Parentifikáltak gyerekként? 3 dolog, amire figyelj felnőttként!

„Kisgyermekkorom óta anya legjobb barátja vagyok.” – Mit tegyünk felnőttként, hogy legyőzzük a parentifikáció negatív hatásait? Hogyan állíthatjuk helyre a saját érzelmi egyensúlyunkat, és alakíthatunk ki egészséges határokat?

A parentifikáció során szerepcsere történik a szülő és a gyerek között. Ilyenkor a gyermek olyan feladatokat vesz magára, amelyek valójában a szülői szerephez tartoznának. Az ilyen helyzetek generációs határátlépésekhez vezetnek, amelyek alapvetően megváltoztatják a szülő–gyermek dinamikát.

A cikkből megismerheted:

• Mi áll a parentifikáció hátterében, és hogyan kapcsolódik a Covid-19 járványhoz?
• Miért nem veszi észre a környezet a jelenséget?
• Mit tehetünk felnőttként a parentifikációnkkal?

A parentifikáció témája különösen aktuális, hiszen a Covid-19 járvány idején a családok életében tapasztalható bizonytalanság és stressz tovább fokozta ezt a jelenséget. Egy lengyel serdülőkorúakat vizsgáló tanulmány szerint

a járvány alatt a parentifikáció mértéke meghaladta a 30%-ot,

ami azt mutatja, hogy a fiatalok jelentős része kényszerült arra, hogy a felnőttek feladatait és felelősségeit magára vállalja.

Miért olyan veszélyes és mégis láthatatlan a parentifikáció?

Mivel ez egy csendes jelenség, a figyelmeztető jeleket csak a közeli környezet szúrhatja ki. Viszont sok esetben a kialakult szerepfelállás indokoltnak és hasznosnak tűnik, így senkinek nem érdeke azt bolygatni. Ilyenkor a környezet hajlamos inkább a gyermek ügyességét és talpraesettségét hangsúlyozni, mintsem konfliktusokat generálni, ezzel megerősítve a gyermek felnőttes viselkedését. A családnak sem kell a szülő miatt aggódnia, hiszen egy olyan 12 éves lakik otthon, aki mindent megold.

Ha kell, a gyermek a háztartásvezető, a tanácsadó, a legjobb barát vagy a családi ügyek intézője. Tehát mivel hasznos a parentifikált szerep, az megerősödik. Felnőttként azonban számos nehézséget hozhat ez a fajta működés.

Mi lesz velük felnőttként?

Az így felnövő gyermekek később is hajlamosak lehetnek arra, hogy túl nagy felelősséget vállaljanak másokért. Ezek az élmények hosszú távú hatásokat gyakorolhatnak a későbbi életükre, kapcsolataikra és önmagukhoz való viszonyukra. Íme három fontos dolog, amire parentifikáltként érdemes figyelnünk:

1. Szükségleteink felismerése és az egészséges határok kialakítása

Parentifikáltként küzdelmet jelenthet saját szükségleteink felismerése.

Továbbá, ha fel is ismerjük igényeinket, hajlamosak lehetünk hátrasorolni azokat.

„Regényt akartam olvasni vasárnap. De egyszerűen annyi teendő jött közbe. Dávid éhes volt, a kedvenc ételére vágyott, amihez először be kellett vásárolnom. Közben jött pár fontos e-mail Dávid vállalkozásával kapcsolatban. Nővéremnél meg krízishelyzet alakult ki, így szüksége volt rám. És tudod, mi a szomorú? Az, hogy egész nap arra a fél órára vágytam, amikor regényt olvashatok, de ez csak este fogalmazódott meg bennem igazán. Azt éreztem, hogy fáradt vagyok, pocsékba ment a nap, és egy vasárnapra vágyom a könyvemmel!”

Először érdemes lehet saját belső szükségleteink feltérképezésére időt szánni. Young szerint az alábbi szükségletek elsődlegesek számunkra: a biztonságos kötődés megélése, másokhoz való kapcsolódás, az autonómia megtapasztalása, a reális határok szabása és az önkontroll gyakorlása, a jogos igények és érzelmek kifejezése, a spontaneitás és a játék megélése. Mivel gyerekként sérülhetett például a határhúzás, érzelemkifejezés és a játékosság, ezekre kellene különösen nagy figyelmet fordítanunk felnőttként.

2. Önértékelés és önelfogadás fejlesztése

Parentifikált gyermekként gyakran érezhettük úgy, hogy értékünk attól függ, hogy mennyire tudunk gondoskodni másokról. Ezért felnőttként meg kell tanulnunk, hogy értékességünk nem a másoknak nyújtott segítségtől függ.

Ez önismereti munkát és önelfogadást igényel.

„Egészen pocsékul tudom érezni magam, ha vissza kell utasítanom egy kérést… Mintha ez bűn lenne. Attól félek, hogy elveszítem ezzel a másikat.”

Fontos, hogy felismerjük saját erősségeinket, és tisztában legyünk azzal, hogy érdemesek vagyunk a szeretetre és megbecsülésre anélkül is, hogy folyamatosan bizonyítanunk kellene talpraesettségünket és gondoskodásunkat. Érdemes lehet a pozitív tulajdonságainkat tudatosítani, rendszeresen számba venni, vagy a kritikus belső monológjaink élét elvenni és szeretetteljesebbre formálni.

3. Kapcsolatok kiegyenlítettségére való törekvés

A parentifikációt átélt személyek gyakran találják magukat olyan kapcsolatokban,

ahol túlvállalják magukat, vagy szülői szerepben működnek.

Fontos, hogy felismerjék az egyenlőtlenséget, és törekedjenek az egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatokra, ahol az érzelmi támogatás kölcsönös.

„Nem akarok így viselkedni. Nem tudom, milyen lehetnék, ha nem így ebből az énemből beszélnék Danival. Tudom, hogy idegesíti, de néha meg örül, például amikor szó nélkül kimosom az ingjeit, amikor ő elfelejti. Vagy amikor kiveszem a táskájából a rég benne hagyott ételes dobozokat.”

Fontos, hogy tudatosan vizsgáljuk meg, hogyan viselkedünk a párkapcsolatunkban. Nézzük meg, milyen elvárásaink vannak a partnerünkkel és magunkkal szemben. Érdemes lehet barátainkkal is beszélgetni ezekről a kérdésekről, hiszen az intimitás csak akkor érhet el valódi mélységet, ha a partnerünk egyenlő félként van jelen a kapcsolatban.