tőlük a segítséget.

Úgy vélhetik, hogy a hajléktalan embereket nem illeti meg az emberséges bánásmód.”

Egy friss, a Kansas Egyetem kutatói által írt cikkből kiderül, hogy a politika felől érkező jóváhagyás mennyire erősen felül tudja írni a korábban „normálisnak”, normatívnak gondolt nézeteket. „Trump megválasztása előtt és után gyűjtöttek adatot attitűdökkel kapcsolatban” – mesélt erről a kutatásról Kende Anna. „Olyan csoportok voltak köztük, melyeket Trump nem nevezett meg a kampányában, de olyanok is, melyről negatív kijelentéseket tett, esetleg üldözendőnek állított be. A két adatgyűjtést közt eltelt néhány hétben nem változott az előítéletesség mértéke az elnök által nem említett csoportok iránt, azonban a kampányban negatívan szereplők ellen erősödtek az előítéletek. Az elnökké választás előtt is ismeretes volt Trump negatív véleménye ezekről a csoportokról.

Az egyetlen különbség, hogy a második adatfelvételkor Trump már az Egyesült Államok elnöke volt.

Világossá vált, hogy az amerikaiak többsége támogatja ezeket a nézeteket – ezek a nézetek váltak a normává, megerősítette az embereket abban, hogy ezek »helyes« gondolatok.” A politikai hatalom üzenete kihat arra, hogy a társadalom tagjai hogyan viselkednek a kipécézett csoportokkal szemben. „Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy megváltozik a véleményünk. De a meglévő negatív véleménynek szabad utat engedhetünk” – tette hozzá a szociálpszichológus. A csepeli hajléktalanok üldözésének esete például beleillik ebbe a képbe. Magyar mintán is zajlott hasonló kutatás, Kende Anna vezetésével. A magyar választások idején vizsgálták a muszlim bevándorlókkal, illetve más csoportokkal szembeni előítéleteket. Az eredmények szerint azok, akik a kisebbségi csoportok elleni negatív/gyűlöletkeltő kijelentéseket nem tartják elfogadhatónak, együttérzőbbé váltak a célcsoportokkal szemben. Akik viszont elfogadhatónak tartják ezeket, azoknál még inkább csökkent az empátia és nőtt az elutasítás mértéke.

Járókelő elsétál alvó hajléktalan mellett
Feljogosítva érezhetjük magunkat, hogy megtagadjuk a segítséget, sőt, agresszíven lépjünk fel. Pedig ennek nem szabadna így lennie.

Mindezek a társadalmi változások nyilvánvalóan visszahatnak a fedél nélkül élő emberekre. Annak, ha a saját nemzetünkön belül válunk külső csoporttá, ha a többségi társadalom részéről hideg közönyt vagy agressziót tapasztalunk, súlyos pszichológiai és fiziológiai következményei vannak. 2003-ban az egyik legrangosabbnak számító Science folyóiratban megjelent cikk szerint

a társas kirekesztettségből fakadó lelki fájdalom az agyban ugyanúgy jelenik meg, mint a testi szenvedés.

Ráadásul sok hajléktalan ember a kapcsolatai elvesztése, meggyengülése által jutott erre a sorsra, így ők teljesen magukra hagyva találhatják magukat. Kende Anna a valahova tartozás identitásformáló erejét emelte ki. „A hajléktalan identitás egy negatív identitás abban az értelemben, hogy az határoz meg, amit elvesztettem – az otthonomat. Az, hogy mi nem vagyok. Ez azonban átformálható. Ezért is nagyon fontosak azok a mozgalmak, melyek ezt a negatív identitást pozitívvá formálják, így adhat pozitív identitást egy hajléktalan embernek a akár a Fedél Nélkül lap is.”

Kántor Árpád, aki tizenöt éve kutatja a hajléktalanság pszichológiáját, a lelki következmények mellett a praktikus következmények súlyosságára is felhívja a figyelmet. „A politikai narratíva hatása a közvéleményre olyan dolgokban is megjelenhet, mint hogy valaki kiad-e egy albérletet egy hajléktalan embernek vagy munkát ad-e olyannak, aki az utcára került.” Mindemellett természetesen az is megnehezíti (ha ugyan el nem lehetetleníti) a boldogulást, hogy amúgy kriminális hajlam nélkül való emberek büntetett előéletűvé válnak.

Az eddigi érveink elsősorban a hajléktalan emberek érdekeit tartották szem előtt. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy a többségi társadalom tagjaira milyen pszichológiai hatást gyakorol a hajléktalanság jelenléte az utcán. Mentálisan megterhelő látni emberek szenvedését nap mint nap. Az ezzel járó szorongás enyhítésére bekapcsolhatnak bizonyos szociálpszichológiai mechanizmusok. Ilyen például az igazságos világba vetett hit – az a meggyőződés, hogy aki keserű sorsra jutott, az meg is érdemelte, s így mi magunk, ha jó polgárként cselekszünk, bizonyosan elkerüljük ezt a sorsot. Ugyanakkor fentebb láttuk, hogy ez nem szükségszerű, a hajléktalanokkal való találkozás enyhítheti is az előítéleteket.

A médiában megjelenő kép a hajléktalanokról ebben fontos szerepet játszik.

Úgy ábrázolni a fedél nélkül élőket, mint akik saját hibájukból, s nem bonyolult, külső s belső tényezők összjátékából adódóan kerültek utcára, könnyen beleejthet minket az igazságos világba vetett hit csapdájába.

Erre hívja fel a figyelmet Kántor Árpád is. „Úgy gondolom, hogy egy részről persze kényelmetlen. Eloszlatja annak az illúzióját, hogy a körülöttünk lévő rendszer bármilyen állapotban meg tud tartani minket. Ugyanakkor egy fontos felrázó szerepe is van – akár lelkiismeret-ébresztő s valahol az emberségükre is emlékezteti az embereket.” Valójában a hajléktalanság problémája nemcsak azoké az embereké, akik jelenleg fedél nélkül élnek.

A hajléktalanság mindannyiunk problémája.

Bármelyikünket érinthet az életünk során. Az, hogy egy olyan törvénykezés és szociális rendszer létezzen, amely megtart minket, akkor is, ha baj van, közös érdekünk” – folytatta a szakember. Kende Anna ezt a témát azzal egészítette ki, hogy ebben a politikának is kulcsszerep jut. „Nem szólhat arról a politikai kommunikáció, hogy különböző csoportokat bélyegzünk meg és rekesztünk ki a magyar társadalomból.

Az emberség kultúráját kell feléleszteni, hogy a méltóságra figyelve bánjunk az emberekkel, és ne azzal foglalkozzunk, hogy miben különböznek tőlünk

– mondta a szociálpszichológus.

 

Felhasznált szakirodalom: Bègue, L., & Bastounis, M. (2003). Two Spheres of Belief in Justice: Extensive Support for the Bidimensional Model of Belief in a Just World. Journal of Personality, 71(3), 435–463. doi:10.1111/1467-6494.7103007 Bègue, L., Charmoillaux, M., Cochet, J., Cury, C., & de Suremain, F. (2008). Altruistic Behavior and the Bidimensional Just World Belief. The American Journal of Psychology, 121(1), 47. doi:10.2307/20445443 Crandall, C. S., Miller, J. M., & White, M. H. (2018). Changing Norms Following the 2016 U.S. Presidential Election. Social Psychological and Personality Science, 9(2), 186–192. doi:10.1177/1948550617750735 Eisenberger, N. I. (2003). Does Rejection Hurt? An fMRI Study of Social Exclusion. Science, 302(5643), 290–292. doi:10.1126/science.1089134 Győri, P. & Vida, J. (2008). Az utcák népe. Budapest: Menhely Alapítvány. Lee, B. A., Farrell, C. R., & Link, B. G. (2004). Revisiting the Contact Hypothesis: The Case of Public Exposure to Homelessness. American Sociological Review, 69(1), 40–63. doi:10.1177/000312240406900104 Smith, E. R & Mackie, D. M (2004). Sozciálpszichológia. Budapest: Orsiris Kiadó. Udvarhelyi, T. (2014). Az igazság az utcán hever. Budapest: Napvilág Kiadó Kft.