Néhány sebet nem lehet bekötözni – A gyermekkori abúzus hatásai a felnőtt életre

Látjuk a jelenséget, tudjuk, hogy létezik, a környezetünkben is sokszor megtörténik, mégsem beszélünk róla, mégsem szentelünk neki elegendő figyelmet, mégsem teszünk ellene. Sokszor könnyebb hallgatni, mert azzal megvédjük magunkat a konfliktusoktól, a kínos helyzetektől. A statisztikák szerint Magyarországon 1 felismert gyermekbántalmazásra 25 rejtve maradt ügy jut. De vajon mi történik ezekkel a gyermekekkel később? Vajon tényleg a nők a bántalmazás legfőbb elszenvedői? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestünk válaszokat.

Abúzus alatt sérülés, vagy fájdalom okozását értjük a gyermeknek, amely lehet fizikai, érzelmi vagy szexuális. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy az is bűnrészességet jelent, ha valaki a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményt nem akadályozza meg, illetve nem jelenti a hatóságoknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO – World Health Organization) becslése szerint világszerte 20 százalékra tehető a nők és 5-10 százalékra azon férfiak aránya, akiket gyermekkorukban szexuális bántalmazás ért. A felmérések szerint ennél még sokkal több lehet azok száma, akiket fizikailag bántalmaztak. Legtöbbször mégis csak akkor figyel fel a környezet, vagy akár a média egy-egy ilyen esetre, ha jól látható külső jelei vannak a bántalmazásnak, vagy, ha a gyermek belehal, holott ezek következményei hosszú éveken, egész életükön át elkísérik az áldozatokat.

Magyarországon alapvetően hiányoznak a pontos adatok. Borsod megyében az 1980-as években készült egy felmérés, amely alapján a gyermekek 5,7%-a súlyosan veszélyeztetett vagy bántalmazott. A TÁRKI 1999-es felmérése szerint hazánkban nagyobb arányban tartják büntetendőnek, ha valaki ittasan vezet, mint a családon belüli erőszakot (ha a férj elveri a feleségét, vagy akaratán kívül nemi aktusra kényszeríti). A megkérdezettek háromnegyede szerint a szülőnek joga van megverni gyermekét, ha az megérdemli és 14,2 %-a verte már meg úgy a gyermekét, hogy azt maga is megbánta. Az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának 2004-es, 27 országra kiterjedő nemzetközi felmérése alapján Magyarország „veszélyes hely” az itt élő gyermekek számára: a gyermekek biztonsága szempontjából a 23. helyen állunk a felmérésben szereplő országok között. Hazánkban havonta átlagosan két gyermek hal meg bántalmazás következtében.

A kutatások szerint a fiúk gyakrabban áldozatai, különösen a brutális fizikai bántalmazásnak, míg a lányok a szexuális visszaéléseknek. Azoknál a személyeknél, akik gyermekkorukban bántalmazáson mentek keresztül háromszoros gyakorisággal alakul ki később depresszió vagy követnek el öngyilkosságot. A későbbi hatások is felbonthatók nemek szerint. A férfiak gyakrabban követnek el önmaguk is fizikai erőszakot, fogyasztanak alkoholt, vagy használnak különböző drogokat. Ezzel szemben a nőknél gyakrabban alakul ki valamilyen fizikai vagy mentális betegség, illetve folyamodnak nyugtató vagy antidepresszáns használatához felnőttkorban.

A szexuális erőszaknak szintén fizikailag kimutatható hatása van. A gyermekkorban szülő vagy rokon által bántalmazott lányoknál a későbbiekben nagyobb valószínűséggel lép fel spontán vetélés, veszélyeztetett terhesség, fájdalmas menstruáció, illetve végeztetnek művi abortuszt.

A bántalmazás azonban nem csak fizikailag van hatással az áldozatok életére. Az áldozatok beszámolói alapján egy ilyen trauma annyira megrázó tud lenni, hogy az elme automatikusan elzárja ezt az emléket, így van, hogy évtizedekig nem is emlékeznek az esetre. Teljesen tönkre tudja tenni az áldozat önbecsülését, gyakran sorra fulladnak kudarcba a próbálkozásaik és szorulnak a későbbiekben pszichológiai vagy pszichiátriai kezelésre. Az első, és már gyermekkorban megjelenő következmény a befordulás, a szociális kapcsolatok minimalizálása, az iskolai teljesítmény romlása, az addig szeretett helyek és személyek elkerülése. Jellemző, hogy az áldozat önmagát hibáztatja a történtekért. Valahogy ez nem is véletlen, hiszen a világon ma is nagyon jellemző gondolkodásmód az áldozathibáztatás, „minek ment oda”, „biztos megérdemelte azt a pár pofont” alapon. A szexuálisan bántalmazottaknak – nőknek és férfiaknak egyaránt – sokszor jelent problémát a későbbiekben a szexuális kapcsolat létesítése, vagy éppen az orgazmus elérése. Az áldozatok jellemzően belefutnak a későbbiekben szintén bántalmazó vagy kihasználó kapcsolatba, aminek egyik oka, hogy már gyermekkorban is ezt látták maguk előtt példaként, emiatt nagy nehézséget jelent számukra az is, hogy kilépjenek ezekből a kapcsolatokból. Sok korábbi bántalmazott félti betegesen a gyermekét, akár annak édesapjától is, vagy esik át a ló túloldalára és lesz belőle is bántalmazó.

Összességében a gyermekkorban átélt bántalmazás olyan teher, amelyet a gyermek egész életén át hordoz és habár a terápiák segítenek a traumák feldolgozásában, kitörölni mégsem lehet őket. Éppen ezért lenne fontos, hogy ne csak nézzük és sajnáljuk az áldozatokat, hanem tegyünk is ellene. Mert lehet, hogy most úgy gondoljuk, hogy egy-két pofon nem árt, vagy úgyis „csak” a szomszéd ügye, lehet, hogy ma még csak egy gyermek, de nemsokára ők alkotják majd a jövő társadalmát, ők is szülők lesznek és megérdemlik, hogy teljes életet élhessenek.

„Ma már azt gondolom, mindenki tudta, az anyám, a szomszédok, a nagynéném és senki, de senki nem szólt egy szót sem.”

„Nem a bántalmazások fájnak már, hanem hogy a saját anyám hazugnak hisz, és utólag megbántam, hogy elmondtam neki.”

„Bűntudatban éltem sokáig, magamat hibáztattam.”

„Undort érzek és szégyent. Remélem egyszer sikerül végleg feldolgoznom és nem én fogok szégyenkezni emiatt.”

Ez csak néhány részlet abból a több száz megosztott anonim történetből, amit olyan nők írtak, akiket gyermekkorukban családtag, vagy ismerős szexuálisan bántalmazott.

Vegyük észre. Ismerjük fel. Higgyük el. Tegyünk ellene!

Ha egyedül nem megy a trauma feldolgozása, ha nincs kivel beszélgetni róla, Terápiás & Tanácsadó Központunk szakemberihez bátran fordulhatsz!