Az unalom elkerülhetetlen alkotóeleme mindennapjainknak. Valószínűleg sokak életében vannak olyan percek, amik a szokásostól eltérően a pörgés helyett csak vánszorognak. Mi magyarázhatja ezt a jelenséget? És mit tehetünk ellene?
Ülünk a buszon, a forgalom csak vánszorog. Egy baleset történt. Több mint 10 perce állunk egy helyben, közben nézünk ki a az ablakon és várunk, unatkozunk. A percek lassan telnek, legszívesebben teljesen máshol lennénk. Ugyanez történik, amikor a boltban állunk a kígyózó sorban, várva, hogy a kasszához kerüljünk. Kellemetlen helyzetek ezek, mégis valahogy ilyenkor közelebb kerülhetünk magunkhoz, a gondolatainkhoz. Az idő és önmagunk észlelése közt komoly kapcsolat van, vallják a tudósok, unalmas perceinkben csak önmagunk vagyunk. Ettől az élménytől elmenekülhetünk, de akár szembe is nézhetünk vele és egy kis meditációval élvezetessé is tehetjük.
„Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában”
Blaise Pascal híres kijelentését csupán a szubjektív idővel összefüggésben érthetjük meg. Amikor egy ideig zavartalanul, csendben ülünk egy szobában, és csak várunk ahelyett, hogy bármit is tennénk, fájdalmas is lehet. Egy kutatás kimutatta, hogy 6-15 percnyi várakozási idő rendkívüli feszültséggel telik az emberek többségének. Az unalom azonban nem csak várakozáskor törhet ránk. Néha, amikor motiválatlannak érezzük magunkat, szintén ránk tör. Ilyen esetekben magunkat és az időt is sokkal erősebben észleljük. Kellemetlen érzés járja át az embert. Mit tegyünk az idő csapdája ez ellen? Lépjünk ki, és változtassunk!
Én és az idő
Számos különböző tudatállapot leírható az idő és önmagunk észlelésének együttes megváltozásával. Flow élmény közben például (mely az unalom ellentéte) nagyon mélyen tudatában vagyunk a cselekvésünknek és önmagunknak, miközben az idő gyorsan elszáll. Módosult tudatállapotokban, meditáció közben, hipnózis alatt, zenehallgatáskor vagy éppen tudatmódosító szerek használata után, önmagunkkal és az idővel való tudatosságunk eltűnik. E két tényező szoros kapcsolata miatt, a szubjektív idő kutatásával megérthetjük a tudatunkat, és lényegében az öntudatunkat is.
Mit érthetünk önmagunk tudata alatt? Alapvetően létezik egy testtudatunk, melyet a testből érkező folyamatos jelek hoznak létre. Ez az alapja annak, (az összetett mentális tudatunkkal együtt) hogy tudatában vagyunk a létezésünknek. Az idő észlelésünk is testet ölt és összekapcsolódik a testtudatunkkal, hiszen a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és az ízlelés nem lenne felfogható az idő nélkül. Bár nincs kifejezetten az időre vonatkozó érzékszervünk, mégis a testünk üzeneteiből észleljük azt. A szubjektív idő ezek szerint a testtudatból emelkedik ki, és egy állandó létezővé válik a valódi időn túl.
Ha megtalál az unalom...
Mikor arra várunk, hogy valami történjen, mikor üresen telnek a percek, nagyon élénken érezzük a testünk és érzelmeink létét. Ebben az esetben az unalom azt jelenti, hogy abban a pillanatban ki nem állhatjuk magunkat, és megőrülnénk magunktól. Mindannyian ismerünk módszereket, melyekkel sikerül „elmenekülnünk”. (TV, internet, játékok, sport, könyv, zene stb.) Lényegében ilyenkor elmerülünk egy cselekvésben, hogy kevésbé érezzük magunkat és az időt. Pascal fentebbi mondata azonban más menekülési útvonalakra céloz, melyek rövidtávon elűzik az unalmat, de hosszú távon káros hatásai vannak. Ilyen a kábítószer, a függőség és az erőszak is. Természetesen az unalmat jobb úton is legyőzhetjük, mikor barátainkkal és családunkkal vagyunk, az idő csak úgy röpül.
Mit tegyünk azonban, ha egy olyan helyzetbe kerülünk, ahol várakoznunk kell, és nem menekülhetünk: a dugóban, a sorban állva a boltban, ha késik a busz, vagy egy unalmas délután? Az nyugaton is érthetően egyre népszerűbb keleti meditációs technikák a befelé forduló elmélkedést és a mindfulness állapotot tekintik az üres idő eltöltésére alkalmas legjobb módnak. Megtanulhatjuk, hogyan töltsünk el akár csak egy órányi szabadidőt zavartalanul. Megtapasztalhatjuk milyen jelen lenni a pillanatban és boldogan elfogadni a puszta létet. Ha összevetjük ezt önmagunk és az idő észlelésünkkel, a meditáció gyakorlásának eredménye az lesz, hogy nem kell többé kognitívan újraalkotnunk a várakozással teli időt, amihez nem is kell gyakorlott meditálónak lennünk.
Ne panaszkodjunk hát, hogy túl elfoglaltak vagyunk és nincs elég időnk! A sorban állva most az egyszer ne vegyük elő az okostelefonunkat, csak élvezzük a helyzetet! Ezt a néhány percet fordítsuk magunkra – és relaxáljunk!
