Miért félhetünk a boldogságtól? - milyen tényezők befolyásolhatnak minket

Előző cikkünkben azt mutattuk be, hogy vajon melyek lehetnek életünk azon háttértényezői, amelyek olyan erős hatással lehetnek ránk, hogy a boldogságra való törekvés helyett, az attól való félelmet és elkerülést predesztinálják. A boldogságtól való félelem tanulmányozásakor azonban figyelembe kell vennünk további perspektívákat is, amelyek szintén befolyással lehetnek a boldogsághoz kapcsolatos attitűdjeinkre, úgymint a szociális kapcsolataink vagy akár a társadalmi-kulturális berendezkedésekben rejlő különbségek.

Általánosságban elmondható, hogy boldogság azon fajtái, amelyek nem illeszkednek egy adott kultúra által elfogadott boldogsággal kapcsolatos attitűdökhöz, illetve az adott kulturális normákkal és értékekkel kevésbé összeegyeztethetők, negatív hatással is lehetnek életünkre. Így ezt figyelembe véve, a következőkben olyan szakemberek vizsgálódásaira alapozva próbáljuk meg feltárni a boldogságtól való félelem további aspektusait, akik a téma komplexitásának ellenére mégis megpróbálták megvizsgálni azt, hogy a boldogság averzió hogyan kapcsolódhat bizonyos kulturális háttérhez, értékrendszerhez, kapcsolatainkhoz vagy akár a vallásossághoz.

1. A nehézségekkel való megküzdés és a boldogság averzió

Pszichológiai alapvetés, hogy a pozitív érzelmeink jelenléte, valamint a negatív érzelmeink hiánya adaptív és lelki jóllétünkre előnyös hatást gyakorol. De felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ez minden esetben így van? Amikor a dolgaink „jól mennek”, a pozitív érzelmek átélése és kimutatása valóban segíthet az erőforrásaink fenntartásában és gyarapításában, illetve a társas kapcsolatainkra is pozitív hatással lehet. Amikor azonban nehézségek merülnek fel az életünkben, a negatív affektusok kimutatása (például félelem, a harag, a düh, vagy a szomorúság) olyan pozitív hozadékkal járhat számunkra, amely szükséges lehet a problémáinkkal való megküzdésben. Ezért egy idő után elkezdhetünk félni attól, hogy ha boldogságunkat megéljük, illetve kimutatjuk, akkor a későbbiekben talán kevesebb támogatást fogunk kapni környezetünktől.

Amennyiben mások észlelik valódi szomorúságunkat, és tehetetlenségünket, akkor segítséget adhatnak, támogathatnak bennünket a nehézségekkel való megküzdésben. Negatív érzelmeink jogos kifejezése tehát egyfajta jelzőértékkel bír, hogy abban a helyzetben mások segítségre szorulunk, egyedül nem tudunk megbirkózni nehézségeinkkel.

 „…Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja”
(Illyés Gyula)

Így már nem nehéz felismerünk egy fontos tanulságot: gondterhes időkben a legjobb döntés, ha nem rejtjük el valódi érzelmeinket, és ebben az esetben valóban nem lubickolunk hamis pozitivitásban mások előtt, de ez nem a félelemről szól, sokkal inkább a bátorságról. Hiszen abban az esetben fogjuk megkapni azt a türelmet és segítséget környezetünktől, amire szükségünk van, ha őszinték vagyunk érzelmeinket illetően: ha felvállaljuk azt, hogy valami ott és akkor egyedül nem megy, és bár ez gyakran nem könnyű, mégis elengedhetetlen lelki egészségünk  érdekében. 

2. Az ítélkezéstől való félelem

A boldogság averzió kialakulásának egy másik oka lehet az, hogy nem szeretnénk felhívni sikereinkre, boldogságunkra mások figyelmét. Sonja Lyubomirsky szerint például azért félhetünk a boldogság állapotától, mert attól tartunk, hogy ha megéljük egyéni boldogságunkat, és ki is mutatjuk mások felé, azzal riválisaink figyelmét magukra vonhatjuk, akik később akadályokat gördítve elénk meggátolhatnak céljaink elérésében, vagy akár káros hatással lehetnek életünkre.

3. Fecseg a felszín, és hallgat a mély?

Érdekesség, hogy él egy olyan hiedelem is az ember boldogsághoz való negatív attitűdjét illetően, miszerint a komoly, érett gondolkodású emberek a világban átélt szenvedéseken elmélkednek, míg a boldogság valójában csak a felületes emberek sajátja. Tehát az ítélkezéstől való félelem korántsem csak az irigységtől való félelem mentén értelmezhető, mégis látható, hogy hatással lehet a boldogságról alkotott képünkre. Ezen gondolatok mentén talán már körvonalazódni látszik, hogy

szociális kapcsolataink, illetve a mások ítélkezésétől való félelem valóban nagy hatást gyakorolhatnak a boldogságtól való félelmünk kialakulására.

Éppen ezért érdemes időről időre önvizsgálatot tartanunk: odafigyelni érzéseinkre, megszelídítenünk azokat a berögzüléseinket, amelyek azt sugallják számunkra: a felhőtlen boldogság azon felszínes emberek sajátja, akiknek nem kell megküzdeniük az élet nehézségeivel.

4. A vallás és a boldogság averzió kapcsolata

Érdekes az a megfigyelés, hogy a vallásos embereknél hogyan jelenhet meg a boldogsághoz kapcsolódó negatív attitűd, mely leginkább a földi, vagy e világi élet boldogságára vonatkozik. Mohsen Joshanloo szerint gyakorta megfigyelhető a boldogság averzió bizonyos vallási közösségek tagjainál. Kutatásai során azt figyelte meg, hogy bizonyos vallások nézőpontja szerint a földi boldogság túlzott megélése szinte biztosan Istentől és az örök élet lehetőségétől való eltávolodást fogja eredményezni életünkben. Így érthető, ha sokan különböző vallási megfontolásból félnek a személyes boldogság megélésétől és kimutatásától. 

5. A társadalmi berendezkedésekben rejlő különbségek

A boldogság témakörének tanulmányozásakor nem mehetünk el amellett, hogy milyen nagy hangsúllyal bírnak a társadalmi és kulturális különbségek. De mit is jelent ez a boldogság averzió szempontjából?

Az individualista (nyugati) kultúrában az egyén áll a központban, nagyobb a személyes szabadságjog, ezért ezekben a társadalmi berendezkedésekben az egyéni érzéseken, szükségleteken, illetve a személyes célok, vágyak beteljesítésén van a nagyobb hangsúly. A nyugati kultúra éppen ezért jobban értékeli az olyan egyéni érzelmeket, mint a büszkeség vagy akár a harag. Ebből következően a boldogság elérése is pozitív célként jelenik meg számukra.

A nyugati kultúrákban a személyes boldogságot az egyik legnagyobb értékként tartják számon.

Például az észak-amerikai kultúrában úgy gondolnak rá, mint egyfajta személyes hedonikus tapasztalatra, mely egy egyéni eredmény, éppen ezért az egyént tartják felelősnek, hogy a boldogságot eléri-e, vagy sem. Így ha valaki nem törekszik a boldogságra, akkor azt az emberek hajlamosak akár személyes kudarcként is megélni.

A kollektivista (keleti) kultúra ezzel szemben jobban tiszteli a szociális kapcsolatokhoz társuló érzelmeket, mint például a barátságosság vagy bűntudat. Az emberek szociális kapcsolatai és ahhoz fűződő szerepeik által határozzák meg magukat, az egyén a közösséggel szemben sokkal kisebb hangsúlyt kap, és így a személyes boldogság keresése vagy elérése nem prioritás a számukra:

a boldogságot leginkább a társadalmi harmónia szempontjából határozzák meg.

Kultúrájuk szerint az egyéni boldogságnak határokat kell szabni, mivel az szenvedést, és szerencsétlenséget hozhat magával. Ezen gondolatvilág hatása még közmondásaikban is megtalálható, ebből következően, ha valaki egy olyan kultúrkörben nő fel, ahol az egyén boldogságát nem tartják nagyra, azoknál az embereknél valószínűbb, hogy megjelenik a boldogság averzió mechanizmusa.

Látható tehát, hogy a különböző gondolkodású, kulturális hátterű és vallású emberek esetében a boldogságtól való félelem a fentebb felsorolt különbségek függvényében igen eltérő formákat vehet fel, mégis egy közös aspektus fellelhető: a boldogság averzió így vagy úgy, de jelen van a gondolatvilágunkban, amely láthatatlanul, észrevehetetlenül kúszik be az életünkbe, megnehezítve ezzel társas kapcsolatainkat, érzelmi életünket és megküzdéseinket. Ezért olyan fontos annak felismerése hogy ez a mechanizmus mikor, miért és hogyan jelenik meg érzéseinkben, gondolatainkban, vagy cselekedeteinkben. Mi is valójában az, amit meg akarunk vonni magunktól, miért is szabotáljuk önnön boldogságunkat, hiszen ezek a felismerések vezetnek végül az egyik legfontosabb emberi alapvetéshez: „A boldogság joga – mint mondják – az élethez való jog" (Lev Tolsztoj).