Az érzelmi intelligenciáról valószínűleg már mindannyian hallottunk, de vajon tisztában vagyunk-e a személyi intelligencia viszonylag új fogalmával is? Hogy mi is ez pontosan, hogyan fejleszthető, és miként profitálhatunk belőle a hétköznapokban, arról az érzelmi intelligencia úttörő kutatója, John D. Mayer mesélt Magyarországon elsőként a Mindsetnek. Bevallotta, ha most kezdené kutatásait, az érzelmi helyett inkább a személyi intelligenciából indulna ki, annyira fontos lehet ez a terület.
John D. Mayer és kollégája, Peter Salovay munkássága nyomán került be a köztudatba az érzelmi intelligencia fogalma – az általuk megalkotott modellt és mérési eljárást napjainkban is széleskörűen alkalmazzák. Mayert aztán a kutatásai egy újfajta intelligenciaterület, a személyi intelligencia felfedezése felé vitték, melyet még az érzelmi intelligenciánál is meghatározóbbnak tart. Erről, a karantén személyiségre gyakorolt hatásáról és az okoseszközök és érzelmi intelligencia kapcsolatáról is kérdeztük a New Hampshire-i Egyetem kutatóját.
Az érzelmi intelligencia már évek óta jelen van a köztudatban, sokan tudnak róla, sőt, a fejlesztésével is egyre többet foglalkoznak. A személyi intelligenciáról viszont kevesebbet lehetett még hallani – mit jelent ez pontosan, és miért fontos nekünk ez az intelligenciaterület?
A 20. században még főleg az jellemezte az intelligenciáról való gondolkodást, hogy milyen a memóriánk, és hogyan tudjuk megoldani a problémákat a verbális, téri és vizuális területeken. Amikor az 1990-es években Peter Salovay-jel elkezdtük kutatni az érzelmi intelligenciát, arra voltunk kíváncsiak, hogy vannak-e más problémamegoldási területek ezeken kívül is. Ma már az intelligencia több területét különböztetjük meg egy általános intelligencia fogalom helyett: van például verbális, téri intelligencia, rövid távú memória, és arra jöttünk rá, hogy az érzelmek, pontosabban az érzelmekről való gondolkodás is egy ilyen intelligenciatípust képez. A legutóbbi felfedezésem pedig a személyi intelligencia, amely szintén egy különálló terület.
Ha máshogy alakultak volna a dolgok, lehet, hogy inkább a személyi intelligenciával kezdem az érzelmi intelligencia helyett, mert most azt látom, hogy ez még annál is meghatározóbb és átfogóbb terület:
beletartozik, hogy mit gondolunk arról, kik vagyunk mi, ki a másik, és lehetővé teszi, hogy jobb döntéseket hozzunk a saját életünkre vonatkozóan, illetve jobban tudjunk funkcionálni a kapcsolatainkban.
Amit hamarosan publikálni szeretnénk majd a kutatásainkból, az az, hogy azok az emberek, akik jobban ismerik a saját személyiségüket, jobban megértik saját magukat, jobban tudnak munkát és párt választani, és hosszabb távon boldogabbak is ezeken a területeken, mert a választásaik összhangban vannak a szükségleteikkel és vágyaikkal.
Akkor ez olyasmi, mint az önismeret?
Nagyon hasonló az önismerethez, csak épp van mögötte egy apró trükk, ami – az önismerettel ellentétben – mérhetővé teszi: nem pontosan önismeretről van szó, amit nagyon nehéz mérni és meghatározni, hanem a személyiségről való tudásról. Szóval ahelyett, hogy az önmagunkról szóló, belső tudást mérnénk, általánosságban a személyiségről való tudást mérjük, például hogy valaki tudja-e, mi az, hogy extrovertált vagy introvertált. Vannak olyan emberek, akiknek nagyon árnyalt a személyiségről való tudása – a nem pszichológusok között is –, mások pedig szenvednek azzal, hogy keveset tudnak a személyiségről, például nem ismerik fel a különbséget egy introvertált és egy szégyenlős ember között. Míg az utóbbi fejlődhet a szociális készségeiben és leküzdheti a gátlásait, az introvertáltnál nem ez a probléma, ő egyszerűen csak szeret egyedül lenni, így töltődik. Vannak emberek, akik jobban ráéreznek ezekre az árnyalatnyi különbségekre.
Egy másik példa a viselkedés bejóslása: sokaknak vannak olyan barátaik, akik rendszeresen késnek, és ezt nagyon bosszantónak tartják. Viszont ha jó a személyi intelligenciád, akkor tudod, kik lesznek azok, akik késnek, és így kevésbé fog zavarni, mert tudsz kompenzálni, például te sem sietsz, hogy odaérj, vagy nem az utcán beszélsz meg találkozót, hanem egy kényelmes helyen. Ha nincs meg ez a tudásod, ha nem vagy jó megfigyelő, hogy észrevedd ezeket a dolgokat, az élet sokkal frusztrálóbb tud lenni, és jobban felbosszant mások viselkedése (például ha késnek, és nem számítasz rá). Könnyebb empatikusnak lenni, ha megvan a tudásom a másik személyiségéről, mert ha ismerem őt, az általában magával vonja a megértést is.
Manapság nagyon elterjedt, már-már divatos is önismerettel foglalkozni. Eredményezheti ez a személyi intelligencia általános növekedését a társadalomban?
Az önismeret már régóta foglalkoztatja az embereket, többek között Szókratész is írt róla, vagy a héber Bibliában is találhatóak ezzel kapcsolatos szövegek. A nehézség az, hogy limitált, egyáltalán mennyire tudjuk magunkat megismerni, és hogy ezek az ismeretek mennyire megbízhatóak. Vegyük például Freudot: rengeteg nagyon jó elméletet alkotott, sok közülük a mai napig megállja a helyét, azonban 22 könyvet írt, és – tekintve, hogy 100 évvel ezelőtt milyen tudás állt rendelkezésére a személyiségről – volt, amiben tévedett.
Ha téves tudásra építjük az önmagunkról alkotott képünket, az nem segít.
Az elmúlt száz év persze jelentősen előrevitte a személyiségkutatást, és bár még mindig sok a hibalehetőség és a hiányosság, azért van pár száz olyan tény, amely elég stabil és kutatások által igazolt, például a Big Five modell személyiségvonásai (extraverzió, lelkiismeretesség, barátságosság, nyitottság és érzelmi stabilitás – a szerk.).
Ha ezeket ismerjük, és tudjuk magunkra vonatkoztatni, az egy megbízhatóbb és könnyebb útja az önismeretnek, mint amit például Szókratész javasolt, hogy nézzünk magunkba, és akkor majd valami varázslatos módon megjelenik az önismeret.
Mi alapozza meg a magas személyi intelligenciát, hogyan lehet már gyerekkorban segíteni ennek a fejlődését?
Ez egy érdekes kérdés, mert sok ember – köztük én is – nem szeret az emberek közti különbségekről beszélni. Az még mondjuk elfogadható a mi kultúránkban, ha azt mondjuk, hogy valaki jobban szeret kimozdulni, társaságban lenni, míg más inkább egyedül lenni és olvasni, ezzel még talán nem sértünk meg senkit. Ha azonban a személyiség más területeiről beszélünk, könnyű ítélkezőnek tűnni, hiszen valóban, ilyenkor megítélünk másokat. Így ezt sokszor inkább kerüljük, mert kínosnak érezzük, valójában viszont fontos ezeket a különbségeket kifejezni, érzékeltetni, mert ezáltal lesz árnyalt képünk a saját és mások személyiségéről. Például el lehet mondani, hogy valaki egy kicsit jobban szokott aggódni a dolgok miatt, más meg kevésbé, de én személyiségpszichológusként azt is mindig hozzá szoktam tenni, hogy az aggódó emberekre is ugyanannyira szükségünk van, mint a nyugodt emberekre, mert más funkciót töltenek be a társadalomban. Máshogy viselkednek, de mindkettő egyformán jó és hasznos: az aggódó emberek azok, akik figyelmeztetnek minket például a globális felmelegedésre, vagy egy járvány kitörésére, és a nyugodt emberek azok, akik segítenek, ha ezek megtörténnek.
A különbözőségeket is lehet a pozitív oldalról nézni.
Mindenkiben megvannak ezek az egyéni különbözőségek, és – talán ez már túl pozitív felfogás is a részemről – szerintem mindenkinek jót tesz, ha tőle eltérő emberek veszik körül.
A magasabb személyi intelligencia tehát befolyásolja a másokhoz való viszonyunkat is?
Az érzelmi és személyi intelligenciát én emberközpontú intelligenciáknak hívom: nem kell, hogy valakinek magas szintű legyen, ha például megtanul udvariasan viselkedni másokkal, akkor megértés nélkül is lehetnek jók a személyközi kapcsolatai, de minden más esetben azért hasznos.
Azt látjuk a kutatásokból, hogy általánosságban véve azok az emberek, akiknek magasabb az intelligenciája ezeken a területeken, empatikusabbak is, és jobban tudnak viselkedni másokkal. Én azért egy kicsit szkeptikus vagyok, és mindig felteszem magamnak a kérdést: Vajon valaki valóban jobb ember is, vagy csak jobb abban, hogy hogyan látsszon jobb embernek? Ezt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy kevésbé viselkednek kötekedően, konfliktusgenerálóan azok, akiknek magasabb a személyi intelligenciája, mint akiknek alacsonyabb.
Mostanra tudjuk, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető – igaz ez a személyi intelligenciára is?
Ez a legtöbb intelligenciára igaz: mostanra már új elméletek vannak a felnőtt intellektuális fejlődéssel kapcsolatban is. Amikor én iskolába jártam, még azt tanultam, az intellektuális fejlődés megáll valahol 17 és 21 éves kor körül, utána már csak tapasztalatokat gyűjtünk, de nem változik az intelligenciánk. Az új kutatások szerint viszont nem ez a helyzet, felnőtt korunkban is képesek vagyunk fejlődni az intelligencia különböző területein, még a rövid távú memóriában is, ha akarunk.
Mi a kapcsolat az érzelmi és személyi intelligencia között?
Mindkettő egyformán fontos, nem is igazán lehet őket elkülöníteni, de még nem egyértelmű, milyen viszonyban vannak egymással. A probléma az érzelmi intelligenciával az, hogy ha csak az érzelmeket nézzük a mögöttük álló személy nélkül, az limitálja a megértésünket. A személyi intelligencia egy tágabb értelmezési keretet ad, több mindent megmagyaráz. Például két eltérő személyiségű emberből nagyon különböző érzelmeket válthat ki ugyanaz a helyzet.
Mennyire változik, vagy változtatható meg egy ember személyisége az élete során?
Mára már erről is rugalmasabban gondolkodunk: ismét visszatérve Freudra, ő még úgy tartotta, a személyiség 3-5 éves korunk között rögzül, aztán ezt felemelték 10-12 éves korra, de mostanra a kutatási eredmények elég egyértelműen azt mutatják, hogy a személyiségünk az egész életünk során képes változni. Én a fogszabályzóhoz szoktam ezt hasonlítani: a személyiség megváltozása is egy lassú folyamat, főleg felnőtteknél, ahol már egy kialakult és megszilárdult rendszer van, de még ez is mozdítható.
Meg tudjuk változtatni a személyiségünk problémás részeit, csak időbe kerül, és sok türelem kell hozzá.
Azt is tudjuk, hogy bizonyos, nagy hatású események megváltoztatnak minket. Ilyen például a háborúban teljesített szolgálat, vagy az, ha valaki egyetemre megy, de valószínűleg a koronavírus-járvány is ilyen lesz. Sajnos sok stresszes esemény negatívan befolyásolja a személyiségünket, de nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy lehetnek pozitív hatású életesemények is, például ha felvesznek egy jó munkahelyre, az fejlesztheti a személyiségünket is.
Mit gondol, hogy a karantén milyen hatással lehet a személyiségre?
Az biztos, hogy bizonyos embereknek könnyebb volt elviselni, mint másoknak – nem fogok ködösíteni, az extrovertáltaknak sokkal nehezebb lehetett, mint az introvertáltaknak. Introvertáltként én bevallom, örültem, hogy kibújhattam bizonyos társasági kötelezettségek alól, de szimpatizáltam azokkal az extrovertált barátaimmal is, akiken láttam, hogy megviselte őket a társas érintkezések hiánya.
Korábban említette, hogy az érzelmi és személyi intelligencia emberközpontú. Milyen változást okozhatnak az okoseszközök ezeken az intelligenciaterületeken, mennyire változtathatják meg a személyiségfejlődésünket?
Az egyik aggasztó dolog, hogy egy számítógépes interakcióban kevésbé tudjuk egymást megismerni, és nem tanuljuk meg úgy a másik ember viselkedését értelmezni, mint egyébként. A másik, hogy ahogy az eszközeink egyre gyorsabbak, reakciókészebbek és okosabbak lesznek, úgy a személyes kapcsolatainkban is megváltozhatnak az elvárásaink. Most már, ha a számítógépünk egy kicsit lassabban csinál valamit, mondjuk három másodpercnél tovább tölt be egy oldalt, idegesek leszünk. Egy ember viszont nem tud 3 másodperc alatt reagálni, ennél hosszabb idő kell, amíg kitalálja, mit válaszoljon, esetleg átjöjjön a másik szobába, ha megkérjük valamire. Bennem azért felmerül, hogy ilyen szempontból okozhat frusztrációkat a kapcsolatainkban, ha ilyen, okoseszközökkel telített környezetben növünk fel. Egyelőre azonban még keveset tudunk erről, általában több évtized kell, hogy a változások kibontakozzanak.
