Voltaire Candide című kalandregénye óta tudjuk, hogy mennyire gyerekes és nevetséges is tud lenni a határtalan optimizmus. A pozitív pszichológia képviselői mégis arra biztatnak, hogy merjünk kedvező képet alkotni saját magunkról, a többi emberről és a világ egészéről. Mindez ugyanis számos téren hozzájárul majd testi-lelki egészségünkhöz. Vagy mégsem? Előfordulhat, hogy pont az optimizmus hozza ránk a bajt, és tesz beteggé bennünket? Neil Weinstein szerint ez több mint lehetséges!
Ki fog a barátaid közül rákapni az alkoholra? Kinek lesz nemi betegsége? Na és szívrohama? Amikor ilyen kínos kérdéseket tesznek fel diákoknak, akkor a megkérdezettek többsége nem sorolja magát a különösebben veszélyeztetettek csoportjába. Az emberek durván 50-70 százaléka véli úgy, hogy esetében az átlagosnál kisebb a különféle megbetegedések esélye. Mindössze tíz százalék fogadja csak el annak eshetőségét, hogy olykor akár még az ő élete is veszélyben lehet. Mindez márpedig képtelenség. Egy átlagos ember esetén a legtöbb patológia kockázata értelemszerűen átlagos – pont ez a középszerűség átka/áldása. Mégis miért gondolkodunk akkor ennyire irreálisan?
Túlságosan is optimisták lennénk?
Neil Weinstein szerint azok a személyek, akik a családi hátterük, az egészségügyi körülményeik és az általános életvitelük tekintetében is magas kockázati csoportokba tartoznak, rendszerint vagy nem ismerik fel vagy nem ismerik be a saját fenyegetettségüket. Más szóval: az emberek sokszor megalapozatlanul optimisták a saját életüket illetően. Különösképp igaz ez az olyan területekre, mint például az alkoholizmus, a szerhasználat, a tüdőrák vagy épp a nemi úton terjedő betegségek. Az a tévhit él ugyanis bennük, hogy az efféle szövődmények biztosan elkerülik majd őket.
Nyugi, nem lesz ebből baj! Vagy de…
Úgy tűnik, hogy indokolatlan optimizmusunk miatt igen könnyen cserben hagyhat bennünket józan ítélőképességünk a különféle egészségügyi kockázatok felmérése terén. Igaz, mindannyian szeretünk jól informáltak lenni és megalapozott döntéseket hozni, csakhogy mindeközben arról is meg vagyunk győződve, hogy hétköznapi életvitelünk már önmagában is elégséges testi egészségünk megőrzéséhez. Nincs tehát miért aggódnunk, nem kell változtatnunk a szokásainkon. Vagy mégis? Neil Weinstein szerint az, aki ennyire rózsaszínben látja a világot, könnyen bajba kerülhet. Hiszen azzal csak olajat öntünk a tűzre, ha úgy érezzük, hogy mindent meg lehet úszni ép bőrrel!
Abban az esetben tudniillik, ha úgy vélekedünk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, sokkal kevésbé viselkedünk körültekintően. Továbbra is ehetünk zsíros és cukros ételeket, annyiszor járhatunk el inni, amennyiszer csak jól esik, lekorlátozhatjuk az óvszer használatát a „gyanúsnak tűnő” esetekre, és még sorolhatnánk… Sokan tisztában vagyunk persze a ránk leselkedő veszélyekkel, mégis azt képzeljük, hogy rajtunk bizony nem foghatnak ki olyan könnyen. Nem tudatlanságról van tehát szó, hanem megalapozatlan optimizmusról! Jól érzékelteti mindezt azoknak a diákoknak az esete, akiknek milliói fertőződnek meg vagy szenvednek autóbalesetet évente – természetesen a rendszeres felvilágosítások ellenére.
Már megint a cigi…
A határtalan optimizmus egészségkárosító hatásainak egyik „legjobb” példája a dohányzásra való rászokás menete. Az éppen csak cigarettázni kezdő egyetemisták számtalan módon el tudják hessegetni nyugtalanító gondolataikat: ők le se tüdőzik a füstöt, amúgy is csak gyenge cigit szívnak, testmozgással kompenzálják magukat, néhány év múlva mindenképp abbahagyják majd a dohányzást, na meg ők persze különben sem szokhatnak rá…
Legtöbbjük azonban túlságosan is pozitív színben látja ezt a problémát. A dohányosok ugyanis rendszerint tisztában vannak a cigarettázás következményeivel, csak épp abba az illúzióba ringatják magukat, hogy azok végső soron úgysem fogják érinteni őket. Sokuk sajnos még ma is azon a véleményen van, hogy az érszűkület és a tüdőrák tekintetében ők a többi nikotinfüggőnél kevésbé veszélyeztetettek, s hogy még a nem dohányzóktól is csak kicsivel vannak nagyobb veszélyben.
Éljen hát a pesszimizmus?
Nos, nem, azért nem egészen. Természetesen az ésszerű optimizmusnak is megvan a maga szerepe, haszna és értéke. Daganatos megbetegedések esetén például a derűlátás és a bizakodás igen sokat segíthet a meglehetősen kellemetlen kezelések elviselésében, és az esetleges műtétekből való felépülésben. Az optimizmus önmagában persze még nem bír semmiféle gyógyító erővel,
egyfajta támaszt képes „csak” nyújtani nekünk a nehéz időkben.
Ahogyan azt Neil Weinstein is hangsúlyozza: a legnagyobb probléma elsősorban abból ered, hogy a túlzottan optimista emberek egyszerűen nem foglalkoznak a nagy valószínűséggel bekövetkező veszélyekkel. Így mivel még csak meg sem próbálják kivédeni őket, egyenesen a csapdájukba sietnek. Melyik megoldás lehet akkor a helyes? Nos, ahogyan azt az angolok egyik kedvelt mondása is tartja: „Reméld a legjobbat, készülj fel a legrosszabbra!”.
Felhasznált szakirodalom: Weinstein, N. D. (1987). Unrealistic optimism about susceptibility to health problems: Conclusions from a community-wide sample. Journal of behavioral medicine, 10(5), 481-500.
