„Ne várjuk meg, amikor már a börtön vagy a halál a két választás” – Barnabás drognaplója, 2. rész

A szer elfedi a sokszor fájdalmas valóságot. Az álcázás mesterévé tehet. A probléma viszont az, amikor elfelejtjük kik is vagyunk igazán és milyenek a valódi érzéseink. „Úgy voltam vele, hogy majd a cucc elvisz, bírom, amíg bírom” – tekint vissza Barnabás sok-sok terápiás óra után legmélyebb pillanataira. A Drogkutató Intézet közreműködésével indított Drognapló sorozatunkban esettanulmányokat mutatunk be, amelyekben pszichológus beszélget drogfüggőkkel, rehabilitáción résztvevőkkel, valamint a szerhasználat által egyéb módon érintett személyekkel. Barnabás története következik – második rész. 

Az interjúnk első részét itt olvashatod el, ahol Barnabás elmeséli, hogyan került kapcsolatba a drogokkal és milyen út vezetett a függőség irányába.

Eddig főképp a családi kapcsolataidról beszéltünk. Hogyan alakultak a párkapcsolataid? Mennyire jelent meg a biztonságérzet hiánya?

14 éves koromban volt egy barátnőm, fölöttem járt két osztállyal, én pedig még azt sem tudtam, hogyan kell egy nővel bánni. Akkor ez a lány már a 16. életévében volt és már volt dolga a testiséggel, bár ő is szűz volt még, én meg főleg. Igazából ő ért hozzám először. Megvártuk, hogy betöltse a 16. életévét, ekkor voltunk fél évesek, és én másodjára vesztettem el a szüzességemet, mert először annyira izgultam, hogy nem tudtam mit hogyan kéne csinálni. Nem volt ugye apakép sem, mert akkor ő meg pont Amerikában volt kint. Annyira izgultam, hogy nem volt normális erekcióm, annyira rágörcsöltem erre az egészre, hogy elsőre nem sikerült, így másodjára vesztettük el együtt a szüzességünket. Utána ez már annyira belém ivódott és annyira rossz tapasztalás volt, hogy ezzel nekem nagyon sokáig problémám volt, kb. 24 éves koromig.

Mindez milyen hatással volt a későbbi kapcsolatokra?

Utána is volt egy barátnőm, aki szintén idősebb volt, kb. 2,5 évvel, vele pl. 3-4 hónap alatt egyszer feküdtem le, mert annyira előjött ez a gondolat. Szóval amikor tudtam, hogy ebből most szex lesz vagy lenne, jött ez a gondolat, hogy akkor basszus mi van, ha most megint nem áll fel, mint először? Ez olyan szinten belém ivódott, hogy nekem ez problémám is volt és azzal a barátnőmmel volt rendszeres szexuális életem, akivel összejöttem később, azzal a szlovák lánnyal. Neki ezt elmondtam. Valószínűleg 14 évesen erre én lelkileg éretlen is voltam, főleg úgy, hogy nem volt apaképem. Ez lehet egy ilyen mellékszál, hogy emiatt is nagyon sokat anyagoztunk. Az anyaggal ezt is elfedtem valahol és belefeledkeztem és nem gondoltam erre. A főiskolán volt még egy lány, akivel lefeküdtem, de vele is ittas állapotban. Azt lehet mondani, hogy 20-24 éves korom között semmi nem volt, igazából 15-19 éves korom között sem volt konkrétan szexuális élményem és valószínűleg a tudatalattimban ez is nyomasztott.

Ez olyan érzés volt, amit az anyagozással jó volt elfedni, jó volt előle elmenekülni, nem venni róla tudomást.

Említetted a közeget, ahol mindenki kedves és barátságos volt. Az merült fel bennem, hogy akkor esetleg korábban nem volt ez meg, vagy volt tapasztalatod az agresszióval, mint olyannal?

Hát nem, nem tudom, nyilván a szerek is közrejátszottak. Nekem igazából szép gyerekkorom volt. A nagymamám szép kertesházban lakott, hosszú udvarú kert, a kert végében egy kis folyó, meg mit tudom én… igazából boldog gyerekkorom volt, minden szeretetet megkaptam, meg jó osztályközösségbe is jártam. Voltak barátaim, de valahogy mindig kívülállónak éreztem magam. Ezt az apai hiányt nagyon sokat kompenzáltam a suliban, hülyéskedéssel tereltem el a figyelmemet. Felvettem a suliban is egy hangulatfelelős szerepet, ami egy nagy kontrollvesztettségbe ment át. Sokszor óra alatt sem bírtam magammal. Mintha figyelemzavarom lett volna, de igazából azt gondolom ez mind a kompenzálás és egy hamis énkép kialakulása volt. Emiatt egy idő után amikor 5-6.-os lehettem, azt éreztem, amikor egy komoly dologhoz szeretnék hozzászólni, féltem a megnemértettségtől. Inkább mindig hülyéskedtem, pedig olykor-olykor nyilván én is tudok komoly lenni, vagy szeretem a komoly témákat, megosztani a gondolataimat. Valamiért volt egy belső érzésem, hogy engem ilyenkor nem vesznek komolyan.

Mi segített abban, hogy most képes vagy mindezt ilyen alaposan átlátni?

A terápián nagyon sok mindenre rájöttem, főleg arra, hogy elég összetett dolog ez a függőség,

és valahol azért gyerekkorban van ennek a gyökere. Nem tudom, valahogy a kábítószeres világban az, hogy mindenki be van állva és az, hogy valahol ugyanazt érezzük, biztonságérzetet adott. Tudtam, hogy nagyjából ugyanazt éreztük, ezt a mesterséges érzést. Én az iskolában nem tudtam, hogy most ugyanazt gondoljuk-e a többiekkel. A buliban vagy abban a kis társaságban, ott tényleg nem nagyon voltak széthúzások a szer miatt, olyan volt, mint egy kis család és mély szeretetet árasztott el, a megnyilvánulásaink is hasonlóak voltak.

Ha jól értem, amit mondasz, akkor mióta bekerültél a rehabra, nagyon sok mindenre rájöttél és kezded máshogy látni a dolgokat. Hogyan kerültél be, mióta vagy ott, hogy érzed magad?

Hát február 24-én jöttem be, 8 hónapja és 2 napja. Igazából én úgy kerültem be, hogy az utóbbi időszakomban, mint mondtam is, nem dolgoztam, a családot is kerültem. Valahogy ez az édesapámtól jön, hogy ő sem jött haza beállva, ezt vittem tovább, én is kerültem a családot. Mivel minden nap anyagoztam, minden nap kerültem őket. Nem is hívtam őket, hogyha hívtak, sokszor nem vettem fel, mert nem akartam, hogy édesanyám levágja a hangomról. Édesapám meg tudta, mert ő tudta már régóta, hogy mit csinálok, és neki meg azért nem vettem fel, mert tudtam, hogy akkor hegyi beszédet akar tartani. Ekkor már olyan emberekkel vettem körbe magamat, akikkel minden nap tudtam anyagozni. Lefelé ívelt a karrierem, a normálisabb környezetem megszűnt. Olyanokkal lógtam, akik szintén nem dolgoztak, akiknek szintén az anyagszerzés töltötte ki a mindennapjaikat. Árultuk a pikót és teljesen lecsúsztam, tartozást halmoztam fel, meg mindenféle.

Innen jött a mélypont?

Igen, január 7-én volt. Béreltem egy szlovák autót, külön arra, hogy azzal menjek cuccért, mert paranoiás voltam. Azt kiadtam bérbe egy roma származású szlovák barátunknak. Ő hozta vissza és mondtam neki, hogy még vezethet ő, de szembejöttek a rendőrök, és mivel nem volt bekapcsolva a biztonsági öv, félreállítottak minket. Akkor kiderült, hogy ő el van tiltva a vezetéstől, én átültem a helyére és ezt magamra vállaltam, de két tűt találtak a kocsiban, ezért előállítottak minket. Engem is eltiltottak a vezetéstől. Én január 21-ig ugyanúgy vezettem, jogsi nélkül, de január elején még egy magyar autóval is megfogtak 10 napra rá. Az volt a szerencse, hogy nem jöttek ki házkutatásra. Az előző esetnél pont elfogyott a cuccom és ott nem találtak nálam csak egy gramm füvet, meg kéket. A másik esetben elég sok cuccot találhattak volna nálam, de akkor nem jöttek, mert 10 nap volt a két eset között. Erről jött egy levél haza és a nevelőapukám rendőr volt '98-ig, rendőrkapitány, vagy mit tudom én, és mondta, hogy segítenek ebből kijönni. Édesapám az egészségügyben dolgozott, és összebeszéltek, hogy van ez a Ráczkeresztúr, és én egyből mondtam, hogy jövök.

Ekkor miért tudtad ilyen magabiztosan, hogy segítségre van szükséged?

Tudtam, hogy valószínűleg csak kapok egy felfüggesztettet, a jogsimat majd visszaadják, amikor visszaadják, de az utolsó fél évben már elgondolkodtam, mondogattam, hogy nekem elvonóra kell mennem. Párkapcsolatokban is olyan krízisek, mélypontok halmozódtak fel, amire szintén csak anyagozni tudtam. Ez a lány megcsalt kétszer, én nyomoztam ki. Ez is annyira felemésztett, meg az önbecsülésemben egy akkora törés volt, hogy a boldog élettel kapcsolatos törekvéseket eldobtam tudat alatt. Öngyilkossági gondolatom nem volt, de úgy voltam vele, hogy majd a cucc elvisz, bírom, amíg bírom. Szóval ilyen életszemlélettel éltem a mindennapokat, 20 kilóval vékonyabb voltam. Két leszokási kísérletem volt, mikor összejöttem ezzel a lánnyal 24 évesen, akkor volt egy 3 hónapos időszak, visszamentem sportolni, bokszolni, de aztán ez megdőlt. Meg 17 évesen, amikor a család szedett ki ebből, akkor is volt egy periódus, amikor nem drogoztam, de amúgy azt lehet mondani, hogy drogoztam 13 évet. A fű az folyamatosan volt, a pikóról volt néha pár hónapos leszokási kísérletem, meg az ilyen szintetikus anyagokról, de ez nem jött össze soha. Egyből rávágtam, mikor hallottam Ráckeresztúrról, hogy igen. Nekem egy ilyen utolsó lökés kellett igazából, hogy bejöjjek.

Hogyan éled meg a bent létet? Milyen ott az élet?

Az első négy hónap nekem elég meredek volt. Egyrészt szakítok a kábítószerrel, szakítok ugye azzal a lánnyal… igazából még ma is szeretem. Durván 3 hónapja lezártam ezt a kapcsolatot, nagyon nehéz volt, nagyon érzékeny lelkű srác vagyok. Két nő nevelt és skorpió a csillagjegyem, elég sok szeretetet kaptam meg el is kényeztettek, úgyhogy nekem az eleje rázós volt. De nagyon segítőkész volt mindenki, nagyon melegszívű fogadtatásban részesültem. Az elején nagyon furcsa volt. Egy hét után, amikor kipihentem magam, egy kisebb sírógörcs tört rám. Akkor fogtam fel, hol vagyok, miért vagyok itt, mire készülök, így gyökeresen ki kell gyomlálni az eddigi életem. Már azt lehet mondani, hogy jól vagyok… most is sok mindenen kell dolgoznom, de jól vagyok.

A közösségnek nagyon nagy gyógyító ereje van,

együtt cipeljük a másik terhét, törődünk egymással, nem vagyunk egyedül, mind ugyanazért a problémáért vagyunk itt, nagyjából ugyanazokon mentünk keresztül, ugyanazokon a veszteségeken csak más városban, máshol, más barátokkal, de aki önszántából idejön, az nagyjából mind hasonló dolgot keres, vagy hasonló érzéssel jön be. Mi mindnyájan elmagányosodva, értékrendünket, boldogságunkat eldobva jövünk be ide. Így tudnám leírni, de amúgy nagyon nagy önismeretet szerezhet a kliens, nagyon sok mindenre van lehetőség, kreatív foglalkozás, testedzés, bizonyos idő után kapsz patronáltat, segíthetsz, nagyon sok kompetenciát lehet elsajátítani meg kiélesíteni magunkban. Úgyhogy most már jól érzem magam ilyen szempontból.

Van-e valami, amit tanácsolnál a kint lévő, hasonló sorsú társaidnak?

Hát az a baj, hogy nekem is beszélhettek akkor… de ha valaki egy kicsit magába tud nézni, vagy érzi, hogy rossz vége lesz, vagy érzékeli az elmagányosodást, kezd eltorzulni az értékrendje, a környezete már nem a régi, kezdi átvenni az anyag az irányítást, ha objektívabban ránéz és belátja, hogy az anyag irányít, akkor kérjen segítséget. Mindenképp kell a segítségkérés, és beismerni magamnak, hogy benne vagyok a slamasztikában. Kezd kicsúszni az irányítás a kezem alól. Ez minél előbb megtörténik, annál könnyebb kijönni az egészből,

ne várjuk meg a legvégét, amikor már tényleg a börtön vagy a halál a két választás.

A Drogkutató Intézet esettanulmányai segítségével a droghasználat veszélyeire szeretnénk felhívni a figyelmet, emellett célunk a szerhasználattal kapcsolatos érzékenyítés és az ebből fakadó stigmatizáció és marginalizáció enyhítése. A droghasználatot tekintve érintett lehetsz személyesen, de szülőként, barátként, tanárként, illetve egyéb módokon is. Ha te is elmondanád a történetedet egy drognapló keretein belül, keress fel minket a honlapunkon található elérhetőségek egyikén!

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, a segitunk@mindsetpszichologia.hu e-mail címen fordulj hozzánk bizalommal, szakembereink készséggel felveszik Veled a kapcsolatot!

Az interjút Szitár Ádám pszichológus készítette, az esettanulmányt Szabó Jennifer pszichológus szerkesztette.