Önbecsülésünk kapcsolata lelki és testi egészségünkkel

Az önbecsülés, illetve az önértékelés zavaraival való küzdelem sokak számára ismerős probléma, hiszen az életünk számos területére hatással lehet. Befolyásolhatja a társas kapcsolataink alakulását, a tanulmányi előmenetelünket és a munkahelyi teljesítményünket is. Az utóbbi évtizedekben számos kutatás vizsgálta az önbecsülés jelenségkörét, ezen belül pedig a testi és lelki állapottal való kapcsolatát is. Cikkünkben e kutatási eredményekre támaszkodva röviden bemutatjuk az önbecsülés különböző dimenzióit, és az egészségi állapothoz fűződő viszonyát.

Az önbecsülés a legáltalánosabb megfogalmazások szerint egy sajátos érzelemmel társuló értékelő viszonyulás a saját énünkhöz. Az önbecsülésünk, illetve az önértékelésünk meghatározásakor az úgynevezett "énélményünk", illetve az „énfogalmunk” adja a kiindulási alapot. A reaktív énünk értékeli a leképezett, azaz a mentális tartalomként megjelenő énünket, és ehhez az értékelő folyamathoz sajátos érzelem is társul. Ebből az következik, hogy az egyén önbecsülése az én egészére vonatkozó értékítéletet magában hordozza. A kognitív elméletek szerint azonban az önreprezentáció olyan folyamat, amelynek során sokféle helyzetben és sokféle módon képezzük le önmagunkat, azaz az énünk egésze több énképből áll össze. Az én értékelése során tehát minősíthetjük a sok összetevőből álló teljes énrendszert, de megítélhetjük külön-külön az egyes énösszetevőket is.

Rosenberg és munkatársai által 1965-ben közzétett tanulmány szerint mindenkinél működik az énrendszer egészének általános megítélése, amit globális önbecsülésnek neveztek, emellett viszont megfigyelhető az énrendszer egyes összetevőinek külön-külön történő értékelése is, amit specifikus önbecsülésként határoztak meg. Kutatási eredményeik szerint

a globális önbecsülés a pszichés jóllét állapotát befolyásolja, míg a specifikus önbecsülés inkább a viselkedésre van hatással.

Maarit Johnson svéd kutatónő szerint az önbecsülés megmutatja, hogy hogyan értékeljük a saját énképünket, valamint kifejezi a belső megelégedettség érzését és az önmagunk iránt érzett bizalmat.

Mindkét kutató fontosnak tartotta, hogy az önbecsüléssel és önértékeléssel gyakran együtt használt önbizalom fogalmát elkülönítsék egymástól. Rosenberg szerint az önbizalom általánosan fogalmazva: „abban való hit, hogy az egyén képes úgy alakítani a dolgokat, hogy azok a belső vágyaival összhangban legyenek. Az önbecsülés ezzel szemben az önelfogadást, önmagunk tiszteletét, az én értékességének érzését foglalja magába.” Johnson szerint pedig: „Az önbecsülés azt jelenti, hogy értékeljük, amik és amilyenek vagyunk.” Az önbizalom viszont „arra utal, amit teszünk, ezért sokkal inkább helyzetfüggő és változó része az énnek.”

Az önbecsülés vizsgálata során Johnson is arra az álláspontra jutott, hogy az önbecsülésnek két különböző formája van, amelyek hátterében eltérő pszichés folyamatok állnak. Ő belső és külső önbecsülés között tett különbséget. A belső önbecsülést az egyén önmaga iránti feltétlen szeretetként határozta meg, amibe nézete szerint beletartozik az önmagunk tisztelete, a belső biztonság és bizalom megélése is. A korai fejlődés során, a szülői visszatükrözés által alakul ki és egyfajta stabil, általános értékérzetet alapoz meg, amely lehet pozitív és negatív egyaránt. A külső önbecsülés feltételes, a cselekvéseink, viselkedésünk függvénye, azaz tennünk kell érte. Külső normáknak kell megfelelnünk ahhoz, hogy értékesnek érezzük magunkat.

Crocker az önbecsülésnek ugyancsak két minőségileg eltérő formáját ismerteti a 2006-ban megjelent publikációjában. Elmélete szerint

van egy viszonylag állandó önbecsülésforma, amivel rendelkezünk, amit „birtoklunk” és van egy olyan, amire törekszünk. Ez utóbbi az önszabályozásban szerepet játszó, dinamikusan változó önbecsülés.

Ebből a néhány példából is jól látható, hogy nincs teljes konszenzus az önbecsülés meghatározásában. A legtöbb kutató azonban egyetért abban, hogy egy többarcú, komplex jelenségről van szó. Az önbecsülés egyrészt egy alapvető értékességérzést biztosít, ami egy viszonylag állandó alap önbecsülés-szintet képvisel, ehhez képest azonban létezik egy változékonyabb, hullámzóbb önbecsülésforma, amelyet elsősorban önszabályzó, illetve énvédő folyamatok működtetnek.

Johnson és Forsman a belső és külső önbecsülést együtt vizsgálták, annak érdekében, hogy kiderítsék e két önbecsülés-mechanizmus hogyan viszonyul egymáshoz, a különböző kombinációik milyen kapcsolatban vannak más személyiségtényezőkkel és milyen viselkedéses következményekkel járnak.

Kutatási eredményeik szerint az alábbi négy típus különíthető el:

1. Boldog teljesítők: magas belső és magas külső önbecsüléssel rendelkező személyek, akiknek fontos a teljesítmény, jólesik nekik a dicséret, de a megelégedettségük inkább belülről fakad. Nem ijednek meg a kudarcoktól, a nehéz helyzeteket olyan kihívásnak tekintik, amelyekkel várhatóan meg tudnak küzdeni.
2. Kényszerteljesítők: alacsony belső és magas külső önbecsülésű egyének, akik valójában nem bíznak magukban, teljesítménnyel próbálják igazolni mások és saját maguk számára is az értékességüket. Folyamatosan pozitív megerősítésre vágynak, más személyekkel szemben bizalmatlanok, rosszul reagálnak a kritikára.
3. Életélvezők: magas belső és alacsony külső önbecsüléssel jellemezhető személyek, akik örömüket lelik szinte mindenben: társakban, munkában, pihenésben, de nem igazán fontos nekik, hogy bármit is komolyan végigvigyenek.
4. A nélkülözők: alacsony belső és alacsony külső önbecsüléssel rendelkeznek. Nagyon sebezhetők, visszahúzódóak, nem vonzzák őket a kihívások. Jóhiszeműek és időnként áldozattá is válhatnak.

 Az önbecsülés kapcsolata a lelki és testi egészséggel

Johnson az alacsony belső önbecsülés mellett magas külső önbecsülésre törekvő kényszerteljesítő személyeknél az A típusú viselkedésre való hajlamot találta jellemzőnek, fizikai tünetként pedig – az egyéni hajlamtól függően – migrén vagy magas vérnyomás kialakulását figyelte meg. A nélkülöző, érzelmileg függő, alacsony belső és külső önbecsüléssel jellemezhető egyének, akik a kapcsolataiktól teszik függővé a saját értéküket, főként gyomorbántalmakra, asztmára vagy allergiára hajlamosak.

Rosenberg és munkatársai által körülírt globális önbecsülés a pszichés jólléttel áll szorosabb kapcsolatban. Baumeister és munkatársai által végzett vizsgálatok eredményei szerint a magas önbecsüléssel rendelkező személyeknél kisebb arányban volt megfigyelhető az alkoholfogyasztás, a droghasználat, a dohányzás és a bulimia is. Az agresszió, az antiszociális viselkedés, a kockázatos szexuális magatartás általában alacsony önbecsülés mellett volt gyakoribb, de előfordultak magas önbecsüléssel rendelkező személyeknél is. Álláspontjuk szerint ez utóbbi esetekben a magasabb önbecsülés vélhetően védekező mechanizmusként funkcionált.

Mi segíthet az önbecsülésünk, önértékelésünk fejlesztésében?

Branden 1994-ben megjelent publikációjában az önbecsülés alábbi hat pillérét mutatja be, amelyek lehetővé teszik a folyamatos önvizsgálatot és erősítik az önértékelést:

1. Tudatos életre törekvés, amelyben képesek vagyunk szembesülni a tényekkel, akkor is, ha azok kényelmetlenek.
2. Önelfogadás: bármilyen tapasztalás, érzés, gondolat elfogadása.
3. Önmagunk iránti felelősség. A felelősség felvállalása döntéseinkért, tetteinkért.
4. Magabiztosság, amely által képesek vagyunk megfelelően kifejezni a gondolatainkat, érzéseinket, valamint képesek vagyunk kiállni önmagunkért.
5. Céltudatos élet: célokat kitűzni és követni.
6. Integritás: az ideáljainkkal, meggyőződéseinkkel összhangban cselekedni.

Összességében elmondható, hogy a kutatási eredmények mindegyike az önbecsülés és az önértékelés összetettségét, többarcú jellegét hangsúlyozzák, amire a testi és lelki egészségünk fejlesztése során is érdemes figyelemmel lenni.